Hunter

Háznyomtatón dolgoznak a britek

Egy napon az építkezéseken megszokott kalapálás, fűrészelés, fúrás és téglapakolás zajait felválthatja egy egészen új hang, egy gigantikus nyomtatóé.

A szerkezetből már készül egy szobaméretű példány, ami egyszerűen kiköpi magából a ház falait ablakostól, vakolatostól, szigetelésestől, úgy hogy még az elektromos és a vízvezeték hálózatnak is ki van alakítva a helye. A technika nem csupán azért érdekes mert alapjaiban írja át a házépítés ábécéjét: a fejlesztésért felelős brit Loughborough Egyetem kutatói szerint módszerük erősebb és funkcionálisabb falakat eredményez, miközben csökkenti az építési hulladék mennyiségét és minimalizálja az építkezéshez szükséges munkaerőt, miközben egységesen precíz végeredményt produkál. A gép elvileg ugyanolyan könnyedén alkot íves falakat, mint egyeneseket, így az ilyen extra kívánságok sem jelentenének többletköltséget egy ház építésénél.

A projekt a tervek szerint négy év múlva ér révbe az egyetem építészmérnök tanára, Dr. Richard Buswell irányításával. A 4 x 5 méter alapterületű "printer" a rapid prototyping, azaz gyors mintadarab készítés nevű eljárástól kölcsönzi alapelveit. Ezt az eljárást jelenleg kerámiákból, műanyagokból és fémekből készült eszközök előállításánál alkalmazzák.
Az eszközöket három dimenziós tervező szoftverekkel rajzolják meg és dolgozzák ki. A 3D-s alakzatokat keresztmetszeti szakaszokra vágják, egy gép pedig minden egyes réteget megalkot, általában folyékony, por vagy pépesített anyagokat használva fel, majd a rétegeket gondosan egymásra pakolja lentről felfelé, végül pedig egy lézeres eljárással összeolvasztja.

Mint említettük, az alapul szolgáló technika elsősorban műanyagokat használ, egy ház falainak felhúzása, vagy rétegenkénti "kinyomtatása" esetében azonban ásványi alapú anyagokra van szükség, mint a cement, gipsz, agyag vagy mész. A gép vagy kipréseli a nedves anyagot, mint a fogrémet a tubusból, vagy egy hatalmas tintasugarú nyomtatófejhez hasonlóan anyag darabokat helyez el a programja által megjelölt helyeken. Az anyagot úgy tervezik meg, hogy a levegővel való érintkezésre szilárduljon meg, így nem lesz szükség lézerre, vagy egyéb plusz megoldásra a rétegek összeolvasztásához.

A gép pontosságának köszönhetően a tervezők egészen különleges formájú nyílásokat, vezetékcsatornákat helyezhetnek el a falban játszi könnyedséggel, taglalta Buswell. A geometriai szabadság mellett szerkezeti optimizációt is ígér az új módszer. A projektet két évnyi kutatómunka előzte meg, összesen 1,2 millió angol fontból hozzák tető alá, írja az egyetem közleményében.

Hogy mennyire lesz sikeres az egész találmány, az kérdéses. Az építőipar szilárd, tradicionális alapokon nyugszik. Egy ilyen újdonság bevezetése kizárólag a vállalkozásokon múlik, melyek nem biztos, hogy vállalják a kockázatot. Buswell azonban úgy véli, a koncepció önmagát fogja eladni, amikor négy év múlva felhúzzák vele az első falakat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mas-Thief #74
    Dejó!!! És lehet majd faxolni is a házakat?
  • szivar #73
  • totya4 #72
    Ha nem böfögök, akkor abból baj lesz, mivel arra szükség van. Ergó akkor szednem kell valami puffadásgátlót. Attól viszont mellékhatásai lévén kialakul valami bajom, amire kapok gyógyszert, aminek megint lesznek mellékhatásai, a sok mellékhatás mellékhatására már vagon gyógyszert szedek amiknek aztán hatványozottan vannak mellékhatásai, egészségem megrendül, láthatóan rosszul nézek ki, kedvtelen leszek, a doki azt gyanítja az egész okában valami idegi dolog van, úgyhogy pszichiátria, onnan meg nem kerül ki az ember magától...mindez egy nem-böfögés miatt :)
  • szivar #71
    Ha kaja közben egy szép hangosat böfögsz a 'nyugati társadalomban', akkor bunkó vagy. Ha nem csinálsz ilyet kínában, akkor meg bunkó vagy, mert a kaját nem dicsérted meg. Szerintem ez a kultúra :). Baromságok halmaza, glóriával cicomázva...
  • totya4 #70
    A "kultúra" tényleg egy érdekes dolog hogy mit jelent valójában :)

    "Régen történt dolgok", "helyes(?) viselkedés", "helyes(?) öltözködés"... de hogy jön ez a háznyomtatóhoz..? :)
  • szivar #69
    Hahahahahaaa....

    "Bár akik nem értenek a reál cuccokhoz..."

    Minden megtanulható, csak lustaság kérdése...

    "A zene, az irodalom és egyebek ugyan nem termelnek fizikailag hazsnot (nem épülnek ebből házak, stb.), de mi lenne nélkülük?"

    Egy kis csend és nyugalom, amely kedvez a saját szemléltemód kialakításában...

    "Nélkülük nehezebben tudnál élni, nehezebben tudnád feldolgozni a világot. "

    Inkább elviselhetővé teszik a világot - egy darabig. Akinek a külvilágból származó ingerek feldolgozása nehézséget okoz, azt manapság úgy nevezik hogy 'értelmi fogyatékos'.

    " ...kommunikációs cuccosokról, arra is szükség van, de tényleg túltermelés van ott. De ha nem lenne, nem kapnál olyan minőségű munkát tőlük."

    Szólj ha látsz minőségi munkát(lsd.: hibátlan), megfizethető áron... Érdekel, sőt még vennék is belőle...

    "... Ezt egy pl. zenész nem teheti meg."

    Ezt melyik indiánkönyvben olvastad?

    "Gondolkozzanak el ezen a pár soron a humanizmust fikázó emberek."

    Ja. Kezdjük ott mi is az a humanizmus (értem én hogy villanymotor, csak kiváncsi vagyok te is képben vagy-e?).

    "Ha csak ti élnétek itt, nem lenne kultúra a földön."

    Miért, most van?
  • Neerpelt #68
    Arra nem gondolsz véletlenül, hogy esetleg nincs pénzük (főleg manapság) az embereknek utazni, új házat venni, átképezni magukat?
    Nem hinném, hogy 10000000 hülye lakik az országban, kivéve téged...

    Abban kétségtelenül igazad van azonban, hogy akik eleve nem a piacba illő szakmát választanak, azok vessenek magukra. Bár akik nem értenek a reál cuccokhoz, azok mihez kezdjenek (humánosok)?

    A zene, az irodalom és egyebek ugyan nem termelnek fizikailag hazsnot (nem épülnek ebből házak, stb.), de mi lenne nélkülük?

    Nélkülük nehezebben tudnál élni, nehezebben tudnád feldolgozni a világot. Tehát mégis hasznosak, különben elgépiesednénk... Ez meg nem utolsó szempont.

    Szóval le lehet szállni a kommunikációs cuccosokról, arra is szükség van, de tényleg túltermelés van ott. De ha nem lenne, nem kapnál olyan minőségű munkát tőlük.

    Szóval konkurencia hiányában kontárkodnak az építészi szakmában is szerintem. Ezt egy pl. zenész nem teheti meg.

    Gondolkozzanak el ezen a pár soron a humanizmust fikázó emberek. Ha csak ti élnétek itt, nem lenne kultúra a földön.
  • Csaba42 #67
    Mindig ez lebeg az emberek szeme előtt, a több bevétel, profit, és a veszteségek, kiadások minimalizálása. Többségében utóbbi miatt szükségeszerű új technológiák kikutatása. Talán 10 év múlva már máshogy fog kinézni a világunk, ha így haladunk!!!
  • bandypappa #66
    anteris-nek üzenem nemtom milyen világban él (talán a second life-ban) hogy az "mesteremberek" sose hibáznak. A National geograpic meg nem egy riogato csatorna, kedvencem Brady Barr a krokodilvadász, az egy jó müsor.
  • szivar #65
    Ne idegeskedj, lehet hogy csak a vízvezeték ereszt.