Gyurkity Péter

Microsoft-mentes PC-t kínál Kelet-Európában az IBM

Érdekes húzásra szánta el magát a saját PC-részlegétől megszabadult Nagy Kék, amely Ausztria mellett Lengyelországban dobja piacra elsőként új partnerei nyílt, Linux-alapú személyi számítógépeit.

Az IBM kifejezetten a kelet-európai és az orosz piac számára szeretne ezzel megfelelő alternatívát nyújtani a sokak számára drága redmondi megoldásokkal szemben, amelyek éppen az árcímke miatt nem kerülnek fel a számítógépekre egyes régiókban - legalábbis legális példányokban. Ennek érdekében most osztrák és lengyel cégekkel szövetkeztek, amelyek legyártják, illetve összeállítják a szükséges hardvert, a Nagy Kék pedig a gondosan kiválasztott, nyílt forráskódú és nem utolsósorban ingyenes szoftvereket biztosítja.

Nagyjából így fest az IBM elképzelése, amely nemcsak régiónkban, de akár a masszív orosz piacon is jó eséllyel szállhat szembe a kereskedelmi alapú megoldásokkal. A cég szóvivője elmondta, hogy az osztrák VDEL, illetve a lengyel LX Polska szállítja az igényelt hardvert, amelyekre az IBM a Lotus Symphony csomagot telepíti a Red Hat által rendelkezésükre bocsátott Linux-disztribúcióval együtt. A helyi partnerekre azért van szükség, mert saját PC-részlegüket már évekkel ezelőtt eladták a kínai Lenovónak, amely főként erre építette egyre sikeresebb személyi számítógépes üzletágát.

Az orosz piac megnyerésén azonban nemcsak az IBM, hanem a Microsoft is gőzerővel dolgozik, elsősorban előadásokkal, oktató jellegű kampányokkal, illetve természetesen kedvezményes ajánlatokkal, amelyekkel egyfelől a vásárlókat, másfelől pedig a nagyobb szolgáltatókat igyekeznek magukhoz láncolni. Ilyen például a legnagyobb mobil szolgáltatóval, az MTS-el kötött szerződés, amelynek értelmében ez utóbbi Vista-alapú laptopokat és egyéb szolgáltatásokat is kínál ügyfeleinek, mégpedig kedvezményes áron.

Az IBM ajánlata iránt viszont több kormányzati csoport és hivatal is érdeklődik. Példaként említették a Védelmi Minisztériumot, az Aeroflot társaságot, valamint több bankot, amelyek szintén életképesnek tartják a nyílt forráskódú rendszereket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • god25 #7
    A lotus symphony-t akár ubuntu-ra is lehet telepíteni. Redhat pedig népszerűsíteni akarja OS-ét.
  • floatr #6
    Az új symphony-ra gondoltál, ami OenOffice-alapú?
    Bár csak OpenOffice-t használok, nekem szimpatikusnak tűnik a beta4-es symphony, de majd használom, ha kész lesz. Pont az MsOffice look&feel-re gyúrtak rá, hogy könnyebb legyen migrálni az "agyakat".

    HUman: a RH elég erőteljes és érett supportot ad a pénzéért. A Canonical-nak még nőnie kell ehhez, meg egy kicsit csókoskodni ugyebár a nagyokkal.
  • zoritan #5
    A legegyszerűbb az lenne ha minden géphez adnának néhány live cd-t, de valami használhatót! (ubuntu, debian, mandriva... stb http://distrowatch.com/) Ebből a szempontból tényleg a legjobb az ubuntu lenne.
    Aztán ha valaki 5-6 cdből nem tud választani az vegye meg a pistát.
  • t0ma #4
    ubuntu valszeg semmit nem tud adni IBm-nek. redhat viszont cserebe (gondolom) ad jopar enterprise licenszet is....
  • HUmanEmber41st #3
    Akkor most miért nem az UBUNTU? Mert az tényleg ingyenes? Meg tényleg jó? És tényleg tudja, sőt még többet is, mint az XP és a Pista együttvéve? Jó, a DX játékokhoz fizetős az emulátor, de ez is csak az MS licencek miatt.
    UBUNTUT mindenkinek! :D
  • willcox #2
    A laptopomon még linux sem volt. Freedos sem. Egyáltalán semmi. Ennél olcsóbban nem lehet semmit sem eladni (ugyanazt a terméket). A gyártó oldalán ott voltak a szükséges driverek, és mindenki olyan oprendszert telepített rá, amit csak akart.
  • freemanone #1
    "...amelyekre az IBM a Lotus Symphony csomagot telepíti..." Isten óvjon titeket tőle! :DD bűűűűűűűnrossz...