Berta Sándor

Braille-írás fordító program

Német kutatóknak sikerült egy különleges szoftver és egy hagyományos szkenner segítségével egy a vakok számára készült írás olvasására képes rendszert létrehozniuk.

A megoldás központi elemét jelentő speciális alkalmazást a Furtwangeni Főiskola Számítógépes és Villamosmérnöki Karának két munkatársa, Dr. Wolfgang Rülling és Dr. Reiner Schmid professzorok fejlesztették ki. A két német professzor bevonta a munkába a kar hallgatóit is, de a szoftvert így is csak hosszas fáradságos munkával sikerült megalkotni.

Az adott szöveget tartalmazó lapot vagy dobozt elegendő csak behelyezni a szkennerbe, a program pillanatokon belül beolvassa a Braille-írással írt dokumentumot, majd lefordítja azt hagyományos szövegre. Végül a lefordított anyagot meg is jeleníti a képernyőn és amennyiben kérik, még hangosan fel is olvassa. A szoftvert elsősorban olyan területeken lehet alkalmazni, ahol egyaránt vannak vak és gyengénlátó, illetve jól látó emberek számára készült termékek és ahol emiatt gyakran keletkeznek problémák.


Jó példa a gyógyszeripar, hiszen számos készítményen kötelező feltüntetni Braille-írással is az adott gyógyszer nevét és hatóanyagait. Ezt az írást viszont a jól látó szakembereknek is el kell tudniuk olvasni, hogy ellenőrizzék az információkat. Egy rossz adat ugyanis a betegeknél komoly egészségkárosodást is okozhat.

A szkennelés során a Braille-írás félgömb alakú pontjai árnyék formájában jelennek meg. A program egy több lépcsős folyamat keretében elkülöníti egymástól ezeket az árnyékokat, majd megvizsgálja, hogy mely vonalak mentén van a legtöbb pont és azok egymástól milyen távolságban helyezkednek el. Az alkalmazás ezután a mintákat összehasonlítja az egyes Braille-betűk ismert jellemzőivel és így megállapítja, hogy mely betűk szerepelnek a dobozon vagy a lapon. A módszer egyébként nagyon hasonlít a csillagászatban a csillagképek felismerésekor alkalmazott megoldáshoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)