MTI

Digitalizálták az ország második legrégibb lapját

Digitalizálták Magyarország második legrégibb lapját, az Erdészeti Lapokat; az összes számot, 115 ezer újságoldalt érintő projekt összköltségvetése 11,5 millió forint volt, amelyből 7,71 milliót a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) biztosított - jelentette be Pető József, a 4200 tagot számláló, a vállalkozáshoz önrészt adó Országos Erdészeti Egyesület elnöke Budapesten.

Pető József rámutatott: a 144 évfolyam digitalizált változata mindenki számára elérhető lesz az interneten a www.erdeszetilapok.hu, illetve a www.epa.oszk.hu oldalon. A 3.900 példányban megjelenő, 15 millió forintos éves költségvetéssel működő lapot az 1862-ben alapított Országos Erdészeti Egyesület adja ki.

Az egyesület elnöke kitért arra, hogy a szervezetnek 2007 óta van honlapja, rá fél évre pedig az Erdészeti Lapoknak is szerkesztettek webes elérhetőséget. Az újság digitalizálása ettől kezdve összesen mintegy két évet vett igénybe. Szakmai segítséget leginkább a Nyugat-Magyarországi Egyetem könyvtárától, az Országos Széchényi Könyvtártól és Magyar Elektronikus Könyvtár Egyesülettől kaptak.

Nagy Dániel, az FVM természeti erőforrások főosztályvezetője elmondta: a napi erdészeti munkát is segíti a folyóirat digitalizálása. Közlése szerint az FVM abból a keretből támogatta a digitalizálást, amelyet az elmúlt három évben a személyi jövedelemadó 1 százalékával az erdők közcélú munkájára lehetett felajánlani. Ebből 400 millió forint gyűlt össze, amit - a digitalizáláson túl - többek között a folyamatos erdőborítás elősegítésére, turistaútvonalak, erdei tanösvények kialakítására, erdei vasutak üzemeltetésére lehetett fordítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gkalcso #3
    ctrl+F -et kapott a lap :D

    A többi újságot is szívesen látnám hasonló formában, a könyvekkel egyetemben.
  • Cleawer #2
    Legalább ők eltudják jól költeni az 1%ot mert mások a 99%át cseszik el.
  • Tetsuo #1
    Grat.