Gyurkity Péter

Hazatelefonál a Windows kalózfigyelője

A Windows Genuine Advantage legfrissebb változata akkor is adatokat küld a szoftvercégnek, ha a felhasználó nem telepíti az alkalmazást. Redmond nem tagadja a megoldást, és arra hivatkozik, hogy ebben nincs semmi rendkívüli.

Az érdekes tényre elsőként a német HeiseOnline szakértői figyeltek fel, akik a megfelelő szoftverrel elfogták a frissítés és a szoftvercég közötti kommunikációt. Kiderült, hogy a WGA legújabb változata még akkor is adatokat továbbít Redmondba, ha történetesen nem akarjuk telepíteni az alkalmazást. A Microsoft nem tagadja, hogy a szoftver hazatelefonál, ám szerintük ez teljesen normális, mivel nem kíváncsiak a személyes adatokra, mindössze a Windows Update szolgáltatáshoz szükséges információkat gyűjtik be.

Alex Kochis a cég részéről saját blogbejegyzésében fejtette ki álláspontjukat. Eszerint ezt a gyakorlatot minden, a Windows Update keretében terjesztett szoftver esetében alkalmazzák, szó sincs tehát egyedi próbálkozásról. Az adatok a telepítések sikerességére vonatkoznak, a Microsoft ugyanis ezek nagy száma miatt megpróbál némi visszajelzést szerezni arról, hogy a felhasználók milyen problémákba ütköznek. A felhasználók szerintük azért szakítják meg a telepítést, mert nincs elég információjuk az adott szoftverről, tehát a telepítő varázsló kiegészítésével ezt a jövőben elkerülhetik.

A bejegyzésben egy példát is találunk, amely a gépről visszaküldött adatokat tartalmazza. Megtalálható itt az operációs rendszer verziószáma, a termékazonosító, valamint az eseménynapló bejegyzései. A szoftvercég szerint nincs takargatnivalójuk, hiszen a Windows Update felhasználási feltételeinek elfogadásával a vásárlók tudomásul veszik az adatgyűjtés ezen formáját. Az ily módon megszerzett adatokat továbbá nem alkalmazzák a felhasználók beazonosítására, így nincs mitől tartanunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • scheri #22
    Ki lehet kapcsolni a hazatelefonálást.
    Keress rá a hosts fájlra,nyissd + jegyzettömbbel majd a szöveg alá a sor elejére tedd be ezt:
    127.0.0.1 genuine.microsoft.com
  • BiroAndras #21
    "Nem ez a baj, hanem az, hogy hazudnak."

    Miért hazudnának? Tudtommal sosem titkolták, hogy adatokat gyűjtenek.
  • htmm #20
    Azt, amit erről gondolok, kultúremberek között nem illik elmondani.
    Egyébként meg elfogadtad a feltételeket, ha nem tetszik a nagy testvér, használj mást. Én pár éve már váltottam és nem bántam meg...
  • asysoft #19
    Képzelem milyen gyorsasággal emulálja akár egy csúcs PC is a 3 magos PPC procit magonként 2 szállal, nomeg az Ati DX10 szerű GPU-ját...:)
  • roliika #18
    Ha XBOX 360 problémáid vannak nem kell megvenni...van már arrais emulátor!!! :D Komoly!
  • Bordapapa #17
    a full flash az az, ogy a jó öreg XP-t tovább fogják támogatni, mint a Vistát...
    Az XP mostanra már legalább használható oprendszerré nőtte ki magát...
  • formatuq #16
    az a baj, hogy tok igazad van. Nekem jo gepem (http://valid.x86-secret.com/show_oc?id=161755) van, szerintem de rangat ez a fos. szoval xp marad.
  • Blackman #15
    te most viccelsz? Mert mást nem tudok elképzelni ennyi sületlenség olvasása után:), ha igen akkor legközelebb tegyél smiley-t:)
  • endrúdí #14
    Egyetlen egy bajom van, hogy gyárilag nem támogatja sem a Vista sem pedig az XBOX az xvidet a Media Centerben. Ja meg az, hogy fat-ra kellett konvertálni a winyókat mert az XBOX kliensnek nem engedte a hozzáférést a Vista a fileokhoz, ha azok NTFS-en voltak. Meg ilyenek. Ja meg a monitorban a bisoncam-nek nincs rendes drivere és kifagy a messenger, ha a speciális beállításokra kattintasz. Asszem ennyi részemről... De van jó dolog is, le tudod tölteni ingyér a Virtual PC 2007-t, visszakapcsolod a BIOSban a virtualizációt, mert ugye az intel kikapcsolta legutóbb őket és fel tudsz rakni magadnak XP-t a Vistán belül, ha kell valamire. DE nem támogatja az USB-t. Amúgy tök jó a Vista :D Ja és KB 3 perc amíg indul ha van fent transcoder .... és most, hogy írok 1,09 GB a ramfogyás, gondolom a 2 internet explorer miatt. De lehet, hogy fos a gépem a hozzá azért ilyen, C2 6400, 4 GB DDR2 667, Intel XBX975. Nem ilyen trágyára találták ki vazze ... Vegyél ilyet ha Vista kell: http://alienware.com/product_detail_Pages/area-51_alx/area-51_overview.aspx?SysCode=PC-AREA51-ALX-R6&SubCode=SKU-DEFAULT
  • endrúdí #13
    Vedd meg bazze úgyis 5 évig fogod használni.