Berta Sándor

Drasztikusan nőttek az adattárolókra kivetett jogdíjak Németországban

Az új év semmiképpen sem kezdődött jól a német felhasználók számára, a helyi szerzői jogi társaságok ugyanis jelentős mértékben megemelték az adathordozók után fizetendő jogdíjakat.

A ZPÜ nevű szervezet újabb jelentős sikert ért el, legalábbis a saját szemszögéből nézve. Sikerült ugyanis keresztülvinnie egy drasztikus jogdíjemelést a CD- és DVD-lemezek piacán. A jogdíjemelés megjelent a Szövetségi Közlönyben is, a mértékéről pedig Ralf Schnur, a Software Partner GmbH nevű nagykereskedés ügyvezetője árult el részleteket. Az egyeztetések első fordulója, a ZPÜ követelései miatt, gyakorlatilag azonnal sikertelennek bizonyult. A kialakult helyzetre jellemző, hogy vannak olyan gyártók és importőrök, akik nem fogadják el az új jogdíjat, míg a Platinum márkájú lemezeket a piacra dobó Bestmedia és a Philips már megemelte az árait. A másik véglet pedig a Verbatim, amely kész akár perre is menni a ZPÜ-vel.

A korábbi jogdíjszerződés tavaly december 31-én járt le és mivel a feleknek nem sikerült megállapodniuk egymással, így a vitában várhatóan a Német Szabadalmi és Márka Hivatal (DPMA) fog döntést hozni. Azonban ez sem jelentheti automatikusan a helyzet megoldását. Könnyen előfordulhat, hogy ha a Verbatim és más gyártók, illetve importőrök pert indítanak, akkor az ügyben a végső szót a müncheni tartományi vagy a német legfelsőbb bíróság mondja majd ki. A ZPÜ új díjtáblázata alapján idén január elsejétől 3,47 euró jogdíj terheli a 25 gigabájtos Blu-ray lemezeket. Összehasonlításul: jelenleg ezeknek a termékeknek a bruttó német kiskereskedelmi ára 4 euró.

Gaby Schilcher, a ZPÜ szóvivője elmondta, hogy a döntés visszamenőleges hatállyal is érvényes és a jogdíjakat gyakran a régi árak alapján állapították meg. 2008 január elsején egy Blu-ray lemez ára még bruttó 14 euró volt. A CD-R korongokra régebben 7,2 eurócent jogdíj vonatkozott "játékóránként", most ezt az utóbbi kitételt eltörölték és így minden CD-r lemez után egységesen 6,2 eurócentet kell fizetni. A valóságban - a különböző egyéb tételek miatt - ez háromszoros jogdíjnövekedést jelent.

Az áremelkedés a CD-RW-k tekintetében még drasztikusabb, ott ugyanis 2,88-ról 19,7 eurócentre nőtt a lemezenként fizetendő jogdíj. A 4,7 gigabájtos DVD+R és DVD-R diszkeknél a jogdíj 13,9 eurócent, a hasonló tárolókapacitású DVD+RW-knél és DVD-RW-knél 27,1 eurócentre, míg a szintén 4,7 gigabájtos DVD-RAM-oknál 55 eurócentre nőtt.

Ralf Schnur, a Software Partner GmbH ügyvezetője attól tart, hogy a ZPÜ magatartása miatt komoly visszaesés következhet be az adattárolók piacán és az új táblázatnak köszönhetően jelenleg totális káosz uralkodik ezen a területen. "A legrosszabb a helyzet a CD-RW-k esetében, ott a jogdíjak 579 százalékkal növekedtek. Normális esetben a ZPÜ megbeszéli a dolgokat az IM nevű szervezettel, de mivel ezúttal nem született megállapodás, így egyszerűen önhatalmúlag kihirdette az új árakat" - jegyezte meg a szakember.

Judith Lammers, a BITKOM szakmai szervezet szerzői jogi részlegvezetője szerint az új díjszabás senkire nézve sem kötelező, így a gyártóknak és az importőröknek lehetőségük van megtámadni a ZPÜ határozatát. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy a németországi jogdíjemelkedés hatással lesz-e a magyarországi árakra. A legtöbb hazai kereskedő minden bizonnyal vagy kivár vagy megpróbálja más forrásból beszerezni a lemezeit.

A ZPÜ korábban elérte, hogy kötelező szerzői jogdíjat fizetni a PC-kre Németországban. A Számítógép-gyártók Szövetsége (BCH) nevű szakmai szervezettel kötött egyezmény szintén visszamenőleges hatályú és kiköti, hogy a 2008 január elseje és a 2010. december 31. között eladott minden egyes személyi számítógép után egységesen 13,65 euró szerzői jogdíjat kell fizetni, ha tartalmaznak beépített DVD-írót. A DVD-író nélkül eladott konfigurációk esetében ez az összeg 12,15 euró.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ruley #13
    Ja, asszem MDF volt az amelyik egyszer kiis számolta hogy 10 milliárddal több ÁFA jöhetne be a normális árú lemezekből, mint így az ArtisJus-ból hogy mindenki külföldről hozza be kilóra.
  • matyi120 #12
    vegyetek pendriveot!!

    Ám ezzel egy fokkal nem lesz jobb, max. a németek fognak elesni egy csomó pénztől, mert majd az emberek megveszik feketén a cdket/dvdket.

    Én nekem csak egyszer kellett egy LG dvd írót vennem elég régen, már 3-4 gép cserét megért, és még mindíg szépen muzsikál.
  • Lame #11
    Igen, az artiszjuz itthon is hazavagta az irhato lemezek piacat. Irhato DVD-t soha nem vettem matricaval, CD-t se sokat.
    Most meg mar inkabb vinyokat veszek, azt is kulfoldon persze.
    Gondolom a Nemeteknel is ez van/lesz.
  • Glutamin #10
    Szlovákoktól 40 Ft egy DVD-R. Ez magáért beszél:D
  • hiftu #9
    Én szeretnék venni zene és film tárolására alkalmatlan adattárolót, csak hogy a "zsartisjus"-nak ne kelljen fizetnem.

    Tudjátok, hogy az agy baromi nagy mennyiségű adatot tud tárolni?
    Az enyémben van egy csomó kép, zene és film is.... Hol tölthetem ki az adatlapot, hogy szeretnék ezekért fizetni?
  • lammaer #8
    Matrica nélkül???? Hát hogy képzeled ezt????
    Gyorsított eljárással fog a szegedi csillagba kerülni, még a gyerekgyilkosoknál is hamarabb...
  • hol9672 #7
    Tolvajbanda - csakúgy, mint a zsartisjus!
  • Stirner #6
    DeviloftheHell
    "és ebböl mennyit kapnak a "szerzök"? mert szerintem lofaszt se :"


    Remélem ezt költői kérdésnek szántad :)
  • juhand #5
    Nem kell valakinek 25 db RiData 8x DVD-R, persze mindenféle matrica nélkül, mivel mostanában már nem DVD-re írom ki a filmeket, hanem a DVD-kről másolom vissza winyóra, hogy kevesebb helyet foglaljanak el a lakásban a filmek.
  • philcsy #4
    A szerzőknek meg kellene elégedniük a mozis/tv/fellépéses bevételekkel. Az is több mint amit megérdemelnek. Erről nekem a SouthPark egyik epizódja (S7E9, Christian Rock Hard) jut eszembe amikor a szárok ott sírtak hogy nem tudják megvenni a legújjabb sugárhajtású repülőt, meg nem futja a medence melletti bárra.