Gyurkity Péter

Egymilliárd dolláros per a spamküldők ellen

Egy amerikai spamellenes szervezet több ezer tagja segítségével több mint 2 millió IP-címet gyűjtött össze, a névtelen spamküldők ellen pedig egymilliárd dolláros bírósági pert indítanak. Többen esélyt látnak a sikerre.

Az Unspam Technologies által útnak indított Project Honey Pot keretében két év alatt mintegy 2,5 millió IP-címet gyűjtöttek össze a résztvevők, amelyek mind a notórius spamküldők által használt számítógépekre mutatnak. A nyílt projekt elsődleges célja a segítségnyújtás a webadminisztrátoroknak, mégpedig a spamküldők lenyomozásában, azonosításában, illetve felelősségre vonásában, ám most egy közös pert indítanak, minden névtelen károkozó ellen, egymilliárd dollár értékben.

A bírósági per az összes névtelen, az eddig felderített több mint 2,5 millió IP-címet használó internetező ellen irányul, akik kéretlen leveleik áradatával nemcsak kényelmetlenséget, hanem pénzben kifejezhető károkat is okoznak nap mint nap. A beadvány az amerikai CAN-SPAM törvényre, valamint Virginia állam hasonló rendelkezéseire hivatkozva követeli az email címek begyűjtésére szakosodott spamküldőket, hogy némileg visszaszorítsák az óriási áradatot. Előbbi törvény ugyanis előírja, hogy senki nem küldhet kéretlen leveleket az internetes oldalakról összegyűjtött címekre, amennyiben ezt az oldal is igyekszik megakadályozni.

Matthew Prince, az Unspam vezérigazgatója egy interjúban elmondta, hogy a projekt résztvevőinek egy közös céljuk van, ez pedig a spam megállítása. Jon Praed, a bíróságon őket képviselő Internet Law Group jogásza ehhez hozzátette, hogy a szervezet tagjai saját erőforrásaikat áldozták fel a közös munka oltárán és ez felfogható úgy is, hogy maga az internetes közösség kel ki egyszerre a legrosszabb spamküldők ellen, azok felelősségre vonását követelve.

Saját adataik szerint az email címeket összegyűjtő személyek száma viszonylag alacsony, így egy sikeres perrel jó részüknek elvehetik a kedvét. Ezzel csökkenhetnék a veszélyeztetett emailek számát is, ami a kéretlen üzenetek csökkenését eredményezné.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Denniske #5
    De, így lesz.
  • Griphons #4
    Reméljük nem így lesz. #1-gyel értek egyet én is!
  • aaaaa #3
    Ahogy elnézem a nagy erdmény az lesz, hogy felelősségre vonnak néhány szerencsétlent, aki összeszedett valami vírust, vagy trójait, és a gépe zombiként terjeszti a spam-et...
    Ebből a 2,5 millió IP-ből kb. max. 10 ezer valódi senkiházi spamküldő van. a többi láma meg csak küldi a megfertőzött gépéről a szemetet, azt sem tudva mi történik.
    Az igazi bűnösök meg sajnos megint megússzák... :(
  • bertino #2
    #1
  • peterx #1
    Nagyon helyes! KÍNHALÁL az összes spammerre!!!