Gyurkity Péter

Az EU-nak sem érdeke feldarabolni a Microsoftot

Miközben Nelie Kroes uniós biztos a bírságok megfizetésének elmaradása miatt felvetette a szoftvercég feldarabolásának lehetőségét, egy amerikai szakértő - aki részt vett az eredeti döntésben - óva intett ettől a lehetőségtől.


Nelie Kroes
A friss híradások szerint Kroes a szóba jöhető lehetőségek között legutóbb már a Microsoft több részre való felosztását is megemlítette, miután évekig hasztalan próbálták rávenni a redmondi óriást a büntetések megfizetésére és a trösztellenes döntések rendelkezéseinek végrehajtására. Erre ugyan az Európai Uniónak nem sok esélye van, de a több önálló részleg létrehozását feltételül szabhatja, mint az európai megjelenés árát. Egy amerikai szakértő azonban, aki annak idején részt vett az eredeti tengerentúli döntésben, óva intett ettől a megoldástól.

A nevének elhallgatását kérő egykori illetékes még a Clinton adminisztráció alatt ügyködött és többek között szerepet vállalt a cég felosztásáról szóló döntés meghozatalában. Eredeti elemzésük még ma is olvasható az igazságügyi minisztérium internetes oldalán, azonban a kísérlet nem járt sikerrel, miután a cég George Bush hivatalba lépése után sikeresen megfúrta azt.

"Egy bizonyos ponton értelmetlenné válik a redundáns intézkedések meghozatala, amely a döntéshozó szerveknek sem áll érdekében" - jelentette ki a szakértő, vagyis szerinte nem sok értelme lenne egy ilyen lépésnek. A probléma azonban továbbra is fennáll, hiszen az EU immár több mint 1 milliárd dollár büntetést szabott ki a cégre, amely ezt nem hajlandó megfizetni.

Steve Ballmer vezérigazgató eközben a Software 2007 konferencián megtartott interjúban nem zárta ki az újabb felvásárlások, közöttük pedig a nagyobb egyesülések lehetőségét. Bár elmondása szerint többnyire a kisebb cégeket szerzik meg, az sem lehetetlen, hogy egy-egy nagyobb üzletet kötnek majd a jövőben, hogy újabb területeken jelenjenek meg. Arra nem volt hajlandó válaszolni, hogy a Yahoo-val kapcsolatban milyen szándékaik vannak, ám jelezte, hogy minden megoldás elképzelhető.

Tavaly a Microsoft csaknem 20 kisebb-nagyobb vállalatra tette rá a kezét, a nagyobb üzletek megkötése pedig akár 40-50 milliárd dolláros tranzakciókat jelentene. A részletekről azonban nincs hír, így a legtöbb kérdés megválaszolatlan maradt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Madve #76
    Ja még annyit hozzátennék, hogy rajtad inkább a windowsos agymosás eredménye látszik. Annyit tudok mondani, hogy csinálj úgy mint egy pék, vagy egy cukrász, menj el, és kóstold meg a konkurrencia termékét. Persze ne azt nézd közben, hogy a másiké miért nem olyan, mint a tiéd, hanem, azt, hogy biztos úgy jó-e, ahogy te készíted...
  • Madve #75
    Miért nem használnak a kormányzatok/hivatalok/cégek windows helyett linuxot?
    Azért mert használnak. Egyre többen. Most amire emlékszek: Egyre több német önkormányzat, ha jól tudom amerikai önkormányzatok egy része is tett lépéseket, ezenkívül a pentagon és az amerikai katonaság is linuxot használ éppen ott ahol a megbízhatóság fontos nekik. Suse és egy jópár más disztribúció esetében megveheted a támogatást ugyanúgy mint a winnél, mégis olcsóbban jössz ki, és ugyanúgy le vagy támogatva. Azért Susét emlegetem, mert pl. a német önkormányzatok arra váltottak/tanak.

    Képzeld el, hogy elmész vásárolni és fizetnél az eladó meg azt mondja, "mindjárt kiállítom a számlát csak előbb újrafordítom a kernelt, mert beleírtam egy-két sort a printer driverbe!".

    Na ez megint csak marhaság, mert nem akkor fogom buherálni az oprendszert, amikor az üzlet nyitva van, és ott áll a vásárló. Az viszont mindennapos eset, (amit magam is tapasztaltam pl. amikor internetszalonban dolgoztam), hogy azt kell mondanom a kedves vásárlónak, hogy márpedig várjál már egy kicsit, mert újraindítom a gépet, hogy meg tudjam oldani a problémádat, mert éppen az adott program nem indul, vagy nem úgy akar működni, vagy belassult az egész, vagy stb. Ebben az esetben persze egy állandóan használt gépről van szó "agyontámogatott" windows xp professional-al, amin folyamatosan ment képszerkesztés, nyomtatás, szövegszerkesztés, cd- dvd írás, mindenféle adatok másolása, konvertálása, stb.

    Másik vonulat, az átlag user agyvérzést kapna, ha letölt egy programot ami azt mondaná, hogy neki ez kell xyzlib.1.2.34.543.34.34-d34.34-3546.dll, amit ha fel akarna tenni, akkor a rendszer azt mondaná neki, hogy akkor viszont 6 másik program nem fog tőle működni mert összeakad a abc345.34-gr453.35.6464.6.dll-el feltehetőleg a program úgy repülne mint a sicc.

    Ezt már előttem megcáfolták azzal, hogy win alatt is összeakadnak a programok, stb. Egyébként nem tudom hogy mikor találkoztál linuxxal utoljára, vagy találkoztál-e vele egyáltalán, de sok linux disztribnél lehet telepítésnél egy ilyen funkcióval találkozni (persze ha az adott disztrib csomagkezelőjét használod telepítésnél márpedig win user azt fogja használni, mert ott csak kattintani kell): szóval ezt a programot akarod feletelepíteni? akkor ezeket is telepítened kell.. Ha akarod, akkor telepítem is őket.. OK? És innentől megszünt az összevadászás is. 3 kattintás és megy a program.
    Nem érdekel a microsoft idei felhozatala, hogy mik a fejlesztések stb, előbb, vagy utóbb úgyis összefutok velük. Nekem csak az lenne a lényeg, ha már nem is nyílt a forrása, hogy támogassa a meglévő szabványokat, és ne csak a sajátjait, persze ezt nem fogja, mivel akkor bármelyik linux szinte megfelelő alternatíva lenne, mivel minden ms termék "végeredménye" kifogástalanul kezelhető lenne bármelyik rendszeren. A másik meg pl. komolyan miért csak 98, talán millenium esetében találkoztam utoljára olyannal, hogy telepítésnél ki tudtam választani, hogy melyik szükségtelen program kell nekem, meg melyik nem? az sem volt teljes, de az legalább volt.
  • Mezcalero #74
    "Ismer valaki még egy céget ami ha nem megy valami akkor símán megteheti hogy nem foglalkozik vele?"
    PL: a gyógyszergyárak, vegyigyárak, hadiipari cégek, olajcégek!!! Sokkal nagyobb holdingok mint a MS, csak jobban elrejtik a mocskos ügyiket, egy csomó kisebb céggel takaróznak, és erősebb a cenzúrájuk. Ráadásul ezek az egészségeddel az életeddel szórakoznak és nagy ívben szarnak rá mi lesz veled!
  • remark #73
    "Az eu meg ha akar tegyen valami ÉSSZERÜT a microsoft ellen vagy semmitsem."
    A kerdes az, hogy mit is akar az EU.
    Meg az, hogy az MS-re vajon ra tudja-e eroszakolni az akaratat.
    Es hogy eddig milyen eredemenyeket ert el. Meg az hogy mi van vissza.
    Ezek az adatok rendelkezesre alnak?

    Mikor aktualis kerdes volt, sokat olvasgattam az EU vs. MS perlekedesrol, es nekem ugy tunt hogy teljesen esszeru az amit az EU csinal.
    Mikor kijelented hogy "tegyen valami esszerut" az EU, akkor kb. annyi informaciot tartalmaz amit mondasz, mint amit en most irok (semmit) meg amit a bulvarcikkekbol meg lehet tudni az MS vs. EU ugyrol. Hat akkor meg mirol beszelunk. Nezzuk meg milyen igenyekkel allt elo az EU es nezzuk meg hogy ezek jogosak-e es sikerult-e behajtani az MS-en. Ha a tenyek nem hozzaferhetoek (mint ahogy szvsz nem azok, ezert kertem hogy aki tud linkeljen be konkretumokat), akkor meg felesleges itt szidni az EU-t.
  • remark #72
    "Az nem válasz hogy linux alatt igy megy úgy és azt sem hogy kimondta hogy letöltöm."
    A "ki mondta hogy letoltom" azert valasz, mert feljott egy problema es te egybol meghatarozod hogy nekem azt hogyan kellene megoldanom. Ugy, hogy letoltok. Ezert valasz az, amit irtam. Megpedig a lenyegre ravilagito valasz. De determinald mar hogy mit es hogyan csinaljak. Mar a kerdes feltevesben megmondod a valaszt. Az embernek van agya, ha valami nem megy, kitalalja hogy mi a neki tetszo legjobb megoldas, nem igenylem hogy mindig a mindenttudo cegek meg kormanyok mondjak meg hogy nekem mi a jo.
  • remark #71
    Megoldas: VAN windows-hoz bongeszom (akarhol van, CD-n, masik gepen, szomszednal, honom alatt) es ha ez a meglevo bongeszo nem tetszik, arra biztos jo hogy letoltsek egy masikat.
    A lenyeg ott van, hogy ha en azt mondom hogy nekem nem kell bongeszo, akkor senkise mondja hogy marpedig nekem kell, ezert meg azert. Mert nekem amazert meg emezert nem kell. Hadd tudjam mar jobban hogy mi kell nekem.
    Na. Es ha mar tudom hogy mi kell nekem, akkor ugyanmar legyen meg a lehetosegem ra. Ha ez sok ember igenye, akkor ugyis elougrik a bokorbol egy ceg amelyik raharap, es olyan alternativ (az elkepzelt peldankban windows kompatiblis, mert ugy a peldankban VAN VERSENY) OS-t dob piacra alacsonyabb aron mint az MS, amire utana te ra tudod pakolni az ingyenes kiegeszitoket. De mivel nincs verseny, ezert az egesz dolog csak elkepzelt. Marad a linux. De azon meg nem megy a kedvenc jatekom. :-) Bar ez 1) kezd egyre kevesbe erdekelni 2) lehet ha jobban megneznem akkor kiderulne hogy megy az. ;-)
  • remark #70
    Majd reagalok masra is, de elobb:

    "Mert bizony ha az EUn múlik, a júgók még mindig tömegmészárolnák egymást akármennyire is szidjuk a hülye amcsikat."

    Vannak konyvek arrol is hogy miert is fulladnak kudarcba altalaban az ENSZ missziok. Jo hogy a boszniai dolgot hoztad fel, mert pont ott tortent az az eset meg hogy a holland katonak szeme lattara gyilkolasztak le parezer embert a szerbek.
    Az ENSZ alapokmanya szerint az ENSZ nem tehet semmit egyetlen tagallam teruleten sem hacsak abba a tagallam bele nem egyezik. Ez van, ezt kell szeretni. Az alapokmany megvaltoztathato, de ez "erdekes" modon ez senkinek se erdeke. Mert ha be lehetne avatkozni a tagallam akarata ellenere, akkor elkepzelheto lenne az is akar, hogy holnap a Biztonsagi Tanacs elfogad egy hatarozatot (jatszuk azt, hogy orosz nyomasra) miszerint nem lehet tovabb toleralni a hollandok "drogtamogato" politikajat, es itt az ideje bekuldeni az ENSZ eroket. A bizottsag elfogadja, megbizzak az ENSZ-t hogy dobja ossze a penzt es a csapatokat. A katonak ellepnek egesz Hollandiat es minden coffee shop-ot lezarnanak, az arusokat es fogyasztokat elfognak. Vicces lenne ez, nem? Az ENSZ igy gyakorlatilag egy nagyszeru jatekszerre valna, ami arra jo hogy a nekunk nem tetszo tagallamokat barmikor szetverethetjuk mas tagallamok seregeivel. Nekunk (mondjuk oroszoknak) nem kerul semmibe az egesz. Nem orosz katonak harcolnanak holland teruleten, a koltsegeket se feltetlen az oroszoknak kellene allnia. Az akciot raadasul az ENSZ zaszlaja alatt menne, igy az oroszok nyugodtan mondhatnak hogy nekik az egeszhez semmi kozul. Nos, a pelda vicces, de amerika mindig is eloszerettel hasznalta fel az ENSZ-et hasonlo modon a sajat celjaira. Egyesult nemzetek szervezete? Loszar. Par "elit" orszag klubja, ahol az elmaradt orszagokat ugy csicskaztatjak ahogy akarjak.
    Ugyhogy az ENSZ ugy mukodik ahogy. Meg lehetne valtoztatni a mukodeset, de a jelenlegi felallas az elit orszagoknak teljesen megfelelo es kenyelmes. A mindenkori ENSZ fotitkar meg hiaba kapalodzik, ugyis az lesz, amit az elit orszagok megszavaznak. Mert az ENSZ nem letezik, az tagallamok es azok szavazata meg azok penze, meg azok katonai, azok leteznek.
    Viszont az meglehetosen furcsa felallas, hogy amerika elfogadja (kieroszakolja) az ENSZ hatarozatokat, aztan szarik rajuk. Ahova neki ugy kenyelmes, oda kuld indiai meg pakisztani ENSZ katonakat. Ahova neki meg amugy kenyelmes, oda ENSZ hatarozat ellenere is bevonul. Aztan ha mar megsem kenyelmes, akkor behivja az ENSZ katonakat, akiknek ugyebar emlekezunk hogy ki adja a parancsokat, es hagyja oket kudarcot vallani. Lasd. pl. Szomalia esete. Vagy erdemes megnezni mit muvelt amerika Haitin.
    Vegeredmeny? Ez a kep, amit te is lefestesz: hos amerikai katonak, es tehetetlen ENSZ. Clinton nyilatkozta egyszer hogy az ENSZ megtanulhatna nemet mondani azokra a feladatokra amit nem tud ellatni. Khm. Hatalmas ferdites, de Clinton meguszta. Szalagcim lett belole, es az egesz vilag ezt olvasta, hogy amerika megfeddi az ENSZ-t. Masnap hiaba jott ki az ENSZ titkar valasza, az mar csak annyira volt erdekes es fontos hogy a belso oldalak egyikere keruljon. A fotitkar kifejtette hogy olyan nincs hogy az ENSZ nemet mond, az ENSZ azt csinalja amit a tagallomok mondanak. Pl. az USA. Ugyhogy ha egyszer az USA valamire igent mond, de aztan a misszio kudarcba fullad mondjuk azert mert az amerikaiak megvonjak a tamogatast, kivonjak a csapataikat, es elviszik a felszerelest, akkor mi van? Van a Foldon barki aki egy ENSZ misszio kudarcaert a resztvevo tagallamokat okolja? Hat, alig.
    Erdemes azt is megnezni hogy hany tagallama van az ENSZ-nek, hany tagja van a Biztonsagi Tanacsnak, es hany ALLANDO tagja van a Biztonsagi Tanacsanak, es melyek ezek az allando tagok. Az osszefuggesek es kovetkezmenyek felderitese hazi feladat.

    Szoval. Hogyan is allunk? Amerika az ENSZ-szel csak egy ujabb jatekszert kapott, ami addig volt jo mig a sajat erdekeit szolgalta. Aztan most hogy kezdi megunni az egeszet, leszarja nagy ivben. Mondanad-e azt hogy ez a kovetendo pelda mindenki szamara? Menjunk vissza 100 evet, es ujra minden nemzet tuzzel vassal erovel fegyverrel ervenyesitse a maga erdekeit mindenki mast teljesen figyelmen kivul hagyva? 100 eve ez szep lassan vilaghaborukat generalt. Hova vezet ma az, hogy az USA ilyen szinten leszar mindenkit?
  • Theodora #69
    Nem akarom őket bántani de ez lenne az alternatíva http://www.fsf.hu/index.php/Fs_softwares? Féltucat ingyenes program?
    Vagy ez http://theopencd.fsf.hu/?

    Ez már elegendő alternatíva? Vagy te is úgy gondolod, hogy sehol sincs a linuxban elérhető alkalmazások számától?
  • Theodora #68
    Az, hogy itthon az adóbevallás csak windowsos gépeken érhető el egy több éves hibás döntés eredménye.
    De, hogy mondjak pozitív példát is, az okmányirodai alkalmazások java nyelven íródtak, azaz akár képessek lennének nem windowsos környezetben is futni (a kliens windows, de a szerver unix).

    Amit kivettem az írásodból, hogy mit jelent(ene) számodra az alternatíva a következő:
    - A jelenleg monopol helyzetben lévők biztosítsanak olyan opciókat, amelyekkel te maga döntheted el, hogy mit szeretnél (alkalmazás, komponens szinten) és csak azért kelljen fizetni.
    - A nem monopolhelyzetben lévők vagy versenybe nem beleszóló játékosok, még nem jelentenek alternatívát.

    Kicsit a böngészőkre visszatérve, ha a böngészők ismernék a szabványokat, akkor teljesen mindegy lenne, hogy melyiket használod. Az sg.hu olvasásához teljesen mindegy. De egy az IE-re vagy Firefox-ra optimalizált alkalmazás esetén már nem lehet felcserélni őket.

    Alternatív javaslatok, az OEM buildereknek megvan az a lehetőségük, hogy további programokat telepítsenek előre vagy a telepítőt elérhetővé tegyék az előretelepített windowsokon. Sok esetben maguk az alternatív megoldást jelentők akadályozzák meg azzal, hogy licenszszerződésben tiltják a terjesztést, mert csak az ő oldalukról lehete letölteni az adott szoftvert.
    Miért nem készít senki (én legalább is nem tudok, persze biztosan van) olyan cég, újság, non-profit szervezet olyan CD/DVD kiadásokat ahol összegyűjti és pl: 3 havonta firssíti az alternatív programokat? Vagy ezek lennének havonta megjelenő "szakújságok" CD/DVD mellékletei? Persze vannak kötelezőnek tekintett alkalmazások (pl: 7Zip, Total Commander, IrfanView, stb.). Mégsem teszi fel ezeket előre egyetlen egy számítógép eladó cég sem! Miért? Mert nincs alternatíva?, vagy mert nem akar az 1bites user támogatásával kinlódni?
  • assdf #67
    Ja igen, lehet szidni a windowst. De:
    -ha nem lenne, ma lenne 5000 különböző elterjedt linux distrib amik még véletlenül sem lennének kompatibilisek egymással. Na akkor jönne el az aranykor és a számitógépet tényleg csak iformatikusok használnák.

    -A windows sem csak úgy hirtelen lett. (És Isten mondá, legyen windows minden számitógépen és vala...). Ha nem lenne olyan kib@ bonyolult és sokféle a linux, ha a Mac nem lenne olyan kib@ drága akkor azt hiszem nem lenne most miről beszélnünk. Tisztességes verseny lenne és szvsz. Azt kell felfogni hogy az emberek HASZNÁLNI akarják a gépüket és nem buherálni. És a microsoft bizony kinyalja a seggüket. Az apple meg olyan piszokul drága, hogy nem is csoda hoy nem terjedt el.

    Jelenleg egyedül az ubuntut érzem olyan linuxnak ami idővel képes lesz felvenni a versenyt a windowsal. Csak épp a microsoftnak már 10 ével ezelőtt volt ilyen felhasználóbarát oprendszere és ezt bizony nem könnyü behozni.

    Az eu meg ha akar tegyen valami ÉSSZERÜT a microsoft ellen vagy semmitsem. Mert bizony ha az EUn múlik, a júgók még mindig tömegmészárolnák egymást akármennyire is szidjuk a hülye amcsikat.