Berta Sándor

Európában is harcol az EFF

Az Electronic Frontier Foundation (EFF) február elején nyitotta meg európai irodáját Brüsszelben. Az amerikai polgárjogi szervezet ezzel is jelezni akarta: kiemelten figyel az Európai Unióban történő eseményekre.

Az európai iroda létrehozásában aktív szerepet vállalt Mark Shuttleworth dél-afrikai milliárdos, az Ubuntu projekt atyja, valamint Soros György. Az EFF európai koordinátora Erik Josefsson lett. "Az EFF a legfontosabb európai feladatainak a szigorítás előtt álló szerzői jogi törvényekkel és a tervezett, illetve korábban már megszavazott adattárolással kapcsolatos vitákban való részvételt tekinti" - jelentette ki Erik Josefsson. "Ezek súlyos politikai intézkedések, amelyek korlátozhatják az innovációt és megváltoztathatják a magánélet védelméről eddig kialakult képet" - tette hozzá a szakember.



Az Electronic Frontier Foundationt 1990-ben alapította San Fransiscóban John Perry Barlow író és Mitchell Kapor. A szervezet jelenleg leginkább a szerzői jog, az internetes szabad véleménynyilvánítás, a szoftverszabadalmak és a fájlcserélés területével kapcsolatban felmerülő kérdésekkel és vitákkal foglalkozik.

Josefsson elmondta, hogy azért tartották fontosnak az európai iroda megnyitását, mert az itt észlelt politikai intézkedések az egész világon megfigyelhetők. Washington befolyásolja Brüsszelt, Brüsszel pedig Washingtont. Európában először szigorítottak a szerzői jogi törvényeken, majd kötelezővé tették a távközlési adatok tárolását. Utóbbi ellen egyre többen tiltakoznak. Csak Németországban eddig több mint 10 000-en csatlakoztak a távközlési adattárolás eltörlését szorgalmazó kezdeményezéshez. Komoly problémát jelentenek az egyre szigorúbb szerzői jogi törvények is.

A szakember hozzátette: remélik, hogy folyamatosan csatlakoznak majd hozzájuk a munkájukat támogató más civil szervezetek és magánemberek, akiknek fontos az innováció és a magánélet védelme. Josefsson szerint a jövőben egyre fontosabbá válhat az európai és az amerikai civil szervezetek közötti együttműködés. Európában például nagyon sokan tiltakoznak a tervezett, illetve már elfogadott intézkedések (telekommunikációs adattárolás stb.) ellen, az Egyesült Államokban viszont az emberek már tudják, hogy miként léphetnek fel a kormány megfigyelési tevékenysége ellen.

Az EFF európai koordinátora végül reményét fejezte ki, hogy előbb vagy utóbb, de meg fog változni ezekben a kérdésekben a politikusok álláspontja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • turul16 #4
    +
  • ProClub #3
    Utánanéztem, ő. http://en.wikipedia.org/wiki/Kapor Olyan olvasata van, mint az informatika Who is Who-ja. Holy sh*t! :)
  • ProClub #2
    Mitch Kapor az a Mitch Kapor, aki anno a számítástechnika hajnalán is nagy szereplő volt? A Lotus 1-2-3 megalkotója? :O:O:O
  • AranyKéz #1
    Éljen!