Figyelőnet

Átlátszó kenyérpirító

Igen nehéz lesz megégetni egy szelet pirítóst, miután ez a találmány a boltokba kerül. Jön ugyanis az átlátszó kenyérpirító.

A technológia fűthető üveglemezeken alapul, melyek elegendő hőt bocsátanak ki ahhoz, hogy megpirítsanak egy szelet kenyeret. A termék egyelőre még csak koncepció, még csak prototípus létezik belőle. Az ötlet az Inventables Concept Studio terméke. Az áttetsző, fűthető üveg technológia lehetővé teszi, hogy kenyérpirítás közben látható legyen az eredmény: így a kívánt barnasági fokon a pirítós eltávolítható. Emellett a pirítót hagyományos időzítővel is ellátták, azoknak, akik inkább megszokott módon szeretnék kenyerüket pirítani.


Az Inventables 2002-ben alakult, és azért jött létre, hogy ötletekkel, kutatás-fejlesztéssel, innovatív anyagokkal és technológiákkal inspiráljon cégeket. A társaság célja, hogy az emberi kíváncsiságra, az új iránti pszichológiai kényszerre alapozva megihlesse a világ designereit, mérnökeit. Az Inventables tanácsadói testületében olyan cégek vezető beosztású személyei ülnek, mint a Kimberley-Clark, a Google, az American Informations Systems vagy a Rackspace.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Taxy01 #6
    Ahogy a designt-t nézem iToaster lesz a neve. :D
  • Cat #5
    egymás mellett is lehet a három, pl. hosszabb az üveglap.
  • Adamul #4

    primo:3nak egymás mellett nincs értelme, gondolkodj már! Üveg tehát hiába látszana át ha mind2 oldalról egy másik eltakarja :)
  • primo #3
    Ez csak koncepció, gondolom nyugodtan lehet még rakni mellé 1-2-3 üveglapot és akkor 1-2-3 pirítóssal többet is lehet vele csinálni.
  • Cat #2
    Az üveg hőkapacitása zéró, azaz azonnal lehűl amint nem fűtik. De lehet hogy alul van benne egy kidobomechanizmus, vagy pl. a hátsó lapot le lehet hajtani egy karral, szóval simán kiemeled belőle. Kétlem hogy erre ne gondoltak volna.

    Nagyobb gondnak tartom, hogy egyszerre csak egy piritost lehet vele megcsinálni.
  • rgranc #1
    Hű mekkora hír. Na de én is elolvastam végülis.

    Viszont koncepció ide vagy oda, így ránézésre ebből nem igazán lehet kivenni azt a kenyérszeletet... Vagy megégetem a kezem, vagy megkarcolom az üveget valamivel.