MTI

A médiapiaci recesszió elérte a The Washington Timest is

A médiapiaci és gazdasági recesszió elérte az amerikai főváros 27 éve alapított konzervatív újságját, a The Washington Timest is, amelynek vezetését lefejezték - írta a liberális The Washington Post kedden.

A Moon-szekta által 1982-ben létrehozott orgánum - az egyház folyamatos anyagi támogatásának köszönhetően - mindeddig átvészelte a gazdasági nehézségeket, még azokban az időkben is, amikor a vetélytársak komoly leépítésekre és átszervezésekre kényszerültek.

A koreai Egyesítés Egyháza - amelyet Sun Myung Moon az 1940-es években alapított - amerikai szakértők szerint több mint 1,7 milliárd dollárt fordított az újság fenntartására annak 20. születésnapjáig. A lap az egyház védőernyője alatt szinte érzéketlen volt a nyomtatott sajtó olvasótáborának megfogyatkozására, valamint a reklámbevételek csökkenésére, amely tényezők az utóbbi években más újságokat terjedelmük és munkatársaik számának megkurtítására késztettek. A The Washington Post - amely maga is több megszorító intézkedést hozott - úgy értékeli: a recesszió olyan súlyos, hogy már a The Washington Times sem lehet kivétel.

Az Egyesülés Egyháza tagjainak több kérdésre is válaszolniuk kell azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni az egyházzal és annak üzleti vállalkozásaival a 90 éves Moon halála után. Az alapító 13 gyereke közül az irányítást 3 fia és egy lánya veszi át; a The Washington Times lefejezése állítólag a három fiú közötti utódlási harc eredménye.

Az újság az 1980-as években a Reagan-féle Fehér Ház kedvencei közé tartozott, s ennek köszönhetően a vetélytársakat megelőzve több szenzációs hírt tudott tálalni. Azóta több neves újságíró dolgozott a lapnak azzal a szándékkal, hogy abból egy professzionális, objektív híreket szolgáltató orgánumot faragjon, ahol a markáns konzervatív politikai nézeteket a szerkesztőségi cikkekre korlátozva határozottan elkülönítik a tényhírektől és tudósításoktól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rgranc #1
    Azért az talán másnak is feltűnt, hogy az egyház neve nem biztos a hír fordítójának... :) Pedig csak egy google keresés: http://hu.wikipedia.org/wiki/Egyesítő_Egyház

    Amúgy megint miért ilyen "hír"? :( Semmi köze az IT/Tech-hez...