Berta Sándor

Hessen is online házkutatásokat akar

Bajorország után egy újabb német szövetségi tartomány, Hessen is élni kíván az online házkutatások eszközével. A rendőrség így akár a titkosított internetes telefonhívásokba is belehallgathat majd.

"Miután a német kormány elfogadta a BKA-törvény módosítását, azt gondolom, hogy úgy helyes, ha ezt Hessenben mi is megtesszük. Ezenkívül megújítjuk a távközlési adattárolásra vonatkozó szabályozást" - jelentette be Volker Bouffier helyi belügyminiszter. A politikus be is terjesztette javaslatcsomagját a közbiztonságról és közrendről szóló törvényhez (HSOG). "Az online házkutatások fontos rendőrségi bűnüldözési és nyomozási eszközt jelentenek, amely pont a megelőzésben játszhat nagy szerepet. A jogi háttér megteremtésénél tartani fogjuk magunkat a Berlinben a BKA-törvény módosításakor elfogadott elképzelésekhez" - tette hozzá Volker Bouffier.

A hesseni belügyminiszter szerint a javaslatot sokan támogatják majd, mert azzal mindenki tisztában van, hogy az ország biztonsága érdekében ki kell bővíteni a rendőrség lehetőségeit. "A polgárainknak tartozunk annyival, hogy a rendőrségnek olyan jogi hátteret hozunk létre, amelynek köszönhetően szavatolni tudja az emberek biztonságát. A biztonság az egyik legalapvetőbb emberi jog. A szakemberek már eddig is hangsúlyozták, hogy elengedhetetlen egy ilyen szabályozás megteremtése. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az internetet és az elektronikus kommunikációt tömegesen használják a terroristák. A lényeg, hogy nem adhatunk a bűnözőknek technológiai előnyt."
"A világháló már most bűnelkövetési eszköz és a jövőben még fontosabb lesz a szerepe. Az online házkutatások sikerrel kecsegtető megoldások, mivel kikerülhetjük például a titkosítás jelentette problémát. Ennek ellenére az online házkutatásokra csak nagyon szigorú keretek között, kizárólag az emberek testi épségének, életének vagy szabadságának, illetve a közrend, a közvagyon, az állam és az emberiség védelmében kerülhet majd sor. Ezért senkinek sem kell félnie attól, hogy a magán számítógépének adatai a rendőrségnél landolnak majd. Ráadásul ez a megoldás csak végső eszköz, vagyis csak akkor élhet vele a rendőrség, ha egyébként más módon nem szerezhet már információkat vagy nem göngyölíthet fel egy bűncselekményt" - szögezte le a politikus.

Bouffier közölte, hogy ezzel egyidejűleg módosítják a távközlési adattárolásra vonatkozó jogszabályokat is. Ezt az indokolja, hogy a telefonok és a számítógépek összefonódásával teljesen új kommunikációs lehetőségek jöttek létre. Több millióan már kizárólag az interneten telefonálnak, ezek a beszélgetések azonban titkosítva vannak. Amennyiben a rendőrség bele akar hallgatni ezekbe a hívásokba, akkor csak egy olyan PC-ről teheti meg, amely részt vesz a beszélgetésben. Újdonság lesz, hogy a házkutatásoknál és a lehallgatásoknál a beszélgetések feljegyezhetők, ugyanakkor élőben nem követhetők nyomon. Az adatok felhasználásáról pedig később a bíróság dönt. A gyónási titok miatt viszont a templomokban elhangzott szavak továbbra sem rögzíthetők.

Wolfgang Greilich, a hesseni FDP-frakció belpolitikai ügyekben illetékes szóvivője azonnal bírálta az elképzeléseket, mondván: egyértelműen nemmel fognak szavazni az online házkutatásokra. Liberálisként nem is tehetnek másként. Németországban a legfelsőbb bíróság jogerős másodfokú ítélete szerint tilosak az online házkutatások és a helyi alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította az ilyen akciókat, illetve az azokat lehetővé tévő törvényeket. Ennek ellenére Joachim Herrmann bajor belügyminiszter már idén januárban jelezte, hogy a tartomány engedélyezni fogja az online házkutatásokat és az erről szóló előterjesztést júliusban elfogadta a helyi parlament is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vajon kiki #7
    Rengeteg titkosítási algoritmus létezik... ez az egyik , a másik pedig az az hogy egyket sem lehet megtörni ... nem véletlenül alkalmazzák őket és egyáltalán nem véletlenül alkották meg őket... ott van az AES többek között : full nyílt forráskódú az egész rendszer bárki a világon belenézhet hogyan működik és ha zavarja valami fogja és átírja a saját igényei szerint a saját programjába, bárki láthatja hogy nem csalás nem ámítás és nem Rodolfó , meg Csiribá hogy bibibí de a nagyfejű titkosszolgálatos bácsiknak azért csak van hozzá dekódolója.. nagy l*f*sz van nekik.. nem dekódoló... ez az online házkutatás pedig csak egy újabb rémisztgetés, lamerkodás és hoax (kacsa, duma, porhintés) akit hagyja hogy megfigyeljék azt nem is érdemes megfigyelni, akit meg érdemes lenne megfigyelni az nem hagyja, mert nem hüe, és nem ma jött le a falvédőről linuxot használ, és/vagy nyílt forráskódú programokat amiket saját maga hegesztett és szabott testre
  • sathinel #6
    Kezdem magam összezavarva érezni. Hitlert és társait miért útálta mindenki a világon ha most őt akarják majmolni meg az SS-t?
  • Adenoma #5
    Szóval. Rengeteg titkosítási algoritmus létezik, amelyeket valós időben nem tudják törni, így ha véletlenül a kezük ügyébe kerül az adathalmaz, gy nem sokat tudnak vele kezdeni, hiszen meg kellene találni mivel van kódolva, és mi lehet a dekódoló mechanizmus, vagy jelszó. Ha ezek nem működnek, akkor jöhetne az online házkutatás, szóval bemászik a gépedra, ha a mai ipv4 rendszerben be is tudná lőni, hogy hol van a számítógép, a wifi routerek már egy kiegészítő antennával egészen szép távolságra is ellátnak, és egy eepc, vagy esetleg egy internetezésre alkalmas lopott, tehát személyhez nem köthető mobiltelefon is lehet a végén, így ez a lehallgatási rendszer ugyanúgy nem sokat ér.

    Kérdés, mely esetekben lehet ez a rendszer használható?
    Ha valaki megfenyeget valakit, és mire odaérne az üzenet smn-en, már ki is szálltak a rendőrök, és életveszélyes fenyegetés miatt leültetnek? nem tudom elhinni.
    Sajnos, ez az egész rendszer a p2p hálózatok ellen indult, merttmásra nem igazán alkalmazható. A Bajor tartományi főnökök, meg ezt szépen bekajálták, kaptak biztos egy szép autót a RIAA valamelyik klón német szervezetétől, mert ép eszű ember nem hiheti el, hogy az online lehallgatás terroristákat fog elkapni, amikor csak a magyar BIX 80 gigabit-et forgalmazott az egyik este ( 80 gigabit ment át egyik szolgáltatótól a másikhoz, a szolgáltatón belüli adatfolyamok nem kerülnek fel a BIX-es diagramra), és ebből kiszűrik melyik veszélyes. ha meg valakit online meg kell figyelni, azt a titkosszolgálat megteszi, a bírók ígyis úgyis elég hamar bele szoktak az ilyenekbe egyezni.
  • xizor #4
    Hát én nemis úgy gondolom hogy pista bácsi földműves gépébe akarnak majd így bemenni, de annál inkább cégekhez, szervezetekhez ami éppen nem a kormánnyal jópofizik.De remélem én vagyok a paranoiás
  • hiftu #3
    "A rendőrség így akár a titkosított internetes telefonhívásokba is belehallgathat majd."
    Akkor vagy a titkosítási algoritmus szar és van benne kiskapu vagy a szolgáltatásban van valami gebasz. Egyik sem hízelgő a szolgáltatóra nézve.
  • Razgon #2
    Igazándiból azt nem értem, hogy miért tekintik az online házkutatást csodaszernek.

    A bűnüldözést nem lehet online házkutatással kiváltani. A neten pedig számtalan módon lehet kommunikálni, nem csak online telefonálva...
  • tntmax #1
    Ennek ellenére az online házkutatásokra csak nagyon szigorú keretek között, kizárólag az emberek testi épségének, életének vagy szabadságának, illetve a közrend, a közvagyon, az állam és az emberiség védelmében kerülhet majd sor. Ezért senkinek sem kell félnie attól, hogy a magán számítógépének adatai a rendőrségnél landolnak majd.


    Magyarul bármikor ellenőrizhetnek bármit és bárkit. Bajor-e vagy.