Berta Sándor

A svédek nem kérnek a távközlési adattárolásból

A skandináv állam vezetői több okból sem hajlandók megőrizni a telekommunikációs információkat.

Svédország következetes álláspontot képvisel a távközlési adattárolás kérdésében: mióta a téma felmerült és az Európai Unió igazságügyi miniszterei 2006 februárjában megszavazták az egységes távközlési adattárolásról szóló tervezetet, a skandináv állam ragaszkodik ahhoz, hogy nem hajlandó tárolni a telefon- és az internetes forgalmi fájlokat. A svédek emiatt már többször is vitába keveredtek az Európai Unióval, és ezúttal sincs ez másképp. Hiába ítélte el az Európai Unió Bírósága - az Európai Bizottság beadványát elfogadva - a Svéd Királyságot az EU-szerződés megsértéséért, úgy tűnik, a helyzet egy fikarcnyit sem változik.

"Az ítélet ellenére sem fogunk a parlament elé olyan törvénytervezetet beterjeszteni, amely a távközlési adattárolásról szóló irányelv svéd jogba való integrálásáról szól. Az ok egyszerű: a kormányunk a mai napig nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy ez az irányelv nem sérti-e egyes állampolgáraink tisztességét, és ezzel együtt az emberi jogokat" - jelentette ki Beatrice Ask igazságügyi miniszter.

A vita különösen azért érdekes, mert Svédország egyéb európai uniós jogalkalmazási kérdésekben szinte az EU mintagyerekének számít. Az elmúlt években azonban az országban számos vita robbant ki, többek között az úgynevezett FRA-törvényről, amely a svéd katonai titkosszolgálatnak biztosított volna nagyobb e-mail ellenőrzési jogokat. Mivel a jogszabályt még a kormánykoalíció képviselői is támadták, mondván: ezzel a lépéssel Svédországban is kialakulhat a megfigyelési állam, a helyi kormány jóval óvatosabb és körültekintőbb ezekben a kérdésekben.

Van még egy fontos ok: pont e viták miatt erősödött meg a Kalózpárt és került be az Európai Parlamentbe. Svédországban idén szeptemberben tartják az országgyűlési választásokat és a kormány nem szeretné, ha a párt tovább erősödne és bekerülhetne a parlamentbe. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az EU leendő belügyi biztosa Cecilia Malmström, aki maga is a távközlési adattárolás egyik legnagyobb bírálója. A politikus már korábban jelezte, hogy amennyiben megválasztják biztosnak, azonnal megvizsgálja, hogy ez az irányelv mennyire egyeztethető össze az európai uniós joggal.

A svédek mindenesetre megúszták a mostani bírósági elmarasztalást, hiszen a testület csak feltételes pénzbüntetést szabott ki az országra, így egyelőre csak az eljárás költségeit kell kifizetniük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arty #17
    és pontosan hogyan lett volna belőle pénze?

    képzeld el, ha megtörtént. most képzeld bele magad az ő helyzetébe. mit tehetsz az összetartó rendőri gépezet ellen?
  • hiftu #16
    Tudomásom szerint a svédeknél volt népszavazás, hogy legyen-e euro vagy maradjon a svéd korona. Akkor a korona mellett döntöttek. Egyáltalán nem lépegetnek be. Kivül maradnak. (Nem tudom, hogy kormányzati szinten volt-e azóta lépés az euro esetleges bevezetéséről. De várhatóan nem.)
  • bakagaijin #15
    Ummm... Miért van feltételes módban az FRA? Az FRA - az említett formában - éles rendszerbe került 2009 januárjában és azóta is üzemel. Bár valóban szerepel egyik párt választási programjában, hogy HA ők kerülnek hatalomra akkor megszüntetik.

    Egyébként nem ez lenne az egyetlen dolog: a svédek az euró ellen is mentek, ugye csak GB-t regisztrálták hivatalosan távolmaradásra az euróból. A svédek és dánok pedig kb 15 éve lépnek be folyamatosan :).
  • hiftu #14
    Szerintem a svédeknek igazuk van.
    Itthon is a kisebb államgépezet irányába kellene haladnunk. Egy megfigyelési háló kiépítése csak növeli azt.
  • Anotino #13
    Persze hogy kikerul, mivel egy bolti kamera nem a titkos osszeeskuvok jol ellenorzott vilagmegfigyelo halozatanak resze. Amugy minden ember kameraval a zsebevel maszkal, igy eleg konnyen lehet hires az ember, ha csinal valami marhasagot publikus helyen. Ez van.
  • Garrett27 #12
    Egyetértek. Amúgy meg elgondolkodhatna azon, hogy az a több millió videó- és képanyag, amely a youtube-on és társain szórakoztat bennünket, most azokra gondolok, amelyek ilyen térfigyelő, vagy akár benti kamera felvételekből származik, hogyan kerülhet egyáltalán a nagy nyilvánosságra? Jó, nekünk szórakozás, de a videókon, képeken szereplő vagy mellékszereplő embereknek nem biztos! Ki garantálná, hogy nem kerülnek ki ilyen felvételek, ha még meg is sokszorozzák a kamerák számát? És ki vállalná a felelősséget? A meteorológus? Mert ugy megszokhattuk, hogy mindenki hibás szokott lenni, csak nem az, akinek tényleg vállalnia kéne a felelősséget..
  • philcsy #11
    A technológia adott, ha mégsem kifejlesztik. A cél a totális ellenőrzés. Ember tömegekkel máshogy nem lehet bánni. Ha nem tetszik akkor lehet bújkálni/menekülni.
  • djw #10
    akkor szereljünk kamerát és hangrögzítőt minden mellékhelyiségbe és úgy általában mindehová, hivatkozva arra, hogy ha valakit megerőszakolnak a klotyóban, akkor legyen bizonyíték? Nem ám csak a nyilvános helyek klotyóiba, hanem minden otthoni klotyóba is! Merthát a családon belüli erőszak meg minden... na ezen gondolkodj el, meg azon, hogy mindez mennyi adóforintba kerülne és aztán gyere ezzel a szöveggel meg a zsanettügy bizonyítékaival... 10.000.000 emberből 1 problémájára nyújtott bizonyítékot - jó, legyen 1.000 ember, hogy azért egy éves átlagot nézzünk, szerintem ez is sok, de legyen. MEGÉRI????
  • okosan gyerekek #9
    Go Sweden! :)
  • DeviloftheHell #8
    az a ribanc pénzt akart össz vissz azért volt a felhajtás kétlem hogy bárki is elhinné neki hogy többen is megkurták