Szekeres Viktor

Újabb kultképregényt filmesíthetnek meg

Ismét csak lehetőség nyílt arra, hogy film készüljön a Y: The Last Man című kvázi posztapokaliptikus képregényből, mely ezúttal a Titánok harcának rendezőjét kezdte el érdekelni.

A Latino Review értesülései szerint ismét lehetőségként merülhet fel a Y: The Last Man című képregényből (itthon: Y: Az utolsó férfi) készítendő film. Az a hír járja ugyanis, hogy a Hulk második részének és a Titánok harcának rendezője, Louis Leterrier érdeklődik Brian K. Vaughan alapműnek értékelhető sorozata iránt. (Az adaptációt korábban DJ Caruso tervezte elkészíteni Shia LaBeouffel.)

A nemrégiben a Lost című tévésorozaton is dolgozó Vaughan díjakkal is elismert képregényének története Yorick Brownról szól, aki házimajmával azon kapja magát, hogy ők maradtak a bolygó utolsó hím egyedei. Ugyanis valami egy csapásra kiirtotta a Földről az össze Y-kromoszómával rendelkező lényt, emlősöket, embriókat, megtermékenyített petesejteket, még a spermiumokat is. A történet főhőse ebben a kaotikus, női társadalomban próbál helyt állni, s közben megkeresni barátnőjét, Beth-t.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zoltanszon #8
    Kiralysag? Nem mondanam...
    Olvastam a kepregenyt elso par szamat es hidd el, Te sem elnel olyan vilagban...

    TEszem hozza, nekem is ez volt az elso gondolatom...
  • 123sawyer456 #7
    Slidersbe is volt egy ilyen rész hogy egy szinte csak nők lakta világba kerültek
  • Stonee #6
    nőket se kell félteni :D
  • Wittgen #5
    Azt hiszem, hogy ezen esetben előbb találnád magadat kísérleti laborban, mint nő ágyában :)

    Egyébként a Szexmisszió c. filmecske nem volt rossz.

    Bár az, hogy egyedül maradnék férfi a világon jobban tetszik, mintha csak férfiak maradnának, mert akkor egyből sok lenne a fartúró...aztán az ember vigyázhatna folyton-folyvást a seggére :)
  • xuldar #4
    Lengyel film volt, a címe Szexmisszió , és baromi jó film.
  • Fresh Duke #3
    Pokol? Ez maga a királyság!
    Az utolsó férfi a Földön. -> "Hölgyeim, csak sorjában, ha kérhetem!" :D
  • pixx #2
    Volt a 80-as években egy francia film, csak ott két férfit lefagyasztottak, és mire felébresztették őket, az összes férfi meghalt.
    A címe sajnos nem jut eszembe...
  • Loverman #1
    ez nem kvázi-posztapokaliptikus, ez maga a pokol :D