MTI
A keresőmotorok története
A forradalmi lehetőségeket kínáló Wolfram Alpha keresőmotor nemrég bontotta ki szárnyait: úgy tűnik, hogy vele a keresőmotorok új korszaka köszöntött be. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy a Google egyeduralmát jelenleg bármi is fenyegetné.
A Wolfram Alpha megjelenése újabb állomása egy olyan innovációs sorozatnak, amely az internet születése óta a keresőmotorokat jellemezte. Ez a teljesen újfajta technológiát alkalmazó kereső a piac egy bizonyos meghatározó szegmensét elégíti ki, míg másféle innovációk másféle problémák megoldására törekszenek. A Google uralma még mindig kikezdhetetlen, de azért biztató, hogy oly sok más keresőmotor kutat új ötletek után - annak ellenére, hogy majdnem teljes monopóliummal kell megküzdeniük.
A keresőmotorok valamelyest különböznek egymástól, elvük mégis hasonló: pókszerű mesterséges intelligenciát küldenek ki, hogy minden létező linket felkutassanak. Ezután a program indexeli, amit megtalált, és keresőktől függően különbözőképpen tárolja az információt. Például a Google az oldal forrásában tárolt információt őrzi meg, míg más keresők egyszerűen csak a honlapokon feltüntetett adattal teszik ugyanezt. Amikor a felhasználó az indexelt oldalak között kutat, az adott kereső a "relevancia" (fontosság) alapján sorolja fel a megtalált adatokat. A Google PageRank a leghíresebb algoritmus, de mindegyik motor másféle módon kutatja fel a legjobb találatokat.
Manapság azonban már nemcsak egyszerűen az internetet kutatják az újabb és specializáltabb keresők. A Wolfram Alpha például konkrét válaszokkal és adatokkal szolgál, a The Pirate Bay a torrentalapú rendszereket vizsgálja, olyan specifikus fájlokat megjelenítve, amelyeket csak speciális szoftverrel lehet visszakódolni és letölteni, a Google Maps pedig olyan adatokra keres rá, amelyeket térképek segítségével lehet felhasználni.
Az ősidőkben nem volt még szükség keresőkre. Az internet kezdeti időszakában a CERN-nek, a részecskefizikai kutatások európai szervezetének honlapján volt feltüntetve az összes webszerver. Amikor az akkori honlapok listáját már túl nehézkes volt átnézni, egy Archie nevű keresőprogrammal fürkészték a szerverek adatbázisát. Nem sokkal ezután vált népszerűvé a Gopher, amelynek két keresőmotorja, a Veronica és Jughead keresgélt a fájlnevek és menük között. 1993-ig kellett várni, hogy az első internetes robot megjelenjen. World Wide Web Wanderernek hívták, de mindössze az volt a feladata, hogy felmérje az internetet - kutatnia nem kellett. Ugyanebben az évben jelent meg a JumpStation keresőmotor, amely tulajdonképpen az első igazi őse a maiaknak. Ugyanis azokhoz nagyon hasonló elven működött: egy szoftveres robot folyamatosan szondázta a netet, és indexelte, hogy a felhasználók számára is kereshető legyen. A Jumpstation csak címeket sorolt fel, viszont a nem sokkal később megjelent WebCrawler már teljes szövegeket keresett.
Az első olyan kereső, amelyikkel pénzt is akartak keresni, az 1994-ben megjelent Lycos volt; ez már minden kifejezést indexelt a honlapokon. Igen gyorsan komoly konkurenciája akadt. A tucatszámra elterjedt keresők között olyan neveket érdemes megemlíteni, mint az Excite, a Magellan, az Infoseek, az Altavista és a Yahoo. Mindezeket is hamarosan lepipálta azonban egy olyan keresőmotor, amelyik elsőként dolgozott relevancia alapján.
A Larry Page és Sergey Brin, két Stanford egyetemi kutató által létrehozott keresőt eleinte BackRubnak hívták. Két évvel később egymillió dolláros befektetést szereztek hozzá, még egy évre rá pedig már 25 millióval rendelkeztek. Amivel pedig igazán beindult a Google, az a relevanciarendszerük, a PageRank volt.
2002-ben a Yahoo még mindig komoly konkurenciát jelentett a Google-nak, miután ők is forradalmasították saját keresőmotorjukat először a Linktomi, majd később az Overture rendszerrel, illetve 2004-ben a Microsoft is megjelent saját keresőjével. A Google domináns szerepe ennek ellenére már ebben az évben megmutatkozott, miután a cég értéke 23 milliárd dollárra rúgott, és már ekkor több száz millióan használták naponta. A Google jelenleg szinte totálisan uralja a keresők piacát, és igen erős technikai innováció kell ahhoz, hogy trónját bárki megingassa.
Az első komolyabb riválisnak a tavaly beindult Cuil tűnt. A sajtó hamar felkapta az új kereső nevét, és sokan "Google-gyilkosnak" nevezték, pedig hamar kiderült, hogy a rossz keresési találatok miatt labdába sem rúg a Google mellett. A Cuil mindezidáig képtelen volt jelentős piaci részesedést szerezni, az alapító Tom Costello mégis úgy gondolja, hogy van jövője a szolgáltatásnak. A másik játékos a piacon a Microsoft, amely tavaly 44,6 milliárd dolláros ajánlatot tett a Yahoonak, és bár nem sikerült felvásárolnia, a redmondi cégóriás továbbra is szorgalmazza a Yahooval való partnerséget.
A következő próbálkozás a Wikipédia alapítója, Jimmy Wales részéről történt a Wiki Search rendszer formájában. Az hasonló elven működött, mint a Google; a különbség abban állt, hogy különböző algoritmusok alkalmazása helyett a felhasználókat kérte meg arra, hogy rangsorolják a találatokat. A gazdasági válságot azonban alaposan megsínylette, olyannyira, hogy Wales végül bezárta. A kudarc okai között bizonyosan nem keveset nyomott a latban, hogy alig tízezren használták...
Wales ennek ellenére megígérte, hogy nem adja fel a Wiki Searchöt, és amint lesz tőkéje, újraindítja. A Microsoft pedig a saját Live Searchét szeretné forradalmasítani a Kumo kódnevű keresőn keresztül, amely kategóriákra osztja a találatokat. Végül itt a Wolfram Alpha, amely ugyan tényleg forradalmi módon prezentálja válaszokat, ugyanakkor olyannyira eltér attól, amire az emberek jelenleg a keresőprogramokat használják, hogy nem tűnik valószínűnek a Google korai trónfosztása.
A Wolfram Alpha megjelenése újabb állomása egy olyan innovációs sorozatnak, amely az internet születése óta a keresőmotorokat jellemezte. Ez a teljesen újfajta technológiát alkalmazó kereső a piac egy bizonyos meghatározó szegmensét elégíti ki, míg másféle innovációk másféle problémák megoldására törekszenek. A Google uralma még mindig kikezdhetetlen, de azért biztató, hogy oly sok más keresőmotor kutat új ötletek után - annak ellenére, hogy majdnem teljes monopóliummal kell megküzdeniük.
A keresőmotorok valamelyest különböznek egymástól, elvük mégis hasonló: pókszerű mesterséges intelligenciát küldenek ki, hogy minden létező linket felkutassanak. Ezután a program indexeli, amit megtalált, és keresőktől függően különbözőképpen tárolja az információt. Például a Google az oldal forrásában tárolt információt őrzi meg, míg más keresők egyszerűen csak a honlapokon feltüntetett adattal teszik ugyanezt. Amikor a felhasználó az indexelt oldalak között kutat, az adott kereső a "relevancia" (fontosság) alapján sorolja fel a megtalált adatokat. A Google PageRank a leghíresebb algoritmus, de mindegyik motor másféle módon kutatja fel a legjobb találatokat.
Manapság azonban már nemcsak egyszerűen az internetet kutatják az újabb és specializáltabb keresők. A Wolfram Alpha például konkrét válaszokkal és adatokkal szolgál, a The Pirate Bay a torrentalapú rendszereket vizsgálja, olyan specifikus fájlokat megjelenítve, amelyeket csak speciális szoftverrel lehet visszakódolni és letölteni, a Google Maps pedig olyan adatokra keres rá, amelyeket térképek segítségével lehet felhasználni.
Az ősidőkben nem volt még szükség keresőkre. Az internet kezdeti időszakában a CERN-nek, a részecskefizikai kutatások európai szervezetének honlapján volt feltüntetve az összes webszerver. Amikor az akkori honlapok listáját már túl nehézkes volt átnézni, egy Archie nevű keresőprogrammal fürkészték a szerverek adatbázisát. Nem sokkal ezután vált népszerűvé a Gopher, amelynek két keresőmotorja, a Veronica és Jughead keresgélt a fájlnevek és menük között. 1993-ig kellett várni, hogy az első internetes robot megjelenjen. World Wide Web Wanderernek hívták, de mindössze az volt a feladata, hogy felmérje az internetet - kutatnia nem kellett. Ugyanebben az évben jelent meg a JumpStation keresőmotor, amely tulajdonképpen az első igazi őse a maiaknak. Ugyanis azokhoz nagyon hasonló elven működött: egy szoftveres robot folyamatosan szondázta a netet, és indexelte, hogy a felhasználók számára is kereshető legyen. A Jumpstation csak címeket sorolt fel, viszont a nem sokkal később megjelent WebCrawler már teljes szövegeket keresett.
Az első olyan kereső, amelyikkel pénzt is akartak keresni, az 1994-ben megjelent Lycos volt; ez már minden kifejezést indexelt a honlapokon. Igen gyorsan komoly konkurenciája akadt. A tucatszámra elterjedt keresők között olyan neveket érdemes megemlíteni, mint az Excite, a Magellan, az Infoseek, az Altavista és a Yahoo. Mindezeket is hamarosan lepipálta azonban egy olyan keresőmotor, amelyik elsőként dolgozott relevancia alapján.
A Larry Page és Sergey Brin, két Stanford egyetemi kutató által létrehozott keresőt eleinte BackRubnak hívták. Két évvel később egymillió dolláros befektetést szereztek hozzá, még egy évre rá pedig már 25 millióval rendelkeztek. Amivel pedig igazán beindult a Google, az a relevanciarendszerük, a PageRank volt.
2002-ben a Yahoo még mindig komoly konkurenciát jelentett a Google-nak, miután ők is forradalmasították saját keresőmotorjukat először a Linktomi, majd később az Overture rendszerrel, illetve 2004-ben a Microsoft is megjelent saját keresőjével. A Google domináns szerepe ennek ellenére már ebben az évben megmutatkozott, miután a cég értéke 23 milliárd dollárra rúgott, és már ekkor több száz millióan használták naponta. A Google jelenleg szinte totálisan uralja a keresők piacát, és igen erős technikai innováció kell ahhoz, hogy trónját bárki megingassa.
Az első komolyabb riválisnak a tavaly beindult Cuil tűnt. A sajtó hamar felkapta az új kereső nevét, és sokan "Google-gyilkosnak" nevezték, pedig hamar kiderült, hogy a rossz keresési találatok miatt labdába sem rúg a Google mellett. A Cuil mindezidáig képtelen volt jelentős piaci részesedést szerezni, az alapító Tom Costello mégis úgy gondolja, hogy van jövője a szolgáltatásnak. A másik játékos a piacon a Microsoft, amely tavaly 44,6 milliárd dolláros ajánlatot tett a Yahoonak, és bár nem sikerült felvásárolnia, a redmondi cégóriás továbbra is szorgalmazza a Yahooval való partnerséget.
A következő próbálkozás a Wikipédia alapítója, Jimmy Wales részéről történt a Wiki Search rendszer formájában. Az hasonló elven működött, mint a Google; a különbség abban állt, hogy különböző algoritmusok alkalmazása helyett a felhasználókat kérte meg arra, hogy rangsorolják a találatokat. A gazdasági válságot azonban alaposan megsínylette, olyannyira, hogy Wales végül bezárta. A kudarc okai között bizonyosan nem keveset nyomott a latban, hogy alig tízezren használták...
Wales ennek ellenére megígérte, hogy nem adja fel a Wiki Searchöt, és amint lesz tőkéje, újraindítja. A Microsoft pedig a saját Live Searchét szeretné forradalmasítani a Kumo kódnevű keresőn keresztül, amely kategóriákra osztja a találatokat. Végül itt a Wolfram Alpha, amely ugyan tényleg forradalmi módon prezentálja válaszokat, ugyanakkor olyannyira eltér attól, amire az emberek jelenleg a keresőprogramokat használják, hogy nem tűnik valószínűnek a Google korai trónfosztása.