Ötvös Tibor

PC-re is jön a God of War írójának véres játéka

Talán senkinek nem kell bemutatnom a PS-exkluzív God of War sorozatot, melynek harmadik része még most is ott pörög a legtöbb PS3 tulaj gépében.

Kratos kalandjai grafikailag mindenképpen etalonnak minősülnek - és nem csak a stílusában, hanem úgy általában véve is. De emellé még egy remek történet is párosult, mely - sokak számára talán - meglepő módon egy hölgy, név szerint Marianne Krawczyk nevéhez köthető. A tavaly Minden idők 20 legjobb játéktörténet írójának listáján is szereplő Krawczyk új projekthez adta a nevét, mely szerencsére PC-re is megjelenik.



Ez pedig nem más, mint a korábban már mozgóképes formában megmutatott Shank. A rajzfilmekre emlékeztető grafikai megoldások sokakat félrevezethetnek és rögtön azt gondolhatnák, hogy egy újabb, valamely rajzfilmes csatornán futó műsor gyerekes átiratával van dolgunk. Ez hatalmas tévedés lenne. A Shank ugyanis tobzódik az erőszakban, spriccel a vér és szakadnak a végtagok - ahogy a God of Warban is.

A fejlesztők szerint a Double Dragon és a God of War mellett Quentin Tarantino filmjei hatottak a legjobban a programra és ez meg is látszik majd a végterméken. A Shank egy beat-'em-up, vagyis oldalra scrollozós mászkálós-verekedős játék lesz. Ez a stílus elég kis létszámban képviselteti magát PC-n, így külön öröm a számítógépes verzió bejelentése.



A játékban Shank karakterér irányítjuk, aki jelenleg nem ismert okból kifolyólag bosszúhadjáratra indul szinte a fél világ ellen. Ebben segítségére lesznek kedvenc fegyverei (mindkét kézbe egy-egy pisztoly, láncfűrész, gránátok), melyeket természetesen a történet során fejleszthetünk is. Minden fegyver a másodlagos tüzelési módja mellett legalább egy extrával is rendelkezik.

Pisztolyunkkal például két különböző irányba is lőhetünk vagy meghosszabbíthatjuk ugrásainkat, ha a levegőben a földre célozva elkezdünk tüzelni. Az ellenfelek agresszívak és szívósak lesznek és minden szint végén vár ránk egy főellenség is. Eddig egyet mutattak be, a Hentest, akit a saját láncaival fojthatunk meg. Az ilyen véresebb jeleneteknél a játék átvált a Wetben is látott fekete-vörös megoldásba, ami szintén elég látványosnak hatott.

A Shank nyáron jelenik meg 2 fős ko-op móddal, melyben egy gépen végigvihetjük az egész sztorit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #9
    PSP-n a GoD tragikusan szar játék. Ilyen konzolkaki nem kell PC-re...
  • Frosty01 #8
    detto, kíváncsi vagyok rá. sőt mi több, várom is!
  • scagnetti #7
    Mindig is imádtam ezeket a 2D-s oldalra scrollozo gammákat.
    Kedvencem mai napig a Final Fight játéktermi változata. Emuval szoktam is tolni elég sokat. Szinte megunhatatlan.
    Erre is kíváncsi leszek.
  • Fbn Lx #6
    "PC-re is jön a God of War..." geciii "írójának véres játéka" RAGE
  • opeca #5
    Amúgy Chris Avellone volt a történetíró, ő is benne van ebben a bizonyos top 20-ban.
  • opeca #4
    Voodoo volt benne, halhatatlanná tette egy boszorkány, Ravel Puzzlewell. Csak ugyebár amnéziában szenvedett a főhős, és semmire nem emlékezett, csak azt vette észre, hogy nem tud meghalni.

    De annak a története, hát az államat szedegettem a földről minden egyes történeti szálnál.

    Az úgy össze volt rakva történetügyileg, hogy én azóta sem találkoztam megközelítőleg sem olyan briliáns sztorival játékban.

    És a poén, hogy a játék bukott, amikor kiadták:( Csak később lett kult-játék.
  • 5i #3
    Istenem, mekkora volt. Ki kellett törni a saját nyakam, hogy elhigyjék, halott vagyok:-) De valami voodo volt benne, nem? Mert bennem csak ez a nyaktörés maradt meg, de ez nagyon.
  • opeca #2
    Amúgy nálam a történet a Planescape Torment-nél kezdődik:)
  • opeca #1
    Inkább a God of War jött volna...