Hunter

Csoki, bor és tea, a jótékony ünnepi kellékek

Jótékony hatással vannak az agyra az év végi ünnepek egyes kellékei, mint a csokoládé, a bor és a tea. Az Oxfordi Egyetem kutatói és norvég kollégáik szerint ezek a finomságok mind fokozzák kognitív teljesítményünket, így például a megismeréssel, a leképezéssel, az információfeldolgozással kapcsolatos folyamatainkat.

Az egyetem élettani, anatómiai és genetikai tanszékének csapata 2031 idős, 70 és 74 év közötti ember esetében vizsgálta a három gyakori, flavonoidtartalmú élelmiszer bevitele és a kognitív teljesítmény közötti összefüggést. A flavonoidok a növényvilág gyógyhatású vegyületcsoportjai, a gyógynövények is ezeknek köszönhetik előnyös tulajdonságaikat.

A kísérletsorozatban résztvevőket étkezési szokásaikról faggatták, és kognitív tesztek garmadáját töltették ki velük. Az eredmény nem hozott túl nagy meglepetést, akik rendszeresen fogyasztanak csokoládét, bort, vagy teát, jelentősen jobb eredményeket értek el a teszteken és kevésbé jellemezte őket az időskorral együtt járó csökkenő kognitív teljesítmény, mint azokat, akik nem élnek ezekkel az élelmiszerekkel.

A kutatók fokozott figyelmet szenteltek a mikrotápanyagoknak a korral járó kognitív teljesítmény csökkenésében játszott szerepének. A gyümölcsök mellett az italok, mint a tea, a vörös bor, a kakaó és a kávé a polifenolok, a növényi mikrotápanyagok legfőbb étrendből származó forrásai. Ezeknek az étrendi polifenoloknak a legnagyobb alcsoportja a flavonoidok, melyekről a korábbi kutatások már bebizonyították, hogy fogyasztásuk csökkenti a demencia, egyfajta - főként időskorban jellemző - szellemi leépülés előfordulását.

A most kapott eredmények ugyanezt támasztják alá, bár a brit és norvég kutatók figyelmeztetnek, további vizsgálatok szükségesek annak bizonyítására, hogy a flavonoidok és nem a vizsgált élelmiszerek egyéb összetevői idézték elő a különbségeket. A hatás egyébként a bornál volt a legszembetűnőbb.

A kutatók ezúttal sem felejtettek el figyelmeztetni, hogy a jótékony hatások eléréséhez tudni kell mértéket tartani, ami különösen igaz a borra. A mérsékelt alkoholfogyasztás javítja a kognitív funkciókat és csökkenti az Alzheimer-kór, valamint a demencia kialakulásának kockázatát, a túlzott alkoholizálás azonban éppen ez utóbbi kór egyik kiváltója lehet, nem is szólva számos egyéb egészségügyi problémáról.

Ugyanakkor a csokoládéknál is a fekete csokoládét ajánlják, ami a kutatások szerint sokkal jobban eltelít, mint a tejcsokoládé, csökkentve az édességek, illetve a sós és zsíros ételek utáni vágyunkat, míg a teáknál szintén nem okoz meglepetést a zöld teák favorizálása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tsol #42
    A csokitól hízunk, a bortól beba...unk, a teától szívrohamot kapunk(MINDHÁROMNÁL CSAK NAGY MENNYISÉGBEN), ezek ki akarnak minket gyírni
  • Fbn Lx #41
    értem mester.
  • polarka #40
    Én úgy hallottam, hogy a borok közül is csak a vörös bor tartalmazza azt az anyagot, aminek jótékony hatása van (merhogy az a magjában vagy a héjában van, erre már nem emléxem tisztán).

    Azt viszont nem értem, hogy (idézem)
    "A mérsékelt alkoholfogyasztás javítja a kognitív funkciókat és csökkenti az Alzheimer-kór, valamint a demencia kialakulásának kockázatát, a túlzott alkoholizálás azonban éppen ez utóbbi kór egyik kiváltója lehet, nem is szólva számos egyéb egészségügyi problémáról."
    Mivel az egyik orvosi hallgató azt mondta nekem, hogy a máj a lebontás során olyan anyagot termel, ami károkat okoz az idegrendszerben, viszont ezeknek a hatásával kb. 20éves korig még fel tudjuk venni a versenyt. Most akkor kinek van igaza?
  • dez #39
    Ja, még a múltkor írni akartam, hogy - másokkal ellentétben - én nem azt írtam, hogy "a tej rossz", vagy "a tej jó", hanem olyan konkrétumokat, aminek utána lehet nézni (ha már valaki nem tudja magától).
  • dez #38
    Huh, megszólalt a bagoly. :)
    Írj konkrétumokat, vagy maradj csöndben...
  • Epikurosz #37
    Na, még utoljára ebben az évben benéztem ide. Nem kellett volna. Amennyit itt ti összehordtatok, hát nem semmi. Az igazságok keverednek a féligazságokkal és a hamisságokkal, sokszor egyazon hozzászóláson belül is. Pedig hányszor mondtam nektek, hogy használjátok a Józan Paraszti Eszetek!?

    Most csak arra a srácra reagálok, hogy visszaakar térni a kőkorszaki szakik kajájára. OK, csináld csak. Esetleg egyél meszet is. Aztán majd megnézheted magadnak az átlagéletkorod (<30 év).
    A koporsókészítők biztos örülnének ezeknek a bicsérdystáknak.

    BUJÁK! izé: BUJÉK!
    :-)
  • dez #36
    Pontról pontra biztos nem, legfeljebb 1-2 részletben. (Kislányom okán kaptam némi okítást, de pl. a gyerektápszereken szereplő szövegeket is meg lehet nézni, stb. Ja, most mondja párom, hogy a kicsi egy kis barátnőjének 2-3 hónapos korától adtak tehéntejet a javallatok ellenére, allergiás is lett minden tejtermékre, mivel magára a tehéntej-fehérjére lett allergiás, ami minden tejből készült dologban benne van. Szívás.)
  • ziipp #35
    Számomra meggyőző amit írsz, bár azt is el tudom képzelni, hogy idejön egy másik tag, aki szintén tájékozott a témában, és pontról pontra megcáfol.

    Ha már a tejet ilyen szépen kidekáztuk, felmerül a kérdés, akkor mégis milyen italokban bízzak, ha már a jó öreg tejben sem lehet?

    #32 | fourgee:
    "Már sokat gondolkodtam, hogy erre az "őskori étkezésre" át kellene állni, valószínűleg nagyon jó recepteket lehetne abból is csinálni, ami a földművelés előtti időkben fellelhető élelmiszerekből készülhet."
    Szerintem ha körülnézel a 'tesóknál' délen, még találsz olyan törzseket, ahol így élnek. Szerintem sok hús, meg bogyó. Azt ennyi. Nem mindig érdemes visszatérni a gyökerekhez. Például a krumpli, rizs behozatala előtt elég furcsa köreteket dobáltak magukba az őseink, és majdnem biztos vagyok benne, hogy annyira nem tetszene, ha ilyenen kéne élnem.
  • Tsol #34
    "Tejet inni nem igazán egészséges"...lófaszt nem. Csak a sok csicskalelkű tápos városi minden szarra allergies. A tv-ben meg olyanokat mondanak hogy a vizelet egészséges. NEMÁÁ:S
  • dez #33
    Én írtam, de nem egészen azt. A nyers, hőkezeletlen tejben normális esetben (ha nem vitték túlzásba az antibiotikumozást) vannak hasznos baktériumok, és lehetnek károsak is. Bár ha az utóbbiak nem veszélyesebb törzsek, akkor könnyen legyűri őket az immunrendszer, főleg a hasznos törzsek segítségével.

    Itt jön az, hogy egy kisebb, elkülölülő populációban ritkán üti fel a fejét komolyabb állat-betegség, így nem kell antibiotikumozni (megelőzésképp kis mennyiségben, de folyamatosan pl.), stb.

    A nagyiparban viszont biztosra mennek.

    A fermentáció önmagában nem oldja meg az allergia-problémát (amit általában a fehérje okoz), csak többé-kevésbé a laktóz-(=tejcukor)intolerancia miatti problémákat. Azonban, a hasznos baktériumok olyan környezetet teremtenek a belekben (az egészséges, önszabályozó bélflóra kialakításával és fenntartásával), ami csökkenti az élelmiszer-allergiák, többek között a tejfehérje-allergia kialakulásának esélyét.