Gyurkity Péter

Csak jövőre jön az európai Zune

Beigazolódtak a Zune európai megjelenésével kapcsolatos pesszimista várakozások: Steve Ballmer elkottyantotta, hogy a veszteséges forgalmazás miatt csak 2008-ban számíthatunk a Zune felbukkanására az öreg kontinensen.

Ballmer a Wirtschafts Woche magazinnak adott interjúban árulta el, hogy Redmond változtatott a korábbi elképzelésen és mégsem idén ősszel, hanem csak jövőre dobja piacra Európában saját zenelejátszóját. Az indok nem a megfelelő online zenei háttér, vagyis az internetes zenebolt itteni hiánya, hanem az eddigi eredmény, pontosabban a veszteség, hiszen a hordozható lejátszó még mindig nem termel nyereséget. Többen azonban kétségbe vonják a nyilatkozatban elhangzó állításokat és más indokot sejtenek a háttérben.

Egyesek azt hozzák fel indokul, hogy az eredeti Xbox konzol sem volt nyereséges, mégis már a második generáció példányait vásárolhatjuk meg világszerte. A veszteség tehát nem lehet az ok, annál is inkább, mert a szoftvercég tudatosan vállalja ezt egyes piaci szegmensek meghódításának céljából. Ilyen kemény feltételek mellett lehet csak esélye a cégnek a konzolpiacon, vagy éppen a hordozható zenelejátszók területén, ahol az Apple vívott ki egyeduralmat az iPod-iTunes páros révén. Bár Redmond június végéig egymillió értékesített példányt ígér, mindez nem elegendő az átütő eredmény eléréséhez, vagyis lassan beigazolódnak a korábbi pesszimista vélemények.

Mások az iPhone közeli megjelenését említik, ez ugyanis komolyan alááshatja a Microsoft európai debütálásának esélyeit. Ez ismét felelevenítené a korábbi hisztériát és elterelné a figyelmet a Zune lejátszókról, ami szintén kizárná egy sikeres rajt lehetőségét. Bárhogy is lesz, igencsak valószínűnek tűnik, hogy az európai vásárlók csak a flashmemóriára, valamint merevlemezre egyaránt támaszkodó második generáció példányaihoz juthatnak majd hozzá, valamikor 2008-ban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DoctorJohnson #10
    sztem rohattul megvan európa egy n+1edik ipod utánzat nélkül is, nem kell sietniük
  • maestro85 #9
    Ha csak jövőre akarják behozni európára akkor szinte ne is hozzák. Ennyire nem lehetnek kukák. 1 év alatt már az uccsó Kínai másológyár is wifi-s nagyképernyős mp3 lejátszót fog kínálni 20e-30e-ért. Ez lehet kicsit nagyot mondás volt, de akkor is nagyon el lesznek késve vele... Már most is a Meizu m6 is olcsóbb és egész jó, csak wifi nincsen benne böngészővel.
  • m4G1c #8
    ez aranyos :)
  • Gerygrey #7
    A Microsoft tanulhatna az Apple-tól, hogy a szart is el lehet adni, csak szépen kell becsomagolni. A MS-nak már van egy évek óta bejáratott platformja, amivel lazán odaverhetne az iPhone-nak (Pocket PC - Windows Mobile), nem kéne tőle befosni.
  • Kovász #6
    De kár... most kénytelen leszek választani a másik 100 mp3-lejátszó közül:P
  • GABOR16 #5
    http://www.youtube.com/watch?v=qHO8l-Bd1O4
  • wanek #3
    Teljesen el vagyok keseredve. Most várnom kell egy évet, hogy NE vegyem meg ezt a szutykot... :)