Berta Sándor

Kiberháborús egységet hoz létre a Bundeswehr

A Bundeswehr teljesen új területre merészkedik. A kancellári hivatalt és a minisztériumokat ért online támadások miatt új, elsősorban védelmi célú részleget alakítanak ki a német hadseregben.

A SPIEGEL ONLINE tudósításából kiderül, hogy az egység elsődleges feladata a fontos német közintézmények internetes akciókkal szembeni védelme lesz, de adott esetben maguk is végrehajtanak majd online felderítéseket és támadásokat. A cél az, hogy a hadsereg a jövőben ne legyen felkészületlen és védtelen a kiberháborúkban. A magazin birtokába jutott információk szerint a Bonn melletti Rheinbachban lévő Tomburg-kaszárnyában már jelenleg is működik a 76 fős Információs és Számítógépes hálózati műveleti Részleg nevű különleges csoport, amely várhatóan a jövőre lesz teljesen hadra fogható.

Az egység Friedrich Wilhelm Kriesel dandártábornok parancsnoksága alá tartozik és szervezetileg az úgynevezett Stratégiai Felderítő Kommandóba (KSA) sorolták be. Feladata az olyan elektronikus vészhelyzetek és támadások, mint az Észtország, a Grúzia és a Kirgizisztán elleni kiberháború, gyakorlása, illetve azok kivédésének lehetőségei. A részleg tagjait a Bundeswehrrel együttműködő egyetemek informatikai tanszékeiről toborozzák és a legújabb technikákat sajátítják el. Így képesek észrevétlenül behatolni idegen hálózatokba, ott felderítéseket végezni, információkat szerezni vagy módosítani, illetve szerverek és hálózatok elleni támadásokat végrehajtani.

A döntéssel párhuzamosan a német kormány hosszú távon kibervédelmi ügynökséggé szervezi át a Szövetségi Információstechnikai Biztonsági Hivatalt (BSI), amelynek feladata a kancellári hivatal, a minisztériumok és más fontos közintézmények online védelme lesz. Az erről szóló törvényt már január közepén elfogadta a kormány és ennek köszönhetően a BSI több pénzt, embert és az eddiginél nagyobb jogokat kap. Feladata lesz a közintézményekbe és azokból kifelé áramló adatfolyam nonstop ellenőrzése és konkrét IT-biztonsági óvintézkedések kidolgozása. Jelenleg a BSI csak ajánlásokat adhat, amit az érintett hivatalok vagy figyelembe vesznek vagy nem.

A törvényt márciusban még a német parlamentnek is el kell fogadnia és csak ezután léphet hatályba. Németországban nem csak a katonai területen igyekeznek előre felkészülni a kiberháborúkra. A német kormány és a gazdaság szereplői egy olyan riasztórendszert akarnak közösen kidolgozni, amely képes lenne előre jelezni a kritikus infrastruktúrákat érő online támadásokat. A KSA egyébként tavaly december óta használja a 350 millió euróért megvásárolt, SAR-Lupe nevű öt műholdból álló felderítő rendszert, amely világszerte az időjárási és a fényviszonyoktól függetlenül képes egy méter felbontású képek készítésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Falcon87 #7
    Ja először azt hittem valami codos klán alakítanak
    #3: :DDD
  • szily3 #6
    Nem. Az ilyenek valószínűleg képzett katonák, talán még kommandós képzést is kapnak. < az alap (vagy valamilyen +) katonai képzést biztos leteszik.
    Nem is ültetnek minden egyetemről kijött balfácánt egyből a karosszékbe !!! Az alakulat valószínűleg a legjobbakból fog állni, és nekik is 'szigrú' követelményeknek kell megfelelni <szerintem :)>
  • Benedekco #5
    CS-n nevelkedett kockákat :D
  • kvp #4
    Ilyen egyseg nallunk is van, de a katonak helyett inkabb par informatikust kellene bele felvenni.
  • Magnificat #3
    viccesen nézhet ki, egy rakat pocakos geek informatikus, megkérdik tőlük hol dolgoznak, erre válasz: Bundeswehr, különleges kommandó :D
  • valamit #2
    Dandártábornok? Nem aprózták el.
  • alien47 #1
    Akkor kiteszem az ablakba a szerszámon. Legyen mit fotózgatniuk és elemezgetni.




    hahaha