Hunter

Rézzel is tisztítható a levegő

Egy véletlen felfedezésnek köszönhetően kémikusok olyan katalizátorba botlottak, ami képes az oxigént érintetlenül hagyva kizárólag a szén-dioxidot kivonni a levegőből, majd egy hasznos anyaggá alakítani azt.

A rézalapú vegyület nagyon messze van a gyakorlati alkalmazástól, azonban a benne rejlő innovatív kémia némi reményt ad arra, hogy egy nap egy katalizátorral szelektíven és hatékonyan távolítsuk el az üvegház gázokat a légkörből, szerves vegyületekké alakítva azokat.

A legtöbb olyan katalizátor, aminek a szerkezete egy fémes középpont, például egy réz atom köré épül, képes megkötni a szén-dioxidot egy gázfolyamban. Ha azonban levegőről van szó, akkor jobban szeretnek a bőségesen előforduló, jóval reakcióképesebb oxigénnel párt alkotni, ezért is teljesen váratlan az új vegyület ellentétes irányú szelektivitása, magyarázta Elisabeth Bouwman, a hollandiai Leideni Egyetem kutatója, aki kollégáival felfedezte a katalizátort. Eredményeikről a Science magazinban számoltak be.

Bouwman csapata a biológiai enzimek tevékenységét utánzó vegyületeket vizsgálta. Bouwman egy nikkelalapú vegyületet vizsgált, amit az összehasonlítás kedvéért megpróbált rézzel körülvenni. Ez a szerkezet egy sárgás oldatot eredményezett, ami később kékeszölddé változott, miután néhány napot eltöltött a szabad levegőn. A kékeszöld folyadék elemzése egy oxalát nevű szegmens megjelenését mutatta ki, ami két szén-dioxid-molekulából áll, hidat alkotva két rézatom között. Ez a részlet csak akkor alakulhat ki, ha nem oxigén, hanem szén-dioxid oxidálódik a réz összetevők körül. Bouwman maga sem tudja, miért részesíti előnyben a réz a szén-dioxidot az oxigénnel szemben, az azonban egyértelmű, hogy a molekuláris szerkezetben létrejött oxaláthíd rendkívül stabil.

Ezzel azonban még nem ér véget a történet, némi elektromos energia hozzáadásával ugyanis a kékeszöld elegy is úgy viselkedik, mint egy katalizátor. A komplex rézvegyület újrahasznosítható, és visszaállítható alacsony oxidációs állapota, az oxalát kivonható a molekulából. Bouwman egy elektrokémiai cellában, lítiumionok hozzáadásával távolította el az oxalátot a réz öleléséből. A hátramaradt eredeti réz komplex egy elektródának köszönhetően visszatért eredeti állapotába. Az elektróda pótolta azokat az elektronokat, amit a réz az oxalát eltávolításával elvesztett.

A cellának mindössze 0,03 volt feszültségre van szüksége a folyamathoz, ami jóval kevesebb mint az a 2 volt, amivel jelenleg hasznos vegyületekké lehet bontani a szén-dioxidot. A katalizátortól elválasztva az oxalátsó számos gyakorlati alkalmazással rendelkező vegyület alapjaként szolgálhat. Ilyen az oxálsav, amit előszeretettel használnak a laboratóriumokban és a háztartási termékeknél, különösen a rozsdamentes bevonatoknál, de alkalmazható a fagyállóként funkcionáló etilén-glikol előállításához és a kémiai szintézis egyik alkotóelemeként is.

A rendszer azonban még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető gyakorlati megoldásnak a levegő megtisztítására. "A vegyület hatékonysága nem elég jó" - foglalta össze tömören a problémát Bouwman. Eddig csapatával mindössze hatszor sikerült átforgatnia a rendszerét hét óra leforgása alatt, ez az arány pedig csak a tiszta szén-dioxiddal történt érintkezésre értendő laboratóriumi körülmények között. Egy hatékony katalizátornak egy óra leforgása alatt több tízezer ciklust kellene teljesítenie.

Ezzel szemben a nagy méretű szén-dioxidot eltávolító rendszerek - ha valaha is megvalósulnak a gyakorlatban - sokkal inkább a fizikai gázszeparációs membránokon fognak alapulni, melyek szelektíven szívják be a gázokat. Vagy ha maradunk a kémiai útnál, akkor a nátrium-hidroxid tisztítóberendezéseken, melyeknek a regenerálódáshoz nagy mennyiségű energiára van szükségük. Mindkét rendszer egyszerűen csak koncentrálja a szén-dioxidot ahelyett, hogy hasznos vegyületté alakítaná, mint Bouwman elektrokatalizátoros koncepciója.

Bouwan visszatért enzim tanulmányaihoz, azonban mellettük folytatja véletlen felfedezésének vizsgálatát is, melyből azt szeretné megtudni, vajon a rézmolekulák mellékcsoportjainak megváltoztatásával javíthatja-e a katalizátor hatékonyságát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hangulati #63
    meg drotkefevel is...a rezangyalat.
  • Epikurosz #62
    living machines
  • kukacos #61
    "A CO2 kivonására meg vannak módszerek, egyik lehet az, hogy szódavizet csinálsz a legénységnek, és ők egy részét lekötik, a többit meg felböfögik. A felböfögött széndioxiod egy részét élőgépekkel lehet lekötni, megy vegyszerekkel, meg, meg...
    Ha tele van a bili, akkor ki is lehet eregetni az óóóceánba."

    Hát igen, ez lett volna az eredeti kérdésem, köszi a hasznos választ. Egyébként mik azok az élőgépek?
  • philcsy #60
    kálium-peroxid helyett kálium-szuperoxid
  • philcsy #59
    Kimaradt a legjobb eljárás, az igazi ultimate technology:
    kálium-peroxidot
    CO2(meg egy kis pára) jön, O2 megy, kell ennél jobb?
  • halgatyó #58
    Tényleg azt írtad, figyelmetlenül olvastam, bocs.
  • philcsy #57
    Mindent mondtam, csak a kérdésedre nem válaszoltam.

    Fogalmam sincs hogy mennyire elterjedt az az eljárás. Az biztos hogy élő technológia.
  • philcsy #56
    Egy ideje használják. Akár ipari méretekben is, pl.: földgáz, biogáz széndioxidmentesítésére.
    Folyamatosan fejlesztik, egyrészt az amin-t cserélgetik, hogy minél kevesebb kerüljön a levegőbe a folyamat során, másrészt a CO2 visszanyerését fejlesztik, hogy minél kevesebb energiát igényeljen.
    Próbálkoznak a vízben oldás helyett, szilárd felületre rögzíteni az amino csoportot.

    De azért akadnak alternatívák, főleg mióta beindult a biogáztermelés:
    -Sok helyen elég az egyszerű vizes mosás, vagy nátriumkarbonát oldatos mosás.
    -Vízmentes technológia a kalcium(vagy bárium)-oxid karbonáttá alakítása, majd hevítéssel felszabdítják a széndioxidot.
    -Szintén vízmentes a PEG(Poly(ethylene glycol)) dimetiléteres oldata amely Selexol néven savas gázokat köt meg (HCl, CO2, HCN, H2S)
    -Szén molekulaszitát használnak pl.: nitrogén előállításra, mert megköti az oxigént meg a széndioxidot, így csepfolyósítás nélkül lehet gyártani nitrogént. (azért nem nevezik egyszerűen aktívszén adszorbernek mert annál sokkal hatékonyabb)
    -Vannak membrán "szűrők is" pl.: HDPE (nagy sűrűségű polietilén) amivel a széndioxidot a hidrogéntől elválasztják, itt a két oldal között nyomáskülönbséget hoznak létre és a kicsi apoláris komponens (hidrogén, metán) átmegy a túloldalra

    Tengeralattjáróra én pl az aminoldatos eljárást találtam.
  • Epikurosz #55
    filcsi!
    Ez mennyire napi gyakorlat?
  • philcsy #54
    Van módszer a CO2 kivonásra: #28 hsz.