MTI

Kína megtagadta a StarCraft: Ghost márkanév bejegyzését

A kínai kormány megtagadta, hogy a Blizzard bejegyeztesse játéka, a StarCraft: Ghost elnevezésének bejegyzését, lévén a játék "sérti az ország szocialista hagyományait és értékrendjét".

Az interneten ezután futótűzként terjedt el a feltételezés: vajon a Blizzard következő közösségi szerepjátéka vajon nem más, mint a StarCraft: Ghost? A visszautasítás konkrétan a Kínai Ipari és Kereskedelmi Testülettől származik, amely szerint a "Ghost" (angolul: "szellem") elnevezés "feudális babonák" elterjedésére adhat okot, amely nemkívánatos egy "szocialista erkölcsű országban" - írja a Gamesradar. Emellett a testület tagjai azt is sérelmezték, hogy a címben "asztrológiai utalások" is találhatóak, és szerintük ezek sem szerencsések a kínai szocialista értékek szempontjából.

A Blizzard fellebbezett a meghozott döntés ellen, mivel szerintük névbejegyzésük egy játékokkal kapcsolatos tevékenységekre vonatkozik, ez pedig nem sért semmilyen politikai államformát. A kínai kormány azonban fellebbezésüket is visszautasította.

Kínában egyébként már lassan egy évtizede hódít az "esportnak" elnevezett tevékenység, amelynek során egy liga keretében rengeteg, játékban szakértő kínai fiatal méri össze erejét a többiekkel. Ezek a fiatalok igazi sztároknak számítanak az országban, a rendezvényeken legnépszerűbb játék pedig nem más, mint a StarCraft első része. Az ilyen események egyébként a Kínának is bevételt hoznak, emellett pedig a StarCraftból, illetve a másik Blizzard sztárjátékból, a World of Warcraftból több milliónyi példányt adtak el, amely adóbevétel tekintetében szintén nem elhanyagolandó, ezért is érthetetlenek bizonyos tekintetben a kínai kormány megmosolyogtató érvei.

A hír hatására meg is indultak a találgatások, hogy vajon a StarCraft: Ghost lenne-e a Blizzard következő dollármilliárdokat hozó közösségi szerepjátéka a World of Warcraft (WoW) után? Jeff Kaplan, a WoW egyik fő producere még a múlt héten hivatalosan megerősítette a World of Warcraft fórumokon, hogy valóban készül egy ilyen típusú újabb játék, és ő maga is otthagyja a WoW irányítását, hogy az új projekten dolgozzon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #14
    Akkor lenne igaz,ha a pénzedet nem más -adóköteles-termékre költenéd...sosem vettél számla nélkül semmit?Ha igen,akkor az adókiesést okozott....
  • kicsizoz #13
    Engem pedig ez mosolyogtat meg: "másik Blizzard sztárjátékból, a World of Warcraftból több milliónyi példányt adtak el, amely adóbevétel tekintetében szintén nem elhanyagolandó"
    Ezt egyszer egy jogvédő szervezet dobta be a köztudatba, azóta is terjed, pedig mekkora marhaság! Csak akkor lenne igaz, ha a játékra szánt pénzemet nem költeném másra, hanem elégetném, akkor tényleg adóbevétel kiesést okozna, de ha pl. benzint veszek rajta még adóbevétel többletet is okoz, ha nem veszek játékot!!
  • bermuda3 #12
    áááháhááááá :D:D:D ez vicces volt ;)
  • irkab1rka #11
    "kínai kormány megmosolyogtató érvei."

    Mi mosolyogtató van a korrupt hivatalnokon, aki nem kapott eleget?
  • FlyingV #10
    következő napi hír: Kína elfogadta a Blizzard StarCraft: The Red Ghost of the Job név levédését.
  • Narxis #9
    Igaz.
  • Narxis #8
    Ott a pont, de látom a többieknek nem esett le az 1 filléres.

    Ez csak egy kifogás, hogy egy nyugati, kapitalista óriásvállalatnak keresztbe tegyenek, már a WoW-ot se nézték jó szemmel a pártkatonák.
  • god25 #7
    Agyalágyult sárgák. Ez most tényleg igaz vagy valami blikk story?
  • bermuda3 #6
    bravó. ha kína ennyire visszamaradott hogy egy "szellem" szótól paráznak akkor ha oda sodor az élet egész nap azt fogom ordibálni és behódol nekem az ország... úristen de szánalmasak... a starcraft ghost meg érdekes lenne mmo-ba, végülis egy tps nézetű szerepjáték.
  • Tetsuo #5
    miert pont 1 japan film kinai cimere vagy kivancsi?
    1ebkent az egesz cikk csak 1 vekony boritekrol szol. Tul vekony volt..