Berta Sándor

Ingyenes bécsi online térkép

Hivatalosan is elérhetővé vált az első ingyenes internetes bécsi térkép, amely a készítői szerint precíz, aktuális és sokoldalúan használható.

Az oldalt az OpenStreetMap (OSM) helyi önkéntes munkatársai alkották meg és tartalmazza az osztrák főváros mind a körülbelül 7000 utcáját, terét és más közterületét. "Ezzel egy fontos mérföldkőhöz érkeztünk. Most már azon kell dolgoznunk, hogy a részleteket optimalizáljuk. A térkép ugyanis még nem tartalmazza az összes gyalogos és kerékpárutat. Ezenkívül várjuk a felhasználók visszajelzéseit, hogy kijavíthassuk az esetleges hibákat" - közölte Andreas Labres, a készítők egyike.

Az OpenStreetMap egy nemzetközi kezdeményezés, amelynek célja egy globális szabad térképadatbázis létrehozása. Gyakorlatilag ugyan azon az elven működik mint a Wikipedia. Az OSM-t 2004-ben alapította Steve Coast. A szervezetnek ma már több mint 80 000 önkéntes tagja van, közülük 1200 osztrák. Az aktivisták a munkájuk során az összegyűjtött információkat korrigálják a GPS-készülékek adatai alapján. Emellett lehetőség van a térképkészítésnél a szabadon hozzáférhető műholdas képek felhasználására is.


Az új rendszer előnye leginkább az ingyenessége, ugyanis Bécsről eddig csak olyan térképek voltak hozzáférhetők, amelyek használatáért bizonyos összeget kértek a kiadók, ráadásul ezeket a megoldásokat nem lehetett módosítani. Az OpenStreetMap esetében viszont ez másként van. Létezik már bécsi kerékpáros, tömegközlekedési és turistatérkép.

Az új szolgáltatás bárki számára hozzáférhető, és bárki bővítheti, módosíthatja. Az egyetlen kitétel, hogy a megváltoztatott térképet - a cc-by-sa Creative Commons licenc felhasználásával - újra ingyen elérhetővé kell tenni a világhálón. A módosítójavaslatokat külön honlapon (http://osb.lab.at) lehet jelezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sly007 #3
    Itt mindent megtudhattok az OSM projektről:

    http://wiki.openstreetmap.org/wiki/Hu:Main_Page
  • ADAMEX9 #2
    Ez szerintem is marhaság. Ki a ***** fizetne egy online térképért?
  • passatgt #1
    már nem azért, de google maps-on is utcaszintű bécs

    kerékpár és egyéb dolgokra meg ott az earth, és egyéb maps mashupok:)