Hunter

Lezuhant Carmack leszállóegysége

A csapatok már javában készülődnek az októberi X-díjra, megvolt az első lezuhant gép is, méghozzá az elsőszámú esélyesnek tartott Armadillo Aerospace leszállóegysége.

Októberben újra megremeg a talaj az új-mexikói Alamogordóban, amint kezdetét veszi az X-díj Kupa, melynek egyik eseménye a Northrop Grumman által kiírt Lunar Lander Challenge, amiben magán építésű holdra szálló egységek mérettethetik meg magukat. Az erőpróbára kilenc nevezés érkezett, a csapatok már javában készülődnek és megvolt az első lezuhant gép is, méghozzá az elsőszámú esélyesnek tartott Armadillo Aerospace leszállóegysége, személyi sérülés szerencsére nem történt.

A Doom alkotója, John Carmack által birtokolt Armadillo két leszállóegységgel is rendelkezik, az egyik a Pixel, a másik a Texel nevet kapta. A tervek szerint mindkét, paramétereit tekintve azonos gép nevezett volna a versenyre. Míg a többet tesztelt Pixel a 2. nehézségi szintű megmérettetésen indul, ahol 180 másodperc alatt kell eljutni a kiindulási ponttól 100 méterrel elhelyezkedő leszállóhelyre, majd vissza, addig a Texel az 1. szintű feladatot teljesíti, ami időben és távolságban is fele a magasabb szintnek. Az 1. szint teljesítéséért 350.000, a 2. szintért 1 millió dollárt zsebelhet be a győztes.

A Texel legutóbbi próbarepülése azonban balul sült el, a gép a hollywoodi akciójeleneteket megszégyenítő tűzgolyóvá vált és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, melyeket a mérnökök már helyreállíthatatlannak minősítettek. Az Armadillo az újraépítés helyett egy kísérleti egység, a Module 1 bevetését fontolgatja, ami a Texel négy üzemanyagtartályával szemben csak kettővel rendelkezik, azonban a csapat szerint a kisebb üzemanyag mennyiség is elég lehet az 1. szint teljesítéséhez, illetve megnyeréséhez. A győztesnek járó díjat, ha többen is teljesítik a két pont közötti oda-vissza lebegést, az a csapat viheti el, amelyik többször tudja megismételni egymás után ezt a manőver sorozatot.


A Pixel az egyik 180 másodperces lebegési tesztje közben

A Texel végzetes repülésekor a csapat egy automatikus hajtómű leállító rendszert tesztelt, melynek az lenne a feladata, hogy csökkentse a jármű leszálláskori pattogását, ami elég gyakori volt, ha a hajtóműveket ember állította le. A Texel előírás szerint felemelkedett, majd lebegve eljutott a leszállási pontig, ahol gond nélkül landolt, a visszaútnál azonban váratlanul elkezdett felfelé gyorsítani. A földi irányítás, mivel a gép egyenesen az egyik daru felé tartott, leállította a hajtóművet. A Texel ekkor 6 méterre volt a talajtól és a leállítás után akár egy darab kő zuhant alá. Amikor földet ért, az egyik üzemanyagtartály elrepedt, a szétfröcskölő folyadék pedig begyulladt, lángokkal borítva be a gépet.

A későbbi elemzések szerint a hiba oka az volt, hogy a Texel első földet érésekor nem történt meg az automatikus leállítás, a számítógép ugyanis erősebb jelet várt a leszállási szenzortól, olyannyira erőset, amilyet a szenzor nem is lett volna képes leadni. A landoláskori zökkenés azonban hatással volt a Texel fedélzeti GPS egységére, ami a leszállóegység mozgását követte, melynek következtében téves adatokat kezdett továbbítani a központi számítógép felé. A teljesen megzavarodott számítógép úgy értelmezte a bejövő adatokat, hogy a leszállás még nem történt meg, a gép viszont túl gyorsan közeledik a felszín felé ezért rákapcsolt a hajtóművekre, hogy csökkentse a sebességet, valójában viszont növelte az emelkedés tempóját, ekkor állította le Carmack manuálisan a Texelt.

A szakértők szerint a Texel elvesztése csak izgalmasabbá teszi a Lunar Lander Challenge-t, némileg kiegyenlítve az erőviszonyokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • onimusha #60
    pixel és texel :)
  • Epikurosz #59
    Nem kell isteníteni ..ezeket.

    Én megint dühös vagyok a mérnökökre, mindig dühös vagyok valakire, amúgy.

    Hogy a büdös francba nem lehet ütésálló zsebrádiót csinálni? Mert - elárulom - walkie-talkieból van, Cd-lejátszóból van, akkor meg???
    Tudom mér: ha leejted, vegyél mást.

    Ezek a naív kérdések célzatosak amúgy. Amikor odaégettem a szendvicsemet, akkor anyáztam (angolul), hogy mér a büdös francba
    nem lehet időzítőt tenni ezekbe a szarokba. Mivel az enyém kínai volt, írtam a nyavalyásoknak. Nem fogjátok elhinni: azóta megjelentek a piacon az időzítős szendvicssütők. Ide még nem gyűrűztek be annyira, de már jönnek. Ha minden ilyen eccerű lenne.
  • dez #58
    Carmack nem éppen kukázni megy, ha nem nyernek, hanem keres még pár milkó dolcsit játékprogramozással... Mellesleg az ilyen banális hibákkal nem öregbíti a hírnevét, szal talán nem kellene csak úgy uk-muk-fuk módon csinálni a dolgokat. És azért is: úgy kellett volna, hogy... :P
  • lapaleves #57
    ...pont akartam mondani, hogy az az Armstrong is mekkora egy kókler volt, hogy összetörte a rakettyát. pfff.

    kicsit szerintem mindenki elbeszél egymás mellett. talán kvp postjában láttam először felbukkanni tényezőként magát a díjat, amit gondolom nem viccből akarnak megnyerni. szerintem pedig így a vezérléstechnika legfőbb alapelve a "bazzeg ha nem készülünk el vele akkor megy mindenki kukázni", nem pedig a "ezerszer megmondtam már: ha nem redundáns a szenzor nem gyújtjuk be".

    szóval én annak is igazat tudok adni, aki szakmailag kontármunkának minősíti, meg annak is, aki szerint ez a jelenlegi elérhető legkirályabb bunszenégő. amit nem kéne erőltetni szerintem, azok az "úgy kellett volna, hogy" stílusú mondatok.
  • Epikurosz #56
    na és a hidrogén(peroxid)?
  • BiroAndras #55
    "én a cikkben leírt tényekből indultam ki, és szerintem minden lényegeset tudunk, amire szükség van."

    Tapasztalatom szerint hasonló esetekben gyakran teljesen megbízhatatlan információkat kaphatsz a médiából. Technikai részleteket ne olyanoktól várj, akiknek halvány gőzük sincs az egészről, sőt néha arra sem képesek, hogy egy cikket normálisan lefordítsanak.
    Szóval, a cikkben leírtak alapján teljesen igazad van, csak éppen messze nem biztos, hogy egy ilyen cikk megbízható forrás.
  • Caro #54
    Szerintem a sima PB-gáz vagy a kerozin nem minősül robbanóanyagnak, és mindkettővel lehet rakétát csinálni.
    Az oxigén sem hiszem, hogy az lenne.
  • Epikurosz #53
    Jut eszembe:
    Engem érdkelt volna kísérletezni ilyen jópofa rakétákkal, de ez nem Amerika, itt ha féldeci robbanóanyagot találnak nálad máris mehetsz a dutyiba.
    Robbanóanyag nélkül meg nehéz rakétát csinálni, egyelőre.
    Bezzeg a románok! A Fekete-tenger felé ők már kilőttek egy rakétát, ami ugyan nem magasra, mindössze kb. 2 km-re röppent fel, de akkor is. (most a civilekről beszélek, nem a katonákról)
  • kvp #52
    "Ugyanakkor a fejlesztők szakmai hozzáértését firtatókat nem tartom jogosnak."

    En azert talaltam egy par erdekes dolgot a weboldalukon. Az egyik a fuvokak koruli problema, ami ugy latszik technologiai es penzugyi kerdes. Az utobbi idoben gyakran hasznaltak serult alkatreszt, mert nem volt mas. A masik a szoftveres vezerles hibaja. A dokumentaciokbol kiderul, hogy nem volt manualis vezerles a rendszerben, tehat ha szamitogep leall vagy hibazik akkor csak a teljes leallas van. Ilyen eset volt mar ket honapja is, de akkor csak kis magassagban, tehat nem tortek ossze a gepet. Az, hogy a gps egyseg polar koordinatas jeleit atvaltottak xyz koordinatakra azt jelenti, hogy csak a versenyre koncentraltak, nem arra hogy a szoftver hasznalhato legyen a kesobbikeben is. Desacartes koordinatakban otthonosabb volt a csapat es igy a Fold gorbuletet sem kellett beleszamolniuk, ami kis tavolsagon nem okoz jelentos hibakat. (ugy nez ki, hogy megis...) Egy grafikus motorban par pixelnyi hiba nem jelentos, de eles helyzetben nagyobb pontossag es megbizhatobb szoftver kell.

    Erdekes megjegyzet, hogy ha az eagle-on (apollo 11) is csak automata vezerles lett volna, akkor egy szoftverhiba miatt beleallnak a Holdba. (egy hiba miatt elojott a 'homokora', ami valosideju rendszereken halalos ezert a hardver riasztast kuldott) Viszont ott volt lehetoseg a rendszert kikapcsolni es kezi vezerlessel letenni a gepet es szerencsejukre az egyetlen olyan ember vezette aki tudta kezzel is iranyitani. Armstrong egyebkent osszetort egy prototipust meg a Foldon, mert o volt a leszalloegyseg berepulopilotaja. Ha nem o megy, hanem az eredeti csapat, akkor valoszinuleg elszurjak.
  • dez #51
    Hát, a magyarázatod, hogy talán beivott, amikor ezt a részt írta, hát... gyenge próbálkozás. Ez max. azt az elírást tudja magyarázni, ha az volt. És a többi?

    Nos, nyilván úgy gondolták, ez csak egy teszt, nem egy valódi küldetés, ők csak az egységet adják, ha nyernek, a végső programot majd a Northrop Grumman, vagy épp a NASA készíti, akkor meg minek "erőltessék meg magukat" egy "tökéletes" programmal. Ezt csak úgy összedobták (mondjuk egy ilyen téren gyakorlottabb szakember eleve nem így dobja össze, de mindegy). Az is elmondható, hogy túl magabiztosak voltak (a hírnév következménye), nem számoltak vele, hogy beüthet valami probléma - velük ilyen nem fordulhat elő. Nyilván ezért hanyagolták el a "stop" lekezelését is. Ez így hogy tetszik?