Németh Szabolcs

Sacred 2: Fallen Angel

Már többször is foglalkoztunk az Ascaron gyermekével, ám a Games Convention-on a tudnivalók száma annyira megszaporodott, hogy egy nagyobb lélegzetvételű írásban érdemes ezeket összefoglalni.

A Sacred rengeteg hibája ellenére is igen jól fogyott, igaz a játékosok a hivatalos és egyéb fórumokon nemtetszésüket fejezték ki a számtalan hiba miatt. Nos, a fejlesztők meghallgatták a sérelmeket, és ígéretet tettek, hogy a folytatásban minden idegesítő hiányosságot pótolni fognak. Persze ezt szinte mindenki megígéri azok közül, akik egy játék folytatása mellett döntenek, de első ránézésre tényleg úgy tűnik, hogy az Ascaron állja a szavát.

Azt már most a bevezetőben rögtön le kell szögeznünk, hogy a Sacred folytatásában a többjátékos módra helyeződik a hangsúly. Magától értetődő persze, hogy a magányos farkasoknak is felejthetetlen órákat tartogat a program, de az igazi élményt ezúttal majd a csoportos móka rejti. A végleges játékban a nyitott, mindenki számára elérhető szerverek mellett lehetőségünk lesz baráti körünkkel is hadakozni zárt szervereken. Sőt akinek ez sem elég, az egyjátékos mód kampányaiba is bevonhatja legjobb barátját, és így kettőzött erővel, kooperatív módban eshetnek neki a program által irányított kreatúráknak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az általunk választott karaktert tetszőleges módon trenírozhatjuk majd, ám vigyázat, ha túlságosan egysíkú képességekkel ruházzuk fel a főhősünket, könnyen megüthetjük a bokánkat, hiszen egy területen valóban kiemelkedő tudásra tesz szert, ám számos területen rendkívül sebezhetővé válik. A küldetések is jókora ráncfelvarráson vannak túl. Egy frissen megálmodott kalandszerkesztő segítségével elfelejthetjük az unalmas, néha már idegesítő feladatokat. Az első részben számtalan olyan küldetést kellett végigvinnünk, ahol bébiszitterként óvtunk meg egy-egy karaktert a rossz erőktől. Szerencsére a Sacred 2-ben ezeknek a száma alaposan visszaszorul, és helyükre izgalmas feladatok lépnek. További újítás, hogy a folytatásban csak olyan tárgyakat vehetünk majd fel, amelyet karakterünk valóban hasznosítani is tud.

Kalandozásaink során ide-oda csapódunk majd, azaz nem lesz fix csapatunk. Ezért cserébe a szokásos állatok mellett - ha megkerestük rá a betevőt - egy igazán ütős szállítóállatra is szert tehetünk, akinek számos dolgot megtaníthatunk, valamint páncélzattal is felvértezhetjük. Szükségünk is lesz rájuk, hiszen a bejárható terület 30-40%-kal nőtt, ezért gyalog hihetetlen időpocsékolás végigszenvedni magunkat a világ egyik részéből a másikba. A portálok, hajók, és a már említett állatok ezért nagyon jó szolgálatot tehetnek.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ha már a bejárható területek nagysága szóba jött, akkor az írás végén mindenképp meg kell említenünk azt, hogy a Sacred 2-ben eddig sohasem látott természeti gazdagság vár ránk. Utunk során összesen tizenegy különböző éghajlat viszontagságával kell majd megküzdenünk. A teljesség igénye nélkül: sivatagok, hófedte hegycsúcsok, és azt azték világra hajazó romok mellett elhaladván gyilkoljuk majd a ránk törő egyedeket.

Összegezve azt mindenképp megállapíthatjuk, hogy a Sacred 2 ezúttal nem csak szebb, hanem sok dologban összehasonlíthatatlanul jobb is lesz mint elődje, ami egy folytatás esetében persze elengedhetetlen fontossággal bír. Az Ascaronnál nem sajnálták a pénzt és energiát, ez meg is látszik. Remélhetőleg hamarosan maguk a játékosok is megtapasztalhatják mindezt.

Sacred 2

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hevesike #25
    Érdemes neten rákeresni, de szerintem nem csináltak hozzá ilyen modot...sajnos ilyen esetben újra kell kezdeni :S Vagy megtanulni együttélni ele :D
  • viktor25 #24
    Sziasztok!
    Tudtok valamit mondani arra hogy cserélhetem a képesség listámból a 10 képesség közül bármelyiket akár csalással is.
    Mikor elkezdetem a játékot még nem ismertem a képességeket, mikor rájöttem hogy melyek a legjobbak már elkurtam sokan azt mondták hogy kezdjem ujra, csak hogy már 3 szor végigmentem rajta ugyanazon karakterrel, és nincs semmi haszna a képességnek ezért szeretném lecserélni.
  • AssAssyn #23
    Bakker... még valami... ha valaki nem a C-re tette fel, az ,hogy tudja petchelni illetve crackelni ?
  • AssAssyn #22
    Sziasztok!

    Magyarítást tudtok hozzá esetleg?
    (úgy mint pl a FC2-nél, hogy Magyarul jelent meg, de külön le-lehetett szedni pár fájlt, azt beilleszteni és Magyar lett....)
    Vagy mindegy ,hogy ,hogy csak legyen hozzá (:
  • DORSANAX #21
    Akinek a "c"-n nincs elég helye és az update nem megy fel,vagy az "Elite",az tegye a következőt:
    Temp könyvtárat egy olyan meghajtóra kell tenni, ahol van hely.Eljárás röviden:

    Asztal / Sajátgép / jobb klikk->tulajdonságok / speciális / környezeti változók gomb.
    Itt a felső listában (a felhasználói változóitoknál) van olyan, hogy TEMP, meg TMP. Ezeknek a változóknak az értékmezőjét szerkesztés gombbal átírjátok a kivánt helyre, pl. "F:\Temp". Ha nincsenek ilyen változók, akkor az "Új" gombbal létre kell hozni.
    Restart és mehet a patch,vagy az "Elite".
    Sok embernek pontosan a "c"-n van kevés helye,ezért írtam...
  • DORSANAX #20
    Szerintem nincsen elég helyed a "c" meghajtódon.
    Szerintem kb. 3 GB kell neki minimum...
  • BeatUhse #19
    Hali!

    Tudtok segíteni abban mért csinálja azt, hogy mikor felraktam a 2.10 es majd arra a 2.12 es patch et addig minden rendben volt, de mikor a 2.31-est akarom felrakni elkezdi installálni és mikor a minimaps.zip et frissíti egyszer csak kiírja hogy az előbbi beállítások visszaállítása azt kilép és marad a 2.12 es patch:(. Az összes a patch magyar mar leszedtem több helyről is a 2.31 est + megpróbáltam a sacred updater el is az meg a mikor végezne kiír egy errort azt az is befosik.
    Segítségeteket előre is köszönöm!
  • envoka #18
    Sacred 2 - Magyar Fan Site
  • Jocisan #17
    SACRED + SOK JÁTÉKHOZ TÉRKÉP, LEÍRÁS STB!
    ITT:GAMEMPIRE.EXTRA.HU
  • dimenzio harcos #16
    who am I 7, azaz egy 7 éves senki. amit meg ír, fasság.
    kábé ennyit érdemes vele törődni.

    a gamét meg várjuk.