Gyurkity Péter

Az elnökjelölteket is megkérdezik a kiadók

Természetesen arra kíváncsi a szórakoztatóipar, hogy a 2008-ban esedékes amerikai elnökválasztás jelöltjei milyen módon erősítenék a szerzői jogi törvényeket és azok betartatását. A győztes állásfoglalása sok mindenre hatással lehet majd.

A Washingtonban székelő és összesen 44 tagot magába foglaló Copyright Alliance két körlevelet is eljuttatott az elnökválasztás 17 demokrata, illetve republikánus jelöltjéhez, amelyben állásfoglalásra kérik fel őket. A szórakoztatóipar jeles képviselői január végéig szeretnék megtudni, hogy mire számíthatnak az egyes jelöltektől, amennyiben azok végül megnyerik a versenyfutást.

Az első és a második levélben is olyan kérdéseket tesznek fel a jelenleg versenyben lévő jelölteknek, amelyek egyértelműen a szerzői jogi előírások betartatását és a renitensek szigorú büntetésére vonatkoznak. Mindkettő kiemeli, hogy ezek biztosítása elsődleges fontosságú az amerikai nemzetgazdaság számára, hiszen csak a szellemi tulajdon fokozott védelmével őrizhetik meg a versenyképességet és az ipar dinamikáját. A kérdezők között természetesen ott van a RIAA, az MPAA, a nagy televíziós társaságok, emellett még a Microsoft, a Viacom és a Walt Disney is.

A szórakoztatóipar egyrészt a jelenlegi előírások megőrzésére, illetve megerősítésére szavazna, és az sem utolsó szempont számukra, hogy milyen elrettentő lépéseket tesznek a renitens csoportokkal és felhasználókkal szemben. Attól tartanak ugyanis, hogy egy számukra kedvezőtlen folyamat megy végbe, amely a szerzői jog védelmének hanyatlását, erőtlenedését okozná, ezzel pedig még több bevétel esne ki az érintett cégek kasszájából. Véleményük szerint a nemzetbiztonság és a társadalombiztosítás vitája mellé bőven befér a szerzői jog kérdése is, sőt mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy ez bepasszírozzák majd az első kettő mellé.

Kérdés, hogy a jelöltek és főleg azok szavazói hogyan látják majd ezt a kérdést - a válaszokat januárban kapja majd meg a szervezet, akkor nagyjából mindenre fény derül majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlackRose #10
    Igaz, csak a baj ott van, hogy nem igen lehet vitatkozni ha ideológiában fekszünk, értelmesen kellene gondolkodni de, hogy ez lehetséges legyen előbb mek kellene érteni, hogy miről is beszélünk, meg kellene érteni, hogyan is működik a dolog és milyen lépéseket kb. milyen következmények követnek... még ez nincs addig nem sok értelme a dumának, az igazság az, hogy akinél a puska van az soha nem vitatkozik, az csak azt mondja, neki van igaza, mindenki más téved... és ez a baj ma is a világon, a hatalmat birtoklók az abszolút igazat tartják a magukénak... persze sokan irtak már ilyen állapotról, pl. Karl Popper elég sokat.
  • sathinel #9
    na ja igaz hogy vannak a közgazdászok közt is idióták, de szakmailag vitatkozni valamin mégis jobb mint ideológiát csempészni valamibe és egymást köpködni.
  • BlackRose #8
    Te komolyan gondolod, hogy jogászok akármilyen programot tudnának összedobni? :) mit kezdenének egy IoC-al vagy egy konstruktorral :) na neeee... persze az is igaz, hogy éppen így nem tudnak mit kezdeni sok minden más esetében is és mégis mindenbe beleugatnak. Ami a közgazdászokat illeti, sajnos aki Keynes-en nevelkedett az kb. annyit tudna a gazdaságon javítani mint ahogy a jogászok programozni tudnak. Látszik is most ez a krízis amelynek a küszöbén áll a világ, a jogászok és a közgazdászok műve, persze apolitikusok adták meg nekik erre a hatalmat. Sajnos.
  • sathinel #7
    Na ha még sok közgazdász lenne nállunk. A gond hogy sok gyükér itt is jogász, de nagyon le tudják ugatni a közgazdászokat hogy márpedig nekik van igazuk. Lehet csinálnom kéne egy programozó céget csak jogászokkal. Lehet az is elmenne úgy mint ahogy az országot vezetik a politikusaink. Igaz a programok amiket csinálnák is úgy működnének mint az országunk.

    A cikk címe lehetne: Hogyan pénzelte le a médiaipar az elnökjelölteket.
  • RealPhoenixx #6
    Itt nem azt fogjak nezni a politikusok, hogy ennek reven minden bizonnyal tobb szavazatot kapnanak e vagy sem.
    Ez egy penzugyi lepes, amennyiben a politikus rosszul valaszol, ugy a jelenlegi amerikai filmipari toke az adott politikustol elall, vagyis nem tamogatja, vagyis az emberek meg sem fogjak ismerni ezeket a politikusokat, mert a mediakban nem fogjak oket reklamozni, etc....

    Masfelol pedig ez lehet fogodzo is, hiszen ha ezen politikusok kozul barmelyik is jol forgatja a lapokat, akkor a kiadokat ki tudja hasznalni, igen magas politikai karriert tud befutni, es a kihasznalas utan pedig jol ki tud veluk baszni, csakhogy a kiadoknal sem mindenki hulye, hiaba amerikai.
    Vagyis bizonyosan ugy fogjak a kiadok intezni a dolgokat, hogy boven legyen fogodzo az adott politikuson.

    Magyarul: az elnokjeloltnek tamogatnia kell a kiadokat, ugyanakkor megfoghatonak kell lennie (minnel tobb oldalrol, annal jobb), ugyanakkor az amcsikra jellemzo butasagot egezsegesen es joindulatunak tunoen ki kell hasznalnia.

    A lenyeg pedig itt van:

    A renitensek szigorú büntetése és a szerzői jog betartatásának - " "biztosítása elsődleges fontosságú az amerikai nemzetgazdaság számára, hiszen csak a szellemi tulajdon fokozott védelmével őrizhetik meg a versenyképességet és az ipar dinamikáját"

    Magyarul: az amerikai mediaipar belatja, hogy amerika egy rakas szerencsetlen munkakerulo, es csak szerzett ide ertem a rakat lopott meg latszolagosan vasarolt otletet es szellemi termekeket *gondolj itt a rakat koppintott filmre, amiert ok xart sem fizettek*) szellemi tulajdonbol kepesek megelni, mert a kormanyuk bassza kifele a kulfoldieket akik dolgoznak, es ha ez igy marad tovabbra is, akkor meg a vegen senki sem fog dolgozni.
    Illetve bocsi azert, mert az ugyvedi meg egyeb hasonlo jogi dolgot nem tekintem munkanak, hiszen lassan amcsiban mar masmilyen diplomas nem is lesz mint jogi jogi jogi, es a vegen mind valamelyik kiadonak fog "dolgozni" (vagyis legkondicionalt helysegben pocsot vagy pinat vakargatni).

    Nalunk annyiban kulonbozik a helyzet, hogy itt sok a balfasz kozgazdasz (lasd durci gyurcsiekat), meg a hasonlo jogi vegzettsegu farokcincalo (tisztelet a kivetelnek), illetve a politikusok kozott pedig sok az 1 ev tanulmany révén diplomassa valt szemely (lasd Horn Gyuszit).
  • BlackRose #5
    Egy van aki egyáltalán érti miről is van szó, egy van aki amit mond tényleg gondolja is és egy van aki nem politikusként indul... a neve Ron Paul. Nem tökéletes, de a többi... hát a többi... hát esetleg Obamát leszámítva, a többi roszabb mint Bush, pedig attól roszabbat még elképzelni sem könnyű.
  • halgatyó #4
    "...44 tagot magába foglaló Copyright Alliance..."
    Bbbbbesz@rok! 44 tag! Hány tízezer ingyenélő rohadékot jelent ez? Dúsgazdag ügyvédek, megkent hivatalnokok és törvényhozók lebegnek a szemeim előtt, meg füstszínű páncélüveg falú felhőkarcolók, bennük légkondicionált irodákkal, vastag szőnyegekkel, hosszú combú titkárnőkkel... De ez csak vízió, nehogy valaki komolyan vegye... psszzzt.
  • halgatyó #3
    Bárcsak igazad lenne, de én nem vagyok ennyire optimista. Legalábbis a Magyrországi példák (tapasztalatok) miatt. A kiadóipar szimpátiája pénzt jelent, míg 100ezer ember szimpátiája csak némi plussz sajtóköltséggel közömbösíthető, elensúlyozható szavazatokat.

    Az ottani rendszer alapjaiban ugyaz, mint itt nálunk, csupán több ideje volt "becsiszolódni". A jelöltek (mögött álló érdekcsoportok) optimalizálják a szavazatszerzést a lehető minimális (reklám) költségek és a lehető legtöbb szavazat között. Nyilvánvaló, hogy az optimális helyzet az, ha +0,1%-kal nyerik meg a választást a másikkal szemben, mert így elkerülték a felesleges reklámkiadásokat.

    Egy tisztességes választáskor, amit elveikhez hű politikusok rendeznek, gondolkodó és tájékozott emberek között, nos akkor az emberek programokra szavaznak, és az eredmény jelentősen különbözhet az 50,5 -- 49,5 % szavazataránytól. De sajna ilyen választás Amerikában elég régen lehetett.
  • teddybear #2
    Vagy éppen "jobb ma egy vaskos csekk zsebemben, mint pár piti szavazat az úrnába!"
  • Gerygrey #1
    Szerencsére a politikusok vannak olyan populisták, hogy ebben a szituációban kivételesen képesek jól dönteni. Legalábbis itthon, jósokszázezer torrentező szavazata biztosan többet ér, mint pár kiadó szimpátiája.