Gyurkity Péter

Érkezőben a Motorola Droid X

A fenti néven dobja piacra a tengerentúlon az eredeti, igencsak népszerű Droid okostelefon utódját a Motorola - az új fejlesztésre várakozók kedvét egyedül a tervezett árak lombozhatják le.

Az Egyesült Államokban elsőként a Verizon teszi elérhetővé előfizetői számára a készüléket, amelynek bemutatójáról több lap részletesen, képekkel és egyéb információkkal együtt számolt be, így a kissé visszafogott hivatalos oldal mellett jóval több anyag áll az érdeklődők rendelkezésére. Lássuk, mit is kínál a Motorola üdvöskéje!

A Droid X (amelyet eredetileg csak Droid eXtreme néven emlegettek a jól értesültek) 4,3 hüvelykes WVGA kijelzőt kapott, amelynek maximális felbontása 854 x 480 pixel. A processzor a Texas Instruments OMAP 3640 nevű fejlesztése, mégpedig 1 GHz-es órajelen futva. A készülékben 512 MB DRAM található, ezt 8 GB belső memória egészíti ki, valamint alapesetben egy 16 GB-os kapacitású microSD, amely azonban bármikor 32 GB-os példányra cserélhető - így 40 GB-ban merül ki az elérhető teljes memóriaméret. A beépített kamera 8 megapixeles, ez 720p felbontású HD-mozgókép rögzítését teszi lehetővé, a telefonon pedig HDMI kimenetet is találunk.


Az operációs rendszer feladatainak elvégzéséről az Android 2.1 verziójának kell gondoskodnia, opcionális motoBLUR kezelőfelülettel. A készüléken számos, a videózást előtérbe helyező alkalmazás kap helyet, a listán olyan neveket találunk, mint Blockbuster, V Cast Video, NFL mobile, illetve Skype mobile. A Flash 10, valamint a digitális tartalmak jobb felhasználását és egymással történő megosztását segítő DLNA támogatása megoldott, a Wi-Fi hotspot funkció legfeljebb 5 készülék csatlakozását támogatja, a multitouch billentyűzet pedig a Swype technológiával is megbirkózik.

A Droid X július 15-én jelenik meg a Verizon kínálatában, 100 dolláros akció keretében 199 dolláros áron juthatnak hozzá az érdeklődők 2 éves előfizetés aláírása esetén. Ehhez további 29 dollár járul az okostelefon szolgáltatásokért, havi 20 dollárba kerül a Wi-Fi hotspot funkció (2 GB-os forgalomig) - azon jelenlegi felhasználók, akiknek 2010-ben jár le előfizetésük, könnyedén válthatnak az új készülékre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Thaison #19
    Iszonyatosan jó ez a telefon,remélem megjelenik majd egy európai változata is. Ha okosak akkor megcsinálják mert ezt nagyon sokan vennék, jó kis Iphone konkurens.
  • levente68 #18
    De, hogy ne flémeljek, bár mégis:

    koppintás, vagy sem valami, számít-e?
    Ha az jó, akkor jó, ha nem és verik rá magukat egyesek, akkor nem jó...

    Aki érti, érti
  • levente68 #17
    iPhone-osok nem flémelnek?
    Ezt poénnak szántad?

    Mert én jót mulattam....
    Köszi!
  • Inquisitor #16
    Sőt, még valami okostojás ráhackelte iPhone 3G-re is.
  • Inquisitor #15
    Mit értesz megjelenés alatt? Csak mert többféle főzött ROM van pl. Nexushoz, meg az előző Droidhoz is. Meg a forrás is kint van egy ideje ...
  • Csakezmaradt #14
    A Droid/Milestone-ban Qwerty billentyűzet, és multituch van. Nem beszélve a többi extráról. Ebből kimaradt a Qwerty és erősebb lett. Nem hinném, hogy HTC koppintás lenne, továbbfejlesztették.
    De ha gondolod, az összes telefon Motorola koppintás. Kik találták fel a mobiltelefont? Nem is tudom.
  • Piel #13
    "100 dolláros akció keretében 199 dolláros áron juthatnak hozzá az érdeklődők"
    Bírom ezeket a csúsztatásokat! Lassan a kerekítés fogalmát is át kell értékelni, és az iskolában tanítani a gyerekeknek. A reklámban ami 100 dolláros, az a polcon 200 dollár. Nagyon durva csúsztatásokat használnak már a reklámokban. Ezért kell mindent megnézni, megfogdosni, megszagolni, megkóstolni az üzletben, hogy kiderüljön, tényleg az-e, mint aminek hirdették.
    Barack pálinka = barack ízű pálinka = soha nem látott barackot, mert csak az ízesítése az. Tudom, hogy ezt nemrég megszüntették, de helyébe itt az új disznóság: 37%-os barackpálinka válogatott gyümölcsökből! Ki látott már pálinkát ami nem 50-51 fokos? Nem mintha annyit innék, de a pálinka amit öregapáink főztek megérdemli az említést, mint magyar sajátosság.
  • vasziszdasz #12
    Tiszta HTC HD2 koppintás.
  • maxy182 #11
    Jó kép... :) De sztem nem attól lesz valaki úgymond "magányos", hogy nem használja azt a sok felesleges szart, amit az arcába tolnak...
  • G_ArchAngel #10