Kruza Richárd

Magyar természetfotósok külföldi sikerei

Mindig jólesik külföldi sikerekről hallani, és ez a mostani magyar természetfotós szereplésekkel kapcsolatban sincs másképpen.

Az események a BBC Wildlife Magazine által kiírt Veolia Environment Wildlife Photographer of the Year megmérettetésén kezdődtek, ahol nem kevesebb mint három magyar fotós is elismerésben részesült: az "Egyéb állatok viselkedése" kategóriában Mészáros András Frissítő esőcsepp című képe lett az első helyezett, Szabó Dániel és Selmeczi Dániel pályaműve pedig "Highly commended" elismerésben részesült. Mindhárom mű - a többi díjnyertes képpel együtt - a londoni Természettudományi Múzeumban megrendezett kiállításon is látható.


Kármán Balázs/Novák László - Jégmadár

Ezt követte a Wildscreen WildPhotos elnevezésű szimpózium, mely az Egyesült Királyság legnagyobb, kétnapos fotográfiai eseménye. Ennek célja, hogy összehozza a hivatásos és amatőr fotósokat, a szerkesztőket, kiadókat és a természetvédőket. A résztvevők közreműködnek a vitákban, előadásokban, beszélgetésekben, lehetőséget kapva arra, hogy a terület legkiválóbb személyiségeitől tanuljanak és nyerjenek inspirációt. Az előadók sorában olyan nemzetközi szaktekintélyek is helyet foglaltak, mint Michael Nichols, a National Geographic vezető fotósa, illetve Vincent Munier, világhírű francia természetfotós.


Máté Bence-Hangtalan veszély

Az idei Wildscreen WildPhotos elnevezésű szimpózium számunkra azért különösen érdekes, mert a szervezők felkérték Radisics Milánt, a naturArt (Magyar Természetfotósok Szövetsége) elnökét, hogy mondja el, mi a titka az évek óta tartó magyar sikereknek. Radisics Milán a plenáris program részeként megtartott előadásában és prezentációjában elmondta, hogy Magyarország élen jár az amatőr és professzionális fotósok szervezésében, és különösen abban, hogy a szakmai szervezetek, egyesületek, klubok folyamatosan lehetőséget biztosítanak tagjaiknak a tapasztalatcserére, a tanulásra, a pályázatok révén pedig a megmérettetésre.

"Nincs titkunk. Folyamatosan és keményen, a legnagyobb, önmagunkkal szemben támasztott követelményeket szem előtt tartva dolgozunk; a pályázatokon nyilvánosan zsűrizünk, következetesen és kompromisszumok nélkül betartjuk a szabályokat - immár húsz éve..." - mondta az ülésen Radisics Milán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fle go #6
    Hát barátom neked aztán vajmi kevés fogalmad van a természetfotózásról!!
    Másrészről, egy modellfotóst, vagy tárgyfotóst, természetfotóst nem lehet összehasonlítani! Teljesen más kategória mindhárom, más felszerelést, más látásmódot igényel,nem véletlen. Nincs olyan ember aki mindegyikben jó!
  • RCH #5
    Persze, azert kell hozza jo szem, hogy a fotos kiszurja a fotoznivalot, de ez tanulhato.
    Viszont az utobbi evek soran tobb szaz magyar termeszetfotos kepet lattam es sokrol tudtam, hogy expozicios gombra gorcsolve ellott tobb tucatos sorozatbol lett kivalasztva az az egy, ami az epp jol sikerult. Es tobbek kozott ezert nem tartom sokra a termeszetfotozast. (Meg a kitomott allatok, lidocainnal lefujt bogarak, viragpermetezovel harmatositott pokhalok miatt, de ez mar mas sztori.)
  • G_ArchAngel #4
    Nem egy studio/portrefotost ismerej aki keptelen izlesesen egy madarat lefotozni...
    Vagy riportert, aki reszketni kezd, ha 3 lampaval kell egy embert bevilagitani...

    Rossinak tobb vilagbajnoki cime van, mint Schumachernek, de nem adnek neki sok eselyt a Forma-1-ben.
  • Ferrer #3
    Részben egyetértek. Azért kell ehhez is némi esztétikai érzék, de aki azért csinál képeket, hogy aztán díjakért kajtasson, azzal vmi nincs rendben. Amúgy sokan vannak ilyenek, többségük antiszoc. egyén. Múltkor pont erről beszélgettem vkivel, és arra jutottam, hogy ha én valaha természetfotózásra adom a fejem, fekete-fehérre fogok dolgozni, azért biztos nem adnak semmilyen díjat :)
  • RCH #2
    A természetfotozas a fényképezes egyik legkonnyebb aga, csak penz es szabadido kerdese (es a szabadido is gyakran csak penz kerdese), hogy a fotos valami latvanyosat osszehozzon.
    Nem szempont, hogy a kep eles legyen (a bemozdult, eletlen kep muveszi!) es a foto temaja is spontan, azaz a fotos azt fotozza le, ami eppen sikerul.
    Lattam en mar tobbszoros dijnyertes termeszetfotost, aki egy vizespalackot nem tudott ugy bevilagitani es lefenykepezni, hogy az olyan legyen, mint amilyennek elkepzelte. 6 kepbol kellett osszefotosoppolni a vegeredmenyt. Es lattam mar studiofotost is, aki egyszer raszanta magat, hogy a kolcson kapott kalyhacsonyi objektivvel kiprobalja magat a termeszetfotozasban es nehany nap alatt olyan mennyisegu es minosegu kepet keszitett, aminel rosszabbakkal mar tucatnyi termeszetfotos zsebelt be kulonfele dijjakat.
  • Möci #1
    Érdemes ráklikkelni a prezentációra!