Berta Sándor

Máris bírálatok kereszttüzében az iPad

Több szempontból is komoly támadások érték az Apple-t a Steve Jobs által forradalminak nevezett iPad miatt. A fő probléma az elvárások túlzott volta, így most nagy a csalódottság.

Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy nagyon sok felhasználó többet várt és az iPad már a hivatalos bemutatón csalódást keltett, mivel kiderült: a készüléknek nincs sem beépített kamerája, sem mikrofonja. Ezáltal nem lehet vele videotelefonálni és a multitasking is kimaradt, azaz az eszközön egyszerre csak egy szoftver futhat. A multistaking hiánya pont az erősnek tűnő A4 processzor miatt meglepő.


A szakértők ráaádsul kétségesnek tartják, hogy van helye a fogyasztók kütyügyűjteményében egy további eszköznek a laptopok és az okos telefonok között. Ha a cél például az, hogy a táblagépre letöltött újság átvegye a reggelihez vásárolt napilap helyét, akkor kérdés, hogy az ingyenes online portálok mellett hajlandóak lennének-e ezért fizetni a fogyasztók. E-könyvként nagyobb jövőt jósolnak az iPadnak, mivel az iBook úgy kínálhat ehhez új olvasnivalót, ahogy az iTunes zeneáruház ellátja új hallgatnivalóval az iPodok tulajdonosait.


Szintén probléma a névválasztás. Sok amerikai nőnek ugyanis a Pad szó hallatán nem az Apple terméke ugrik be, hanem egy tampon neve. Az termék tervezői minden bizonnyal elfelejtették vagy figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a Pad az angolban nem csak jegyzettömböt jelent, hanem létezik a "sanitary pad" kifejezés is, ami viszont a tisztasági betéteket takarja. A bemutató után röviddel a Twitteren már meg is jelentek az első érdekes megjegyzések, amelyek az iPadet iTamponnak titulálták. Valljuk be, egy cég számára ez nem a legszerencsésebb reklám.


A legtöbb hozzászóló egy YouTube-videóra hivatkozott. A felvétel a MadTV amerikai televíziós csatorna egy négy évvel ezelőtt műsorából való és egy nő megkérdezi a kolléganőjét, hogy van-e nála egy Pad, mert szüksége lenne rá. A kolléganője erre az iPadet ajánlja neki. Kínos egybeesés.

A kínos névválasztáson túl van azonban egy sokkal komoly probléma is. Kiderült ugyanis, hogy a Fujitsu még 2002-ben piacra dobott egy iPAD nevű vonalkód-leolvasó készüléket és már kezdeményezte az Egyesült Államokban a védjegy megszerzését. "Tisztában voltunk az Apple szándékával és azzal is, hogy minden bizonnyal ezzel megsértette a védjegyünket. A mi értelmezésünk szerint a márkanév használata minket illet meg. De már konzultálunk a jogászainkkal" - közölte Masashiro Yamane, a Fujitsu szóvivője.


A Fujitsu iPAD 100-20-nak 3,5 colos kijelzője, Intel PXA-270 típusú processzora van, az operációs rendszere a Microsoft CE .NET 5.0 és IEEE 802.11 b/g WLAN-, illetve 1.2-es szabványú Bluetooth-modullal is felszerelték. A Fujitsu a védjegy-kérelmét tavaly júniusban adta be, míg az Apple az iPad levédését csak tavaly augusztusban kezdeményezte egy fedőcégen keresztül Trinidad és Tobagóban, valamint szintén 2009 szeptemberében az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalánál. Az Apple pechjére az Ipad név más országokban is foglalt. A Siemens például gépkocsialkatrészeket árul ilyen néven, míg egy kanadai fehérnemű-gyártó hasonló néven forgalmaz melltartókat.

A helyzet mindenesetre nem új az Apple számára, hiszen 2007-ben a Cisco Systems vezetőivel kellett megegyeznie az iPhone név használatáról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lowosan #83

  • Lowosan #82
  • CybeRick #81


    A fél világ egy viccnek tartja a iPad-et. És ez a téma mindenhol. Bár, ha jobban belegondolunk ez ingyenreklám az Apple-nek.
  • Athlon64 #80
    Teljes elmebaj! :D
    Ahogy látom az egyik főtanácsos már vett egy ilyen csodát ajándékozás céljából :D
  • trsi #79
  • pasi29uk #78
    Én "sok" embert látok ilyesmivel a kézben. (Anglia) Leginkább ügynököket akik megpróbálnak minden sz@rt rásózni az emberre közben mutogatják a grafikonokat ábrákat táblázatokat meg minden egyebet...
  • narumon #77
    Hát mondjuk én sokszor pofán basznám konkrétan a sok miniatűr mániás gyártót. Rengeteg helyen nem indokolt.
  • Zoliz #76
    Micsoda ripacs. Mindenki miniatürizál ez meg bedob egy teniszpályanagyságú, tamponszagú hulladékot a házakba.
  • B0nFire #75
    "Vaginal firewall protection..." LOL
  • Ferrer #74
    Neeeee.... :DD Ki volt ez az agyatlan barom... :DDD
    Kedvenc kép lett most. :))