Gyurkity Péter

Kína: szakítópróba lesz a kalózkérdés

A kommunista állam finoman jelezte, hogy az Egyesült Államok által kierőszakolt kalózellenes eljárások veszélybe sodorhatják a két ország közötti együttműködést, akár szakítópróbához is vezethetnek.

Az elmúlt hetekben Washington több alkalommal is jelezte, hogy nem elégedett az óriási méreteket öltött kalózkodás elleni kínai fellépéssel. A Világkereskedelmi Szervezetnél benyújtott panaszok főleg arra irányulnak, hogy visszaszorítsák a tömeges másolást, amely az amerikai álláspont szerint óriási veszteséget jelent a tengerentúlon. Kína most visszavágott, finoman jelezve, hogy nem érdemes feszegetni a kérdést, amelyet amúgy is házon belül szeretnének megoldani.

Ilyen értelmű kijelentést tett Wu Yi főtitkárhelyettes egy pekingi konferencián, aki egyben a két ország közötti gazdasági kapcsolatokért is felel a Világkereskedelmi Szervezetben. Elmondása szerint az amerikai küldött teljesen figyelmen kívül hagyta a kínai fél által életbe léptetett szabályozást és a határozottabb fellépést, amely különösen az utóbbi időszakban éreztette hatását. Példa nélkül állónak nevezte a két panasz szinte egyidejű benyújtását, amely komoly feszültséget idézhet elő a jelenlegi kapcsolatokban.

Ez elsősorban a szellemi tulajdon kérdésében folytatott együttműködést sodorhatja veszélybe, miután a kínai kormány rendkívüli mértékben elégedetlen az amerikai magatartással. Ennek ellenére ígéretet tettek arra, hogy a szervezet előírásainak megfelelően fognak eljárni a kérdésben, és tudomásul veszik a számukra esetleg kedvezőtlen döntést.

Az eset érdekessége, hogy éppen ma mutatják be a legújabb törvénytervezet-csomagot, amely nem kevesebb mint 14 esetben szabályozza a szellemi tulajdon és a védett alkotások felhasználásának kérdését. Yi ehhez még hozzátette, hogy tavaly a kínai bíróságok összesen 6441 ügyben hallgatták meg a feleket, és 988 személyt vettek őrizetbe a szerzői jog megsértésével. Állítása szerint az ezen a területen folytatott munka és az elért eredmény Kínában szintén példa nélkül áll, így kissé értetlenül állnak a panaszok előtt - ugyanis az EU is hasonló lépést tervez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fv #31
    "A msik náluk az élet nem kerül annyíba, mint itt, sőt itt sem kerül annyíba az élet, mint a németeknél, továbbá a németeknél sem kerül annyíba, mint az USA-ban, illetve az USA-ban sem kerül anyíba, mint Angliában és így tovább."

    Nem flame-ből, de: Mi van? A gáz Magyarországon a legdrágább az EU-ban; Budapest az egyik legdrágább európai város; az USA-ban meg kevesebb mint harmada a benzin ára a németéhez képest. Szóval lehet, hogy Kínában sokkal olcsóbb az élet, mint itt, de abban nyugodt lehetsz, hogy mind Nyugat-Európában, mind az USA-ban a legtöbb dologhoz kevesebb pénzért juthatsz hozzá, mint nálunk.
  • tmisi #30
    ja a cikkhez mellékelt kép :)
  • feamatar #29
    elfelejtettem közölni hogy csak egy bizonyos irányban vizsgálódik a cikk; de viszonylagosan általánosítani lehet belőle
  • feamatar #28
    van egy érdekes cikk; ebben vannak infók; amelyek bővebben kifejtik gondolataimat

    http://www.bimeo.hu/bor-cipo/2007/070103.htm
  • feamatar #27
    kínában nem kell megvenni a fejeseket; ha azt mondják hogy ez a kínai nép ellenében van akkor eltűnik...lásd: erotika...
  • feamatar #26
    Tiananmen nem arra volt példa sajnos, hogy van demokráciára igény; másrészt ott van Hongkong; az pl kapitalista városként el volt angol "gyarmatként"
  • echo #25
    Hát ebben a kérdésben: Hajrá kína! Ezekben az években fog eldőlni, hogy milyen irányba alakul a szerzői jogi szabályozás. Remélem legalább Kínában nem fogják tuni úgy megvenni a fejeseket mint az EU-ban meg az USA-ban. (na jó még a skandináv országokban van valami ellenállás, a többi híg fos)
  • quentit #24
    Hozzászólásokhoz: Tényleg tök jó dolog a net...
    Az USA meg el akarja lehetetleníteni a net rádiókat (is)...
    Többszörösen túlzásba viszik amit a szerzői jog védelme alatt művelnek!
  • A1274815 #23
    A többi viszont teljes mértékben stimmel, én még csak annyíval egészíteném ki, hogy nálluk már több ezer éve diktatúra van. Nem is tudnak másképpen gondolkodni, sajnos.
  • A1274815 #22
    "60óra lehet a hetente munkában töltött idő a munkások számára... olcsó a rabszolgamunka...1000dollár"

    Ne félj rokonom volt kint, látta őket, igaz hogy látszólag sokat dolgoznak, de a valóságban a munka helyükön reggeliznek, ebénelnek és sziesztáznak szép nyugodtan, lehet hogy 12 órát vannak ott, de hogy nem annyít dolgoznak és nem akkora üttemben az holt fix. A msik náluk az élet nem kerül annyíba, mint itt, sőt itt sem kerül annyíba az élet, mint a németeknél, továbbá a németeknél sem kerül annyíba, mint az USA-ban, illetve az USA-ban sem kerül anyíba, mint Angliában és így tovább.