Szekeres Viktor

Nem sötétíthet el többet az ORTT!

Mire nem képes egy beadvány a múlt évezredből? Az Alkotmánybíróság ugyanis egy, a 90-es évek vége felé született jelzésre reagálva úgy döntött, hogy az ORTT többet nem léphet fel hivatalként a médiatörvényt megszegő rádiók és televízió-csatornák ellen.

Eljött a Kánaán a kereskedelmi tévék számára? Végre nem muszáj 12 percben limitálni az óránként leadható reklámokat? Esetleg törvényellenesen meg lehet ezentúl szakítani 3-4-szer is a rövidebb produkciókat hirdetésekkel? Az Országos Rádió és Televízió Testület ugyanis az AB döntése alapján maximum hosszas pereskedés útján tartathatja be az országos kereskedelmi csatornákkal (TV2 + RTL Klub) a Médiatörvény vonatkozó passzusait.

Így tehát az ORTT mostani formájában megszűnhet mint hivatal, ugyanis 2008. január elsejétől már nem bírságolhatnak és nem függeszthetnek fel adást akkor sem, ha a Mónika Show-ban éppen a keménypornó előnyeiről és hátulütőiről esik szó. A földi sugárzású adók mindössze perlési lehetőséget kapnak, míg a kábelcsatornákat és a műholdas televíziókat kérlelhetik a törvénysértés megszüntetésére. Sőt, ezentúl a közszolgálati tévéket sem felügyelhetik.

Természetesen a nagyobb televíziók üdvözölték az Alkotmánybíróság döntését, még akkor is, ha a döntés csak az esetlegesen 2008 elején érvénybe lépő új médiatörvény jogerőre emelkedésekor lehet hatályos. Az új médiatörvény pedig a tervek szerint nem hagyja ellenőrző testület nélkül a csatornákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FIFAN #35
    http://www.peticio.hu?module=6&pdid=6853
  • winnie #34
    "A "nagy" kereskedelmi TV-knél nem is annyira a sok reklámmal van bajom, hanem a sok buzi műsorajánló, amit ha már tizedjére kell megnéznem, a hányinger kerülget."

    kell? ez is ritka. ha nem lenne műsorajánló, akkor honnan tudja meg az ember, hogy mit nézzen - ez a legfontosabb része egy tévécsatorna műsorblokkjának. egy dolog, hogy eladja a mosóport a film közben, de annál is fontosabb, hogy magát eladja.
  • MrTressy #33
    Én is ezeket szeretem de azok a csatornák is tele vannak reklámmal sajna...
  • AljasGetto #32
    Nahiszen...

    Az elsötétítésekkel csak az volt a bajom, hogy általában több mint egy éves műsorok miatt ment a szünet. Addigra már az sem emlékszik rá, aki látta akkor.

    A "nagy" kereskedelmi TV-knél nem is annyira a sok reklámmal van bajom, hanem a sok buzi műsorajánló, amit ha már tizedjére kell megnéznem, a hányinger kerülget.
  • caprine #31
    Ha belegondoltok akkor az ORTT egy olyan hivatal ahol a dolgozoknak az a feladatuk napi 8 órában hogy TV-t nézzenek. KirályAz érdekes a dologban az hogy van egy másik intézmény az ombutzman aki szintén egy hivatalt üzemeltet ahol szintén úgyan erre a célra kb 150-180 embert alkalmaznak akik a nap 24 órájában az összes magyar TV / rádió műsort nézik/hallgatják, söt azt hiszem fel is veszik. Egy ismerős volt az ombi szóbájában mert valami kamera rendszert telepitettek azt mondta van vagy 10 TV abban a helységben.
  • HJPOWER #30
    Háhááááááááá fákk ORTT, itt volt már az ideje, hogy nyugdíjba vonuljanak! Nemsokára úgy is teljesen annyi lesz nekik!
  • JL666 #29
    és mit fog akkor csinálni az ORTT? Ki fogja fizetni őket? Az adófizetők?!
  • winnie #28
    "Te hol olvastál rtl klubot az én kommentemben?"

    olvasd el még egyszer. sehol, én írtam rosszul - nyilván mindenkinek mást jelent egy csatorna.
  • echo #27
    Egy úttal fel is számolhatnák őket. Szerintem ez egy tipikus főlösleges álintézmény.
  • Shep #26
    Te hol olvastál rtl klubot az én kommentemben?