Gyurkity Péter

Kitart a Flash mellett a YouTube

Bár a népszerű videómegosztó oldal vezetése fontos előrelépésnek tartja a HTML 5 kialakítását és elterjedését, egyelőre maradnak a Flash platform mellett, előbbi ugyanis nem teszi lehetővé minden funkció támogatását.

A YouTube hivatalos blogoldalának egyik új bejegyzésében olvashatunk arról, miként is vélekednek az illetékesek a két eltérő rendszerről. Ebből kiderül, hogy miközben fontos mérföldkőnek tartják a HTML 5 idevágó fejlesztéseit, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy hamarosan minden tartalmat az új megoldás keretében tekinthetünk majd meg. Fontos funkciók hiányoznak ugyanis az eszköztárból, amelyek pótlására nem kerül sor egyhamar.

Az egyik fontos kérdés, hogy végül mely kodek alkalmazása mellett döntenek majd a szabvány kidolgozói. Itt jelenleg két versenyző vetélkedhet az első helyért, és miközben egyes böngészők (így például a Safari és az Internet Explorer 9 Beta) a H.264 kodeket, mások (a Firefox és az Opera) a Google által útjára indított WebM platformot támogatják - egyedül a Chrome biztosít támogatást mindkét vetélytárshoz. A YouTube maga már jó ideje kínál HTML 5 verziót saját oldalán, ez azonban nem minden felvétel esetében elérhető, illetve maga a fejlesztés nem teszi lehetővé bizonyos kezdeményezéseik támogatását.

Ilyen kezdeményezésként jelenik meg a YouTube Rentals, amely egyrészt a tartalmak tulajdonosainak biztosítana bevételt, a látogatók számára pedig egyszerű és biztonságos módon valósítaná meg az online kölcsönzéseket. Ez a tartalomvédelem révén valósulhat csak meg, ezt pedig egyelőre csak a Flash biztosítja számukra. További gond, hogy a HTML 5 videókat HTTP alapokon sugározzák (streamelik), ez pedig többek között azt is jelenti, hogy a felvételben történő kereséshez, egy adott pillanat kiválasztásához minden előtte levő részt le kell tölteni, ami macerás és időigényes.

Amíg tehát a YouTube nagy jelentőségűnek tartja a HTML 5 véglegesítését a nyílt szabványok terén, addig egyelőre maradnak a Flash mellett. Ez persze lehet, hogy inkább az Adobe és a Google közötti szorosabb együttműködés eredménye - előbbi vállalta a WebM támogatásának beépítését a Flash lejátszóba, utóbbi pedig engedélyezte a Flash támogatását az Android mobil operációs rendszeren, amelyről az Apple saját fejlesztése esetében hallani sem akar.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Penge4 #81
    Én is tapasztalom, bakker. Meg hányszor volt, de hányszor azoknál, akik nem használnak Flashblockot, hogy random eltűnt az egérmutató, pedig nem is Flash fölött voltak.

    Te az erős kisebbséget képezed azok között, akiknél problémamentesen fut a Flash...
  • Justil #80
    "a fullscreen is, jobban, mint az ótvar Flash-ben, ahol ha visszaváltok újratölti az oldalt"

    ez meg a másik bullshit.
  • Justil #79
    "így a Flash fanboyok előszeretettel jönnek ezekkel az érvekkel, mert érzik a vesztüket"

    bullshit, a vesztét max 1 hülye érezheti. mindenki másnak csak jobb, ha a web fejlődik valahova. a haladás viszont nem azt jelenti, hogy egy gyerekcipőben levő és igencsak hiányos technológiával cserélünk le egy meglévőt. az, hogy a html5 ígéretes, 1 más kérdés. jelenleg azonban pre-alpha szint kb.
  • pyrohun #78
    Egyébként pedig...

    GOOGLE CHROME, 3 különböző videót próbáltam html5-ben, direkt mindegyiket 720p-re állítottam majd AZONNAL beletekertem ide-oda, direkt azért azonnal, hogy esély se legyen arra, hogy az egész videót letöltse. Íme az eredmény. A többi csak üres duma...

    http://www.youtube.com/watch?v=4Y7c9PuDAjQ
  • pyrohun #77
    a hozzászólásaid méltóak a nevedhez.
  • pyrohun #76
    youtube-on google chrome alatt html5-ben nézve a videókat 3G-s t-mobile nettel (ami nem éppen hűde gyors), ha a csúszka közepére kattintok, akkor kb. 2 másodperc gondolkodás után onnan játsza a videót, és egyáltalán nem töltötte le az egészet.
  • Penge4 #75
    Megoldható (ahogy a fullscreen is, jobban, mint az ótvar Flash-ben, ahol ha visszaváltok újratölti az oldalt, meg befagy aztán taskmanagerezhetek, mert nem jön vissza a böngésző), csak még nincs benne hivatalosan a specifikációban, így a Flash fanboyok előszeretettel jönnek ezekkel az érvekkel, mert érzik a vesztüket.

    Ettől függetlenül a YouTube-on valóban nincs. Hozzáteszem, szélessávú neten azonnal letölti, tehát nincs is rá szükség. Ellenben ha a köcsög Flash még nem töltött le TELJESEN csigalassúsággal és belekattintok akkor (függetlenül attól, hogy az előtte lévő rész már letöltődött) onnan kezdi el a letöltést és forog az a tetves karika 4-5 másodpercig minden rohadt alkalommal.
  • Komolytalan #74
    Érted, definíció szerint VAN! Mondom én, külön állatfaj...
  • Komolytalan #73
    Nincs még 1 állatfaj a földön az apple felhasználón kívül, ami örül annak, ha szükségtelenül korlátozzák a szabadságát. Szóval ne akard meggyőzni, mert reménytelen - ez náluk genetikailag kódolt defekt.
  • Komolytalan #72
    Ja, és mióta kikapcsoltam - láss csodát - nem omlik semmi se.