MTI

Kirúgták a warez alapanyagból kritikát író újságírót

Ötmillió dolláros kártérítésre perli volt munkaadóját, a Fox Newst, illetve annak anyavállalatát a News Corp-ot az a cikkíró, akit azért rúgtak ki, mert a bemutató előtt egy internetes kalózpéldány alapján számolt be rovatában az X-Men kezdetek: Farkas című filmről.

Roger Friedman, a Fox News kolumnistája április 4-én, két nappal online kritikája megjelenése után találta magát az utcán, egyik napról a másikra elveszítve évi 250 ezer dolláros fizetését. Elbocsátását állítólag maga a News Corp elnöke, Rupert Murdoch rendelte el, aki közleményében kijelentette: cége zéró toleranciával viseltetik minden lépéssel szemben, ami bátorítja vagy támogatja a kalózkodást. Friedman hétfői bírósági beadványában arra hivatkozott, hogy a filmről szóló beszámolóját Fox News-beli szerkesztői hallgatólagosan jóváhagyták, és szerinte éppenséggel a News Corp követett el hibát, amikor akaratlanul lehetővé tette, hogy a film kiszivárogjon a netre.

Friedman az utóbbi hónapokban arról is beszélt, hogy eltávolításában a szcientolóiai egyház játszott szerepet, ugyanis a szervezet korábban többször kifogásolta cikkeinek hangvételét. Szerinte befolyásukat latba vetve intézték el az elbocsátását. Az újságíró 5 millió dolláros kártérítést követel munkaadóitól, és további 180 ezer dollárt elmaradt bére fejében. Az X-Men kezdetek: Farkas című akciófilm egy befejezetlen változata március végén került fel az internetre. Hugh Jackman, a produkció főhőse akkoriban "összetört szívvel" ítélte el a kalózakciót, és a kiszivárgott változatot olyan Ferrarihoz hasonlította, amelyről még hiányzik a festék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aaaaa #14
    Elég értelmetlen a vita . Ha valami kinn van a neten, onnantól kezdve tök mindegy, hogy ő töltötte le, vagy más. Ha elmegy egy haverjához, aki galád módon letöltötte és épp nézi filmet azonnal el kellett volna rohannia fülét farkát behúzva, mert ez milyen illegális ???
    A cikk nem tetszett nekik, és a mivel negatív kritikáért nehéz kirúgni egy kritikust (főleg ha nem kis részben jogos is), ezért inkább más támadási felületet kerestek.
    Őszintén melyik hardware vagy bármilyen más készülék, jármű stb. tesztelő nem nézne meg egy leírást egy régóta várt prototípusról, csak azért, mert az még nem a gyár hivatalos bejelentése...
  • Tetsuo #13
    LOL. Az nem beismero vallomas, ha vki 1 tv-riportban nyilatkozik..
  • ssdb #12
    Többre kéne perelnie, mert ő csak él a lehetőségekkel és megprobálta az újságjában a közvéleményt mielőbb tájékoztatni a filmről. A cég a hibás h engedte odő előtt kiszivárogni a filmet.
  • GodBadka #11
    A letöltésről, mint dologról nem szólnék. Megvan a véleményem, de igazából semmi köze a cikkhez. Törvénytelen dolgot csinált az ottani dolgok szerint, az hogy ilyenkor a munkáltató hogy jár el, véleményem szerint az ő dolga, ha kirúgja akkor kirúgja. Lehet, hogy genyó, de ez van. Nekem inkább az böki a csőröm, hogy egy cikkíró éves fizetése 250ezer dollár, azért a kemény munkáért. Persze ez is a munkáltató dolga, annyit fizetett neki amennyit akart, de ennyi erővel ez ellen is tiltakozhatott volna, hogy ez túl sok. :)
  • pixx #10
    winnie a sorozatokat, hogy nézitek ott a sorozatbuzin, nektek megveszi valamelyik cég(rtl, tv2), vagy letöltitek illegálisan...te is így szerzed tudásod nagy részét...
    Sajnos ez a tapsztalat...
  • Tinman #9
    Mondod te.
    2 offline lapnál is dolgoztam kb. 3-4 éve. De a konkurensek mindegyike is alátámasztotta ezt a tapasztalatot.
  • winnie #8
    "A magyar cikkírók 80%-ban ilyen alapanyagból kénytelenek dolgozni."

    butaság. az meg pláne, hogy fogalmad sincs az arányokról, de általánosítasz.
  • winnie #7
    már egyszer kirúgták:) http://www.sg.hu/cikkek/66774/megnezte_a_kaloz_farkast_kirugtak

  • kukacS3K #6
    ha valaki szétkürtöli hogy csinált valamit az senkit sem érdekel... hány sztár jelenti be naponta hogy épp kokózott meg fél évig be volt állva mint a szar, a rendőrök meg nem tartóztatják le őket pedig ott a vallomás a hírekben
  • KillerBee #5
    Nekem az jött le, hogy nem a letöltésért kapta, abban a munkaadó nem is jogosult ítélkezni. Abban viszont igen, hogy a törvény szerint illegális (és most hagyjuk, mennyire köcsög az a törvény) forrás miatt piszkálhatják a munkaadót is.