Gyurkity Péter

Online orvosi ügyeletet indít Hawaii

Az USA állama közül elsőként Hawaii üzemeli be az online vizsgálatok platformját, amely lehetővé teszi, hogy számítógépen vagy telefonon folytatott beszélgetésekkel váltsuk fel a rendelői megjelenést.

A héten elinduló rendszert Hawaii legnagyobb biztosítója, a HSMA, valamint a bostoni American Well közösen építette ki, azzal a céllal, hogy a kevésbé fontos találkozók akár az interneten keresztül létrejöhessenek az orvosok és a betegek között. A megoldás révén az egyszerűbb vizsgálatokra, rövidebb beszélgetésekre, illetve könnyebb diagnózisok felállítására immár online is sor kerülhet, ezzel pedig mindkét fél időt és pénzt spórolhat meg.

A platformban a HSMA által biztosítottak 10 dollárért, a biztosítást nélkülözők 45 dollárért igényelhetnek egy 10 perces online beszélgetést, az orvosok pedig 25 dollárt kapnak egy-egy ilyen vizsgálatért. Az illetékesek nem mulasztották el megjegyezni, hogy a hagyományos találkozók ezzel nem válnak feleslegessé, hiszen valódi vészhelyzetben nyilván továbbra is szükség van a személyes kontaktusra. A készítmények nagy részét mindazonáltal az online vizsgálatot követően is felírhatják az orvosok, arról nem is beszélve, hogy a korábbi eredmények kiértékelése, a rövidebb beszélgetések, illetve egyszerűbb vizsgálatok (így például a vércukor szint mérése) ily módon jóval egyszerűbbé válik.

A HSMA szerint az orvosok kedvezően fogadták a megoldást, és a díjazással is elégedettek - nem véletlenül, hiszen sokan közülük jelenleg ingyen állnak a meglévő páciensek rendelkezésére telefonon vagy emailen keresztül. A páciensek pedig ezúttal immár a webkamerákat is kihasználhatják, ami nyilván sok esetben bizonyulhat jobb megoldásnak.

Az elképzelések szerint egyelőre az üresjáratok és a szabadidő kitöltésében jöhet jól az online rendszer, a jövőben azonban elképzelhető, hogy a frissen végzettek kizárólag online praxist építenek majd ki. Ez persze további kérdéseket vet fel, amelyek még válaszra várnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zabla #1
    micsoda veletlen, eppen holnap indulok hawaiira