Berta Sándor

Touch Wood, a faházas mobil

A japán NTT DoCoMo mobilcég bemutatta a Touch Wood nevű faházas mobiltelefon prototípusát. A gyártás során fokozottan figyelnek a környezetre.

A japán cég munkatársai egy olyan eljárást alkalmaznak, amelynek köszönhetően a faalapanyagok jobban formázhatók és ezért ellenállóbbak a különböző környezeti hatásokkal szemben. A nyersanyagokat környezetvédelmi szempontok alapján szerzik be. Olyan fákat választanak ki, amelyek az erdőritkítási, illetve -bővítési eljárásoknak esnek áldozatul. Az NTT DoCoMo azzal érvelt, hogy eddig nem igazán volt megoldott az erdőritkítások miatt kieső fák feldolgozása. A Touch Wood készülékek esetében viszont a fákhoz a more trees nevű japán program keretében jutnak hozzá.


A vállalat mérnökei szerint a hagyományos fa nem lenne alkalmas mobilház-alapanyagnak, mivel hamar elkopik. Éppen ezért esett a választásuk a ciprusfára, amit az Olympus 3D-s tömörítési-formázási eljárása segítségével dolgoznak fel. Ennek köszönhetően a famobilház nagyon robusztussá és vízállóvá válik, nem tehetnek benne kárt a penészek, illetve a különböző bogarak és rovarok sem. Emellett megtartja a természetes színét és erezetét. A japán vállalat szakemberei továbbá teljesen lemondtak a lakkok és más mesterséges anyagok használatáról.


"Első ránézésre nagyon jónak tűnik a gyártási folyamat, amennyiben valóban a felesleges fákat dolgozzák fel és nem alkalmaznak az alapanyagok konzerválásához vagy színezéséhez mérgező vegyi anyagokat. Ugyanakkor még nagyon nehezen lehetne meghatározni, hogy egy ilyen gyártási folyamatnak vannak-e és ha igen, milyen ökológiai előnyei" - nyilatkozta Iza Kruszewska, a Greenpeace International vegyi anyag-szakértője.

A konszern a Touch Wood modelljét be akarja mutatni október elején a genfi ITU Telecom World nemzetközi kiállításon, míg a prototípus az október 6 és 10 között megrendezendő CEATEC Japan rendezvényen lesz látható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MasterChief #11
    Elgondolkoztál már azon, hogy egy átlag mobilban menyi veszélyes anyag van azon kívül, hogy jóval több műanyagot tartalmaz mint egy szatyor vagy palack?
  • BenceYCE #10
    Azt hiszem az "elhasznált" mobilok jóval kevesebb szennyeződést okoznak mint egy egyszerű nejlon szatyor vagy az ásványvizes palack.
  • tntmax #9
    Szarság. Arra lesz jó hogy ebből is lehet majd "exkluzív"-nak titulált vackokat gyártani tízszeres áron és eladni a sok divatmajomnak meg villogni vele. És természetesen pár hónap után már nem lesz menő és úgyanúgy cserélni fogják.
  • lami321 #8
    Hat nem tudom mennyire lenne sikeres a mai vilagban egy olyan telefon gyartana aminek az elettartama 4x de az ara is:) Atlag emberek nem igenylik az ilyet.
  • Zocsi #7
    Lenne, de amióta létezik a modern közgazdaságtan és a virtuális pénz, azóta nem így van. A pénz az isten, abban mérnek mindent, és nem azt nézik, hogy fogy az erdő, hanem ha leállítják a termelést, akkor csökken a bevétel. És nincs fölösleg, mert sok-sok ember dolgozik azon, hogy nyersanyag többlet ne nagyon legyen. A végtermékeknél fordul elő felhalmozódás.
  • tenkenorman #6
    ha az erdőirtásnál nyersanyagtöbblet van akkor nem az lenne a helyes hogy az erdőirtást csökkentik, és nempedig elhasználják a felesleget?
  • reaper4 #5
    régebben (annyira nem is régen(kb 20 éve) ilyeneket gyártottak. ma már , mint mindenki tudja ez nem így van.
  • KillerBee #4
    Vajon tényleg babonásak a névadók?
  • Zocsi #3
    Támogatom! Minőségorientált világot!
  • Tetsuo #2
    Hosszutavra gyartani es nem felevente cserelni a hasznalati targyakat..