Berta Sándor

Új nemzetközi hallgatói portál

A közösségi honlap célja, hogy segítse a különböző országokban élő és tanuló diákok, egyetemisták és főiskolások kapcsolatteremtését.

A Studymee nevű oldal valóban nemzetközi, ugyanis számos anyanyelvű tanuló lehet a tagja és ismerkedhet meg másokkal a világ minden tájáról. A hallgatók ezenkívül összehasonlíthatják oktatási rendszerüket, megismerhetik társaik kultúráját, nyelvét, szokásait, de lehetőség van külföldi szemeszterekre való bekerülésre, tanulmányi utak és diákcsereprogramok szervezésére is.

"Mi többet kínálunk a kizárólag a szórakozás és a kommunikáció céljából létrejött portáloknál. Szeretnék valódi értékeket biztosítani a hallgatóknak, anélkül, hogy közben megfeledkeznénk arról, hogy az élet és a tanulás öröm is egyben" - jelentette ki Dennis Hoffmann, a Studymee alapítója és vezetője. A Studymee fő jellemzői a nyitottság és a nemzetköziség, így nem meglepő, hogy létrehozói olyan különleges ajánlatokra helyezik a hangsúlyt, mint a hálózatba kötött tudományos munkák végzésének megkönnyítése - a regisztrált tagok könnyen és egyszerűen tájékozódhatnak a világ számos városáról és egyeteméről. Ráadásul az érdekesnek tartott információk az Uni in your Pocklet nevű funkciónak köszönhetően le is menthetők.

A Studymee az egyes felhasználók képzési minőségén az interaktív társadalom segítségével szeretne javítani. Azonban nem csak az oktatás és tanulás kapott hangsúlyt, hanem a partik és az életmód is. Így a tagoknak lehetőségük van például bulik szervezésére vagy más partikhoz csatlakozni, közös érdeklődésű emberek keresésére, csoportok létrehozására, fájlcsereberére és képek, illetve videók minősítésére. Az üzemeltetők kiemelten figyelnek az adatok védelmére is.

"Minden tagunk maga dönti el, hogy mely információkat akarja megosztani másokkal és így mindenki maga alakíthatja ki virtuális magánszféráját" - közölte Dennis Hoffmann. A honlapnak jelenleg csak a tesztverziója elérhető, az viszont diákoknak ingyenes és reklámmentes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)