Gyurkity Péter

Kína - nehéz blokkolni a rossz híreket

Szokatlan kijelentést tett egy magas kormányzati tisztviselő Kínában, aki egy interjúban kiemelte, hogy az internet és a mobiltelefonok korában jóval nehezebb megszűrni a rossz híreket és ezt a helyi döntéshozóknak is fel kell ismerniük.

Wang Guoqing, az államtanács sajtóhivatalának alelnöke egészen pontosan arról beszélt a China Daily lapnak adott interjúban, hogy az új információs technológiák elterjedésével egyre nehezebbé válik a rossz, károsnak tartott hírek közzétételének megakadályozása. Márpedig ezt mindenkinek tudomásul kell vennie és a helyi szinten fontos döntéseket meghozó politikusoknak és apparátusnak is fel kell ismernie a megváltozott viszonyokat, mivel eddig túlságosan naivan álltak a dologhoz.

Az alelnök példaként említett egy nemrég ismertté vált esetet, amely igencsak nagy felzúdulást keltett, nemcsak a belföldi, hanem a nemzetközi közvéleményben is. Kiderült ugyanis, hogy Shanxi és Henan tartományokban gyakorlatilag rabszolgaként kezelték több helyen a dolgozókat, akik éveken keresztül tehetetlenek voltak.

A kormányzat egészen addig nem vett tudomást a tényekről, amíg egyes hozzátartozók közzé nem tették a világhálón a szaftos részleteket, amelyekből nyilvánvalóvá vált, hogy emberek ezrei robotolnak ezeken a helyeken.

"Az információ blokkolása, eltitkolása, majd a botrány kirobbanása után történő beismerése és közlése igencsak kényelmetlen helyzetbe hozta a kormányzatot" - jelentette ki Wang. A helyzetet tovább rontja, hogy lokális szinten még mindig sokan abban a hitben vannak, miszerint a rossz hírek 90 százalékát megszűrhetik, biztosítva a közvélemény lojalitását és nyugalmát. Ez természetesen már nem megy, hiszen az új technológiák, valamint a központi kormányzat óvatos nyitása ellehetetleníti a helyi próbálkozásokat.

A Riporterek Határok Nélkül februárban egyenesen az internet ellenségének nevezte a kommunista nagyhatalmat, azt állítván, hogy kiberrendőrök hadseregét alkalmazzák az internet korlátozására. A központi kormányzat természetesen változtatni szeretne ezen a képen, de azért a teljes nyitás sem lenne kedvükre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • remark #23
    Na most megneztem magamnak hogy ki ez a Chomsky. Ismeros volt a neve, de nem ugrott be hogy legutobb a The Corporation c. filmben lattam. Lattad? Van konyvben is.
    A cegek egyebkent ugyanigy ahogy a mediarol irod (mer'hogy a mediaceg is egy ceg) "korunk uralkodo intezmenyei, ahogy regen az egyhaz vagy a monarcia volt". Hazudnak, cenzuraznak, mikozben az ember se es az allam se szolhat bele lassan egyaltalan abba hogy mit csinalnak. A kvp altal emlegetett gazdasagi diktatura megvalositoi. (Merthogy szerintem az allam asszisztal a cegeknek (=tokenek) es nem forditva. A farok csovalja a kutyat.)
    Egyebkent Ron Paul-lal kapcsolatban ez az egy kerdesem van: fog-e tudni barmit is tenni (egyaltalan akar-e) a (media)cegek diktaturaja ellen?
  • remark #22
    Lehet hogy a demokracia az ismert legjobb, de most nem elmeletekrol beszelgetunk, hanem a valosagrol. Az nem demokracia, ami most van, hogy elmehetek szavazni (hogy meglegyen a cirkusz resze a dolognak), azt ennyi.
  • Ronny #21
    ami most történik az nem a demokrácia velejárója, hisz volt ez egyszer másképpen is. Ma a szabadság elleni törekvések megvalósulását éljük meg, és ehhez sajnos a többség bólogat.
  • Ronny #20
    ennek semmi köze a demokráciához, pont ellenkezőleg. A média mára egy új hatalami ág lett, talán az összes közűl a legerősebb. A vezetőit nem a nép választja, ha hazudnak nem alakúl bizottság, hogy kivizsgálja az ügyet,stb. Már ott kezdődik a gond, hogy a hírek 9/10-ét kiszűrik a hírügynökségek. Kik ők, hogy meghatározzák minek van hírétéke? Érdemes Chomskyt elolvasni a témában.

    A század elején független amerikai lapok ezrei működtek. Ma már a 95%-át egy tucat médiamogul tartja a kezében.


  • AranyKéz #19
    Akkor vígasztaljon az hogy a demokrácia az ismert legjobb.
  • remark #18
    Az, hogy letezik a mienknel rosszabb rendszer, engem nem vigasztal.
  • AranyKéz #17
    << nos, ezért van a média, hogy az embertömegeket irányítani lehessen. >>

    Ez csak attól függ hogy mennyire független. Furcsa módon demokratikus országokban a legfüggetlenebb, és ott manipulálják legkevésbé a tömeget.

    << A kizsákmányolás jelenlegi groteszk formájában nem is működhetne nélküle. >>

    Jah. Képzeld csak le ha észak-korea hirtelen abbahagyná a propagandát.
  • Ronny #16
    nos, ezért van a média, hogy az embertömegeket irányítani lehessen. A kizsákmányolás jelenlegi groteszk formájában nem is működhetne nélküle. Az emberek ma már a saját fajtájukkal egyidős ösztönöknek mennek ellen.
  • kvp #15
    "Kíváncsian várom mikor lesz egy szép kis forradalom kínában, és mikor állnak át demokráciára."

    Forradalom csak akkor lesz, ha az usa ossze tudja hozni, bar ok inkabb egy elhuzodo polgarhaborut tamogatnanak. Viszont lehet, hogy kina ki tudja hagyni a lepcsofokokat es kommunizmusbol a demokracia kihagyasaval egyenesen at tud allni a neoliberalis kapitalizmusra. (tehat allami diktaturabol gazdasagi diktaturara, ami azt jelenti, hogy az orszag leggazdagabbjai dontenek mindenki helyett) Az usa is inkabb e fele kozelit, magyarorszagon pedig mar majdem sikerult megvalositani. A rendszer kulcsa az, hogy a jogokat a birtokolt toke aranyaban osztjak el.
  • eto demerzel #14
    ok. de itt van 1 masik oldal. a muki azt szerette volna ha az a bizonyos hir soha nm szuletik meg mivel kinos helyzetbe hozta a kormanyt stb. o nm az embereket sajnalta hanem hogy a hir kipatant.