MTI

Kártérítést kap az AP hírügynökség egy hírmásolási ügyben

Kártérítésre jogosult az AP amerikai hírügynökség annak a pernek az eredményeképpen, amelyet az anyagait engedély nélkül másoló és terjesztő All Headline News (AHN) nemzetközi internetes hírportál ellen indított.

Az AP szerint a per egy 1918-as legfelsőbb bírósági ügyön alapuló jogelv fontos próbája. A szóban forgó elv ("hot news" doctrine) szerint bár a tények nem eshetnek szerzői jogvédelem alá, a médiaszervezetek pert indíthatnak abban az esetben, ha versenytársaik lemásolnak "időérzékeny" híranyagokat. Egy bíró ez év februárjában - az All Headline News ellenvetései dacára - úgy döntött, hogy ez az elv ma is érvényes. A felek most hétfőn jelentették be a megegyezést.

Az AP tavaly indított pert amiatt, hogy az AHN lemásolt más weboldalak által törvényesen közölt AP-híreket, majd azokat maga terjesztette tovább, így teremtve konkurenciát az AP ügyfeleiért folyó versenyben. Az AHN Media Corp., az All Headline News mögött álló cég elismerte, hogy nem megfelelően használt fel AP-tartalmakat, és beleegyezett, hogy felhagy ezzel - derül ki a felek által kiadott közös közleményből.

Az AHN elleni per csak az egyike volt azoknak az eszközöknek, amelyekkel az amerikai hírügynökség küzd anyagainak nem megengedett online felhasználása ellen. 2007-ben hasonló pert indított a Moreover Technologies Inc. és anyavállalata, a VeriSign Inc. ellen, azzal vádolva a Moreovert, hogy engedély nélkül használja fel az AP címeit, hír- és fotóanyagait. Az ügy a szerzői jogi törvénynek a "méltányos felhasználásról" szól elvén alapult, amely megengedi a szerzői joggal védett anyag idézését, de teljes reprodukcióját nem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    LOL ezentul az SGn sem lesznek APs hirek :)