Gyurkity Péter

Nyár végén jönnek az olcsóbb Blu-ray meghajtók

Az egymást követő gyors árcsökkentések eredményeként már a második félév kezdetétől elérhetővé válhatnak az olcsóbb, 500 dollár körüli áron érkező Blu-ray meghajtók, amelyek megfelelő ajánlatot jelentenek majd a tömegek számára.

Tajvani források a gyártók egymás után bejelentett gyors árcsökkentéseire alapozva számoltak be azon várakozásukról, miszerint az általánosan elfogadott - elviselhetőnek tartott - áron érkező lejátszók a legkorábban a második félév elején, vagyis még a nyár vége előtt elérhetővé válhatnak. Ez a korábbi tervekhez képest felgyorsuló eseményeket jelent, a drasztikus csökkenést ugyanis az év végéig nem tartották valószínűnek, ami inkább 2008-as dömpinget sejtetett, vagyis csak a következő évben indult volna meg a terjeszkedés első komoly szakasza.

Szerencsére ez már az idén bekövetkezhet, főleg ha a gyártók mostani lépéseit vesszük alapul. A Samsung Electronics vállalta magára az úttörő szerepet és március végén kissé előrement, amikor 48 százalékkal csökkentette BP-1000 jelzésű lejátszójának árát. A készülék ezzel már 470 dolláros áron kapható, ami igencsak kedvező a korábbi brutális árcímkékhez képest. Ezt a lépést természetesen a Toshiba nem hagyhatta válasz nélkül és szinte azonnal 400 dollárra mérsékelte a HD-A2 meghajtók árát, megőrizve ezzel az első helyet az árversenyben.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az 500 dollárt a legtöbb régióban a legfontosabb mérföldkőnek tekintik, amely alatt már beindulhat a gyorsabb terjeszkedés, ahogy egyre szélesebb rétegek tudják megfizetni a készülékeket. A fő kezdeményező itt a Toshiba volt, amely március elején dobta piacra a HD-E1 jelzésű HD DVD lejátszókat. A Sony is elkészítette eredeti megoldásának olcsóbb változatát, amely 600 dollár körüli áron kapható, ám ez még mindig túl magasnak bizonyult. A Samsung ajánlata már megfelelő lehet, ám ez természetesen csak az első lépés a további árcsökkentések felé vezető úton.

Legutóbb már a Microsoft is jelezte, hogy a Blu-ray esetleges győzelme esetén nem zárkóznak majd el a formátum támogatásától. A szoftvercég egyelőre a rivális HD DVD mellett áll ki, ám a jelek szerint nem habozna az átállással, amennyiben a verseny mégis a másik oldalnak kedvezne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #18
    3db-os DL DVD packon nem jönnek ki HD-s filmek.
    Írható lemezt úgysem vesznek sokan, amíg ilyen drága. De szerintem ha bejáratják, olcsóbb lesz egy SL HDDVD vagy Blu-ray Disk előállítása, mint egy DL DVD-é, és idővel olyasmi ára lesz, mint most a SL DVD-nek.
  • m4G1c #17
    hihetetlen, hogy ezt beszopja a nép. 3 db dual layeres dvd és kész. ennyire agyonhype-olni egy olyan technológiát, ami már születésénél is elavult volt .. hát .. gratulálok. ilyen üzleti érzék kellene nekem is, mint ezeknek az idiótáknak, akik képesek egy ilyen lényegtelen szarral ennyit kaszálni.
    mellesleg ideje lenne már valakinek a flashmemóriák mellett komolyabban kampányolni.
    hibernálódni akarok egy olyan korszakig, amikor már tényleges fejlesztések lesznek és a valódi értékeket fizettetik meg.
  • Imi1 #16
    Sokat nem kell ezen agyalni, a jól bevált marketinget láthatjuk. Szerencsére már nem vesszük be. Tudjuk, hogy úgyis eljön a mi időnk és olcsóbb lesz. Mit kezdenénk most egy BR lejátszóval? Néznénk ahogy esik az ára. :) A PS3 is érdekes kérdés, nem értem kinek kell más, ha már annyira kell a BR. Gazdagok rendelhetik kintről a sok szép nagyfelbontású feliratos filmet a lejátszóikhoz. BR író már jobb lenne. Egyszerűbb lenne lementeni az embereknek az otthoni anyagait.
  • Gladiator #15
    és ennyiér biztos, hogy író?
  • vax #14
    Most még igen de szerintem a későbbiekben az asztaliak felételezem jobbak lesznek, ha ugyanugy alakul mint a DVD-nél.
  • Dzson #13
    Még mindig a Playstation3 a legolcsóbb BD player, de hozza az asztali playerek minőségét (pedig nem az a fő profilja).
  • vax #12
    A lemezek árai még kicsit húzósak (1x írható 25gb = 6-8eFt), meg szerintem még az íróknak, a szoftvereknek és magának a talán a gépeknek is megvannak a "gyerek betegségei" igy most még sok lehet a hiba százalék az írásnál, ha hasonló a helyzet mint anno a DVD-nél volt kezdetekben.
  • scorpeeon #11
    Bruttó 165k-ért láttam LG-t.
  • Taxy01 #10
    Lehet már kapni. Sony BWU-100A. Kiskerben nettó 180-185 körül van az ára.
  • Gladiator #9
    Lehet hülye kérdés, lehet még nem is létezik, de PC-be van már Blue-ray író? Ha van, mennyibe kerül?