Gyurkity Péter

Operációs rendszert jelentett be a Google

A keresőcég - megerősítve a korábbi pletykákat - jelezte, hogy saját operációs rendszert készít netbook készülékekre és hagyományos asztali számítógépekre. A Wave csak jövőre készülhet el.

Az elmúlt két napban egyszerre több fontos hír is érkezett a Google háza tájáról. Elsőként arról számoltak be a különböző források, majd pedig maga a cég, hogy eltávolítják a Beta jelzőt a GMail, illetve több más szolgáltatás nevéből és oldaláról, a Google Apps pedig újabb apróságokkal egészül ki, amelyek elsősorban a nagyvállalatok számára lehetnek hasznosak. Ezt követte a hír, miszerint a Google Wave legkorábban jövőre készülhet el, mivel például az Android telefonok alatt még szinte teljesen használhatatlan, az igazi durranást azonban kedd estére tartogatták.

Hivatalos közleményben tudatták ugyanis, hogy a Google saját operációs rendszeren dolgozik, amely végre nem a telefonokra és egyéb hordozható eszközökre készül el, mint az Android, hanem a netbook, illetve a hagyományos számítógépekre, így közvetlenül versenyre kelhet az asztali Windows családdal is. A keresőcég illetékeseinek elmondása szerint a platform a Linux operációs rendszerre épül, nyílt forráskóddal érkezik (amelyet még az év vége előtt elérhetővé tesznek az érdeklődők számára), a szoftver pedig x86 és ARM-chipeken teljesít majd szolgálatot. A rendszer elsősorban elindulási sebességével hivatott hódítani, beépített Chrome böngészője révén, illetve a webalkalmazások támogatásával pedig teljes internetes élményt nyújt.

Maga az operációs rendszer is a Chrome nevet kapta, egészen pontosan Chrome OS-ként bukkan majd fel az interneten. A cég részéről igyekeztek leszögezni, hogy ez egy teljesen új, önálló projekt, az Androiddal semmiféle kapcsolatban nem áll, a megcélzott réteg pedig első körben a netbook tulajdonosok köre lesz, ezt azonban kiegészítik majd a nagyobb, asztali konfigurációval rendelkezők csoportjai. Az operációs rendszer nyilván a webes élményre, a böngészésre helyezi majd a hangsúlyt, ám erről részleteket egyelőre nem közöltek. A közlemény szerint a Chrome OS 2010 második felében készülhet el.

A Google régóta dédelgeti álmát az olyan számítógépezés térhódításáról, amelyben a weben elérhető alkalmazások egyre meghatározóbb szerepet játszanak és felváltják az asztali gépeken futó programokat. Ebben az elképzelt világban az alkalmazásokat a böngészőkön belül kell futtatni, szemben azokkal a programokkal, amelyek a számítógépekre telepített operációs rendszerekre épülnek rá. Szakértők szerint nem tudni, hogy a tavaly bevezetett Chrome böngészőn - amelyet eszköznek szántak a Gmail vagy a Google Docs webes programok és más cégek hasonló alkalmazásainak eléréséhez - mennyi munkát kell végezni, hogy egy teljes értékű operációs rendszer magja legyen. Marc Andreessen, az első kereskedelmi célú böngésző kifejlesztője, a Netscape társalapítója egy közelmúltbeli interjúban mindenesetre úgy ítélte meg: a Chrome jó úton halad, tulajdonképpen egy modern operációs rendszer.

A Microsoft a támadások visszaverésére részben olcsóbban kezdte árusítani a régebbi Windows XP operációs rendszert a netbookokra. A cég ezenkívül esküszik, hogy az OS következő generációja, az ősszel boltokba kerülő Windows 7 remekül fog futni a minilaptopokon. A globális gazdasági recesszióban a hanyatló PC-piacon egyedül a netbook szegmens volt képes bővülésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • n3whous3 #158
    :D
  • Dj Faustus #157
    Csak azt nem a Google fejleszti:
    Cloud and gOS are not affiliated with Google or their partners.
    Copyright © 2008 Good OS LLC. All rights reserved. Patent pending.

    Forrás
  • Vantulok #156
    A gOS linux legalább 2oo7 óta a youtube-on van és egyáltalán nem alfának, hanem már leginkább bétának tűnik.
  • Sir Ny #155
    ez EU csak a microsoftot szivatja, mert az adott az usának valami jelszócuccost, amivel beleturkálhat az összes winrarral, meg winzippel titkosított file-be.
  • NYCBoy #154
    Szerintem az új 11-es fedora nagyon jól sikerült. Az én vasamon legalábbis jobb mint az ubuntu, vagy a suse.
  • n3whous3 #153
    bughalmaz, de nem csak papíron létezik

    win 7 odabaszott neki
  • Sanyix #152
    Van 64bites xp :D
  • Justil #151
    pedig a linuxosok még a linuxnál is jobban szeretik a linux vs everything háborúkat, legalábbis nekem ez jött le a fórum alapján :)
  • BlackRose #150
    Nem igaz, csak a Red Hat nem Ubuntu :) inkább egy "igazi" UNIX like OS... ha tudod mit csinálsz minden disztronál jobban működik. De most itt tényleg nincs helye még Linux distro háborúnak is :)
  • n3whous3 #149
    Gratulálnék akkor a Red Hatnek, mert a Fedora valami istentelen szutyok bent az egyetemen is és nálam is baszkódott sokat :)