Gyurkity Péter

Novemberben rajtol az AMD játékplatformja

Az AMD játékplatformmal, azaz erős asztali párosítással válaszol az Intel szintén novemberben megjelenő 45 nanométeres újításaira. Utóbbi pontosan egy év múlva mutatná be a Nehalem architektúrát.

Azt már legutóbb jeleztük, hogy a némi lemaradásban lévő AMD három Phenom asztali processzort mutatna be idén, ebből az első kettő még novemberben érkezne. Nem véletlenül, hiszen a nagy vetélytárs is ekkor mutatja be 45 nanométeres Penryn chipjeit, amelyek a meglévő Core 2 sorozathoz képest nagyobb teljesítményt és kedvezőbb fogyasztást jelentenek. Erre ugyan az AMD csak nagyjából fél év múlva tud majd válaszolni, ám addig is elérhetővé válik a Phenom és a cég saját chipkészleteinek és grafikus chipjeinek párosítása, amely játékplatformként jelenik meg.

A Spider névre keresztelt platform egy négymagos Phenom asztali processzort, az új RV670 grafikus chipre épülő kártyát, valamint RD790 jelzésű chipkészletet foglal magába. Utóbbiból az MSI már bejelentette saját változatát, ezen két PCI Express x16 csatlakozó, valamint négy DIMM foglalat található, amelyek összesen maximum 8 GB 1066 MHz-es DDR2 memóriát kezelnek. Az RV670, amely a cég első 55 nanométeres grafikus chipje lesz, szintén novemberben várható, erről már a héten kaptunk néhány részletet.

Eközben az Intel háza tájáról már a következő generációval kapcsolatban érkeztek hírek. Idén novemberben ugyebár a 45 nanométeres Penryn a nagy durranás asztali vonalon, 2008 végén viszont jön a Nehalem architektúra, amely két fontos újítást hoz magával. Először is végre a processzorok részévé válik a memóriavezérlő, másodszor pedig megjelenik a HyperTransport-ra emlékeztető Quick Patch Interconnect. Emellett az asztali vonalon Bloomfield kódnéven fejlesztett processzorok az LGA1336 személyében új foglalatot is kapnak, amelyek leváltják majd a meglehetősen sokáig kitartó LGA775-öt.

A Bloomfield tagjai a Penrynhez képest kevesebb gyorsítótárral érkeznek, ám a 8 MB harmadszintű cache megosztott lesz a négy mag között. A csúcskategóriás példányok 130 wattos jellemző fogyasztással jelennek meg, ez tehát nem sokat csökken a Penryn 136 wattos plafonjához képest. Az eddigi információk alapján többen arra számítanak, hogy az Intel - legalábbis a csúcskategóriában - elhagyja majd a DDR2 támogatást, ehelyett három csatornán keresztül kizárólag a DDR3-at részesíti előnyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #18
    Az azért nem megy, mert az átviteli csatorna a memóriával együtt fejlődik.
  • dez #17
    Végülis valószínű már most rátehetnék a procit a memóriával együtt egy videokártya szerű kártyára - PC-kbe elég a perifériák eléréséhez egy PCIEx16 (ha a - kiváltott - alaplapi ramot el tudja érni, akkor talán a perifériák sincsenek elzárva előle). Csak valószínű a mostani rendszerben az alaplapi foglalatokba is kell lennie valamilyen procinak és memóriának, különben nem indul el a BIOS sem. (Nem tudom, milyen indítási segédprociról beszélsz, az egyes alaplapokon megtalálható felügyeleti mikrokontrolleren kívül.)

    (Az xbox360-assal kapcsolatban: 16 bites soros/párhuzamos, más szóval multiplexed rendszerbusz van ott.)
  • HUmanEmber41st #16
    A kompatibilitáshoz nagymértékben hozzájárulna, ha a RAM, A proci és egyéb foglalatok szabványosítva lennének, így egy gyorsabb RAM csere nem szükségszerűen járna együtt alaplap cserével, max BIOSZ frissítéssel. Igazából ez lenne az X86 architektúrának a "lelke". De látható, h minden proci és RAM típus gyökeresen másfajta slotba rakható csak.
  • MuldR #15
    Gratulalok, feltalatad a Commodore Amiga-t :)
  • kvp #14
    Nekem van egy regi asztali gepem ahol mind a cpu, mind a memoria be volt forrasztva az alaplapba. A mai konzolok is ilyenek es van fixre forrasztott memoriaval szerelt alaplap a pc-sek kozott is. Ha mar fejlesztes, akkor erdemesebb lenne cserelheto reszekre szedni a jelenlegi rendszert es szabvanyos interface-eket definialni. Az utolso ilyen tartos megoldas a slot1 volt, ami a Ppro-tol a PIII-ig mindent kepes volt fogadni, megfelelo kartya formajaban. Az ipari pc-k a mai napig ilyenek.

    Az igazi megoldas a cpu kartya bevezetese lenne. Ha a videokartyak kepesek kartya formajaban tartozkodni a gepben, hasonlo fogyasztassal mint a cpu-k, akkor ezt barmelyik elem megtehetne. A memoriat pedig nyugodtan lehetne a cpu kartyara tenni, vagy akar kulon ram kartyat hasznalni. (lasd regi ems kartyak) Egy ilyen megoldas sokkel egyszerubb, meretben kisebb, hutesileg elonyosebb es konnyebben fejlesztheto lenne, mint a mai atx-es szabvany. Szerintem vagy a teljesen integralt, fejleszthetetlen vagy a teljesen modularis, szabadon osszeallithato rendszereknek van jovojuk. (persze mas-mas szektorokban)

    Osszekotobusznak pedig lehetne pl. pcie32-ot hasznalni. Igy mindenki szabadon tudna cserelgetni az alkatreszeket, es a szabvanyos feluletnek koszonhetoen barmilyen ket gyarto termekei elmennenek egymassal. Az alaplapra alapvetoen nem kell semmi, csak a tapellatasert felelos aramkorok, a pcie router chip es az inditasi segedprocesszor. (utobbit tobbnyire nem latjuk, pedig altalaban ez olvassa ki pl. a memoriak keslelteteset a cpu inditasa elott, a pcie szabvanyban az elso par csatlakozo tartozik hozza)

    Aki azt mondja, hogy nem lehet kulon kartyara tenni a ram-ot es pci32-on at kommunikalni vele, az nezzen bele egy xbox360-ba, ahol a 16 csatornas soros buszon at eri a cpu a videokartya ram-jat. (mivel rendszer ram nincs) Ilyen megoldas volt az amigakban is.
  • feamatar #13
    a kislépéseknek ott van értelme, hogy a lehető legjobban add el aktuális konfigod, és minnél többet spórolhass rajta. Ez szvsz középkategóriánál müxik igazán mert ott rövid idő alatt kisebb az értékvesztés mint a csúcs kategban.
    így relatíve olcsón lehet átlagos géped állandóan...
  • csimmasz #12
    Igen de intel mindíg is jobban cserélgette a foglalatokat,ez ezután se lessz számottevő változás!
  • Inquisitor #11
    És mostantól Intelnél is így lesz a beépített memóriavezérlő okán.
  • archkoven #10
    Lehet, hogy én vagyok igénytelen, de én egyáltalán nem érzem problémának, hogy az új processzorok nem feltétlenül mennek több éves alaplapokban. Én speciel kb. 5 éve vettem a gépet amin most írok, ez alatt egyszer fejlesztettem benne cpu-t. Az az előttiben is csak vga-t és memóriát cseréltem. Természetesnek tartom, hogy mikor hamarosan lecserélem, egyetlen alkatrész sem marad meg a régiből. Mi értelme van fél évente kis lépésekben fejlesztgetni?
  • dez #9
    Az egy kérdés, mennyire érte volna meg az AMD-nek a legújabb procikat is kihozni külön DDR1 memóriavezérlővel. De azért legalább X2-t volt 939-re. Így is eléggé elhúzták a DDR2-re állást, és így sem volt olyan rövid életű a 939 (mint néha az Intel aktuális foglalat-változata). A DDR2 és 3 között sokkal könnyebb az átjárás, így egy időben lehet mindkettőt támogatnia a procinak (alaplapnak nem feltétlenül, mert más a ram-slot).

    Két lehetőség van: 1. kompatibilitás oly módon, hogy egyes új fícsörökről le kell mondani, 2. nincs kompatibilitás. Az új fícsöröket nem lehet belevarázsolni a régi lapba.

    (Az AM3 procik valószínű nem mennek majd az AM2 lapokban, de az AM2+-ban igen, szóval 1 lépésig tart a kompatibilitás.)