Berta Sándor

Számítógépközpont hőjével fűtenek egy lakóövezetet

Nemzetközi szakemberek azt vizsgálják egy érdekes programban, hogy a szerverközpontok hője alkalmazható-e például lakóépületek fűtésére.

Az ötlet a WSP Group nemzetközi technikai és menedzsment-tanácsadó konszern nevéhez fűződik, míg az elképzelés megvalósításába bekapcsolódott a Telehouse Europe nevű szerverközpont-üzemeltető cég. A nyilvánosságra hozott információk szerint a 2010-re 80 millió fontból elkészülő, 19 000 négyzetméter területű Telehouse West számítógépközpont mérföldkőnek számít majd a környezetvédelemben. Új megoldásokkal ugyanis nemcsak a kilencemeletes épület rendszereinek széndioxid-kibocsájtását fogják csökkenteni évente 1100 tonnával, hanem egyúttal a szerverek üzemeltetésekor felszabaduló hőből 9 MW energiát is termelnek majd. Ezt az energiamennyiséget kizárólag a környező lakóövezetek fűtésére fogják használni.

"Az új Telehouse West egy innovatív utat nyit a keletkező hő összegyűjtésében és más célokra való felhasználásában, újrahasznosításában" - jelentette ki Bob Harris, a Telehouse Europe műszaki szolgáltatásokért felelős igazgatója. A koncepció lényege, hogy a vállalat nemcsak csökkentheti a saját energiaköltségeit, de hozzájárulhat a környezetvédelemhez és egyúttal támogathatja a helyi közösséget is.

"Ezek az elképzelések nem újak. Ausztriában is voltak olyan tervek, amelyek szerint egy uszodát fűtöttek volna egy közeli szerverközpontban keletkező hőmennyiséggel. A beruházás végül a helyi lakosok tiltakozása miatt nem valósult meg" - közölte Andreas Neuhold, a Sun Microsystems ausztriai termékértékesítési vezetője. Mindenesetre ezeknek az ötleteknek a megjelenése is azt mutatja, hogy az energiahatékonyság és a környezetvédelem egyre fontosabb az IT-világban. A brit projekt egy fontos lépés lehet a helyes irányba.

"Amennyiben figyelembe vesszük, hogy mennyire megnőttek az elmúlt időszakban az energiaköltségek, akkor teljesen érthető, hogy a cégek minden eddiginél komolyabban foglalkoznak a hatékony megoldások keresésével. A trend azt mutatja, hogy már nem jó dolog az energiát értelmetlenül elhasználni, hanem célszerű visszavezetni a rendszerbe és végül így létrejöhet egy körforgás, amely a vállalatoknak nagy arányú költségcsökkentést eredményezhet. Elképzelhetőnek tartom, hogy a közeljövőben az Európai Unió a szerverközpontokra vonatkozó különleges irányelveket fog kidolgozni."

"Persze nem szabad elfelejteni, hogy ezek a programok csak akkor lehetnek sikeresek, hogy ha a résztvevők összefognak és mindenki egy irányba húz" - tette hozzá a szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lapaleves #16
    "Persze nem szabad elfelejteni, hogy ezek a programok csak akkor lehetnek sikeresek,"...

    ...ha a világ nem pénz alapú. addig a magasabb hatékonyság csak alacsonyabb árat jelent, ami végtére is nem jelent majd csökkenést az (energia) felhasználásban. lásd még Marshall-kereszt.

    de azért hurrá jól megmenekültünk.
  • Déta #15
    Vissza lehet térni a 90 nm-es Netburst architektúrára...
  • Myron #14
    biztos nem akarták h büdös prociszag legyen a szaunában :D
  • AranyKéz #13
    "Ezek az elképzelések nem újak. Ausztriában is voltak olyan tervek, amelyek szerint egy uszodát fűtöttek volna egy közeli szerverközpontban keletkező hőmennyiséggel. A beruházás végül a helyi lakosok tiltakozása miatt nem valósult meg"

    Idióták...
  • USAMEN POWER #12
    Az én gépem oldalán lévő keringetővel vagyok így :) Télen fújja a meleget, nyáron meg érdekes módon a hideget :D
  • vasziszdasz #11
    A sok torrent miatt jut hő a fűtésre, ezek meg lesittelik a piratebayt, mikor a közjó érdekében cselekednek? :)
  • endyxx #10
    "Persze nem szabad elfelejteni, hogy ezek a programok csak akkor lehetnek sikeresek, hogy ha a résztvevők összefognak és mindenki egy irányba húz" - tette hozzá a szakember."
    'há mondom én, hogy a távhőszolgáltató jelentette fel a szervereseket :D
  • eax #9
    Naigen, allitolag a BME Schonherz koliban a teli szunet kezdetekor 3-4 fokkal visszaesik az egesz epulet homerseklete - mert mindenki hazamegy, es kikapcsoljak a gepek nagy reszet. :)
  • pepe003 #8
    Egyáltalán nem marhaság, télen az én szobámban nem sok olyan nap volt, amikor a radiátor fel volt tekerve maxra, mert a két folyamatosan működő gép, plusz néha a lámpa, kiváló klímát biztosított számomra. Csak nyáron meg...
  • eax #7
    "beruházás végül a helyi lakosok tiltakozása miatt nem valósult meg"

    Ott is ennyi jokepessegu van?