Szekeres Viktor

Egyre biztosabb a Hitman 2

Már rendezője is van a Hitman második részének, s bár azt nem tudni, hogy a főszereplőt alakító színész visszatér-e, az őszre kiírt forgatás azt jelent, hogy már jövő tavasszal vagy nyáron láthatjuk a folytatást.

Most már szinte biztosra lehet venni a Hitman, azaz Hitman - A bérgyilkos második részét, hiszen a 20th Century Fox már a film rendezőjét is megtalálta. A hírek szerint a francia Xaiver Gens-et a spanyol Daniel Benmayor fogja váltani. A hispán filmest eddig leginkább a Paintball című spanyol akciófilm révén ismerhettük.


Azt egyelőre még nem tudni, hogy Timothy Olyphant vissza fog-e térni a második részre, azonban a tervezett őszi start arra utal, hogy nem, hiszen a színész ugyancsak ősszel fogja elkezdeni a Justified című tévésorozatának forgatási munkálatait. Az esetleges főszereplőcsere pedig arra is utalhat, hogy a Hitman 2 is a csak DVD-re gyártott filmek sorát fogja gyarapítani. A 2007-ben bemutatott első rész egyébként Amerikában 39, a világ többi részén pedig 60 millió dollár bevételt hozott. A hírek szerint a folytatás, melynek forgatókönyvét Kyle Ward írja, a Hitman 5 című videójáték egyes elemeit fogja kölcsönvenni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rotcsa #2
    Igen, nekem is tetszett!
    Olyphant alakításával nagyon meg voltam elégedve!
    Még a járása is duszt ugyan az volt, mint a játékbeli gyílkosé. :)

    Lehetett volna egy jobb film is , ha jobb a rendezés. Így olyan egyszerű szombat délunános b kategóriás mozi lett belőle, de ez nem rajta múlott.
    Emlékszek rá, hogy a Jason Statham rajongóknak hogy nem teteszett, hogy Timothy
    lesz majd a főszereplő. Minden hírben fikázták. A film bemutatása után valahogy mégis elhalkultak.
  • smaszi #1
    Pedig milyen jól sikerült az első rész..