Gyurkity Péter

Phenom chipeket dobott az AMD

Az AMD-nek gondjai támadtak az órajel emelésével, így a cég a következő generáció elkészültéig lemondott az ikermagos Phenom és speciális Phenom FX chipek sorozatgyártásáról.

A távol-keleti források arról adtak hírt, hogy a processzorgyártó első körben több, a K10 mikro-architektúrára épülő ikermagos asztali Phenom chip sorozatgyártásával kapcsolatos tervéről mondott le. Tették ezt azért, mert a processzorok órajelét nem sikerült a korábbi elképzeléseknek megfelelően növelni, így inkább megvárják, míg megérkezik a 45 nanométeres gyártástechnológia és ezt követően újult erővel kezdenek hozzá a választék kibővítéséhez.

Az AMD és az alaplapgyártók partnerek közötti kommunikációból kiderült, hogy ugyanerre a sorsra jutott a kifejezetten fanatikusoknak, erős konfigurációt építőknek szánt Phenom FX-80 1P és Phenom FX-90 2P, így ezek a Kuma sorozatba tartozó ikermagos példányokkal együtt csak jóval később, már 45 nanométeren jelennek meg.

Helyüket addig is a már igencsak korosodó Athlon 64 X2 chipekkel töltik ki, amelyek a K8 architektúra alapjaira épülve először 2005-ben jelentek meg. A cég reményei szerint ezek a termékek (így például az X2 5600B) kihúzzák az új gyártástechnológia megérkeztéig.

A fentiek alapján nem csoda, hogy a cég által nyújtott választékot jóval szegényesebbnek, gyengébbnek ítélik az Intel kínálatához képest. Valóban, az AMD komoly gondokkal küzd, hiszen jóval erősebb vetélytársa ezúttal megrázta magát és meglehetősen kellemes fejlesztésekkel árasztotta el a piacot, ráadásul az első teszt szerint a Core család utódjaként érkező Nehalemnek szintén nincs szégyellni valója.

Meglátjuk, mennyire lesz képes felszínen maradni az AMD a mindent elsöprő áradattal szemben- ezt persze leginkább agresszív árpolitikával érhetik el, ez viszont súlyosan veszélyezteti a bevételeket, amelyek eddig sem alakultak a terveknek megfelelően.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #23
    Elég jól kísértenek normál felhasználásra...
  • nohea #22
    "A cég reményei szerint ezek a termékek (így például az X2 5600B) kihúzzák az új gyártástechnológia megérkeztéig."
    Nani??? Már egy évvel ezelőtt is alig húzták az X2esek, könyörgöm! Ma meg jobbára már temetőből járnak vissza kísérteni... o_O
  • Sanyix #21
    Azt nehéz lenne kicáfolni a videochipekből :D
  • Magnificat #20
    jah, azt hittem a 10.1-et...
  • Sanyix #19
    Ezt^^
  • Magnificat #18
    melyiket?
  • Magnificat #17
    a dx10 jó cucc lenne, sok gyorsító elemet tartalmaz tudtommal, de hatalmas hátránya, hogy csak vista alatt elérhető...
  • Benedekco #16
    a hírt már cáfolták az AMD-től...
  • torcipepe #15
    a dx9-ben is van még tartalék és ha a dx10-et ilyen lassan veszik át, jódarabig nem kell újabb verzió. vagy gyorsan kihozni a 11-et és a 10-et elfelejteni.
  • Magnificat #14
    ha ma vennék, én is 3850-est vennék, főleg hogy ennyire lement az áruk... amikor még én néztem (január), akkor 9600 még sehol sem volt, a 3850 meg olyan 45 környéke volt itt Miskolcon, szóval nekem inkább hd2600XT vs 8600GT volt a téma... megbánni nem bántam meg, bár a másik karival nem toltam, így nem tudom, azzal mit csinálna most a gépem... A driverek fejlődése egyértelműen gyorsítja mindig a HD-ket, az NV-t viszont nem... ott amit megvettél, az kb ugyanazt fogja tudni később is (persze 1-1 játékra optimalizált driverrel lehet nyerni 2-3 fps-t)

    ahogy most nézem nálunk az árakat, átlag 20%-al olcsóbb a 3850, mint a 9600GT...