Gyurkity Péter

"Olcsó" Blu-ray olvasóval készül a Pioneer

A Pioneer új, személyi számítógépekbe szánt kombóval készült el, amely elsősorban kedvező ára révén hivatott hódítani. A gyártó szerint most ez a legfontosabb, hogy kellő sebességgel terjedjen az új formátum.

A BDC-202 jelzésű PC-s Blu-ray kombó megbirkózik a hagyományos DVD és CD-korongokkal is, a kompatibilitással tehát nincs gond, itt egyedül a konkurens HD DVD hiányzik. A cél, hogy egy viszonylag alacsony, de mindenképpen vonzóbb áron kapható készülékkel hódítsák el a vásárlók szívét, hogy kezdetét vegye a szabvány gyorsabb ütemű térhódítása. A jelek szerint a Pioneer nem a hibrid megoldásokban, hanem az alacsonyabb árban hisz - ezt egyelőre nem ismerjük, ám versenyképes ajánlatot ígérnek.


Pioneer BDC-202

Az új változat a cég bejelentése szerint a napokban jelenik meg, a technikai részleteket azonban jóval korábban, már a CES alatt megismerhettük. Eszerint a BDC-202 az egyrétegű Blu-ray lemezeket 5x-ös, a dupla rétegű, 50 GB-os változatokat pedig 2x-es sebességgel olvassa be, az írásról azonban itt le kell mondanunk. A hagyományos DVD-korongoknál már mindent megkapunk, az egy- és kétrétegű példányok mellett a DVD-RAM támogatása sem hiányzik. Ugyanígy megoldott a CD-lemezek beolvasása és írása, ezen a téren nincs hiányosság.

A Pioneer elsőként dobta piacra PC-s Blu-ray íróját, a meglehetősen magas, 1000 dolláros ár azonban sokakat elriasztott. Hiába kínált a fejlesztés minden eddiginél nagyobb kapacitást, még a vastagabb pénztárcájú felhasználók sem szívesen ruháztak be a megoldásra, inkább kivárásra játszottak, ahogy ezt a piaci elemzők is javasolták. Túlságosan sok a bizonytalansági tényező, ezt igyekszik most a gyártó kiküszöbölni a kedvezőbb árral. Igaz, mindezért cserébe le kell mondanunk az új korongok pörköléséről, akik azonban inkább a nagy felbontású filmek lejátszására apellálnak, azok megtalálhatják számításukat a kombó meghajtóban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fetyka #18
    Szerintem nincsen értelme most ilyenbe fektetni a lóvét.
    Kb 2-4 év kell ennek, csak ne hogy be bukjanak ezzel a nagy cégek.
    Amugy az optikai meghajtók nem tökéletesek, és viszonylag rövid életüek.
    Tüntek már el adatok cd-röl, és dvd-röl is.
    Csak egyenlöre nincsen jobb és olcsóbb.
    De, inkább olcsóbb, mert jobb van.

  • dez #17
    A Blu-ray Disc rövidítése. (Szerintem legjobb lett volna a BRD, az legalább 3 betű, de hát nem.)
  • matyi08 #16
    de miért BD? nem inkább BR? mivel Blu-Ray
  • dez #15
    Egyébként Toshiba notiban BD olvasó? ;) Vagy az inkább HD_DVD-s...?
  • dez #14
    Csak ne felejtsd el, hogy közben tellik az idő is, és lassan jönnek kifelé az olcsóbb cuccok. Pl. lehet, hogy ez már csak 20-30k lesz. Annyiért nem lenne rossz.
  • csorfab #13
    A fanatikus BD rajongóknak :D
  • ssdb #12
    kinek kell ez még? majd egy HD/BR combo...
  • Inquisitor #11
    Ez így nem teljesen igaz, csak egy sima "olvasó" is vagy 60.000 körül van, ezért itthon nem nagyon kapni, talán csak Toshiba notikban?
    Ez meg úgye DVD író + BD-Rom, ez drágább.
  • szombi #10
    De azért már haladás, hogy a PC-s író előbb jelent meg, mint a csak olvasni tudó társa.
  • dez #9
    (Bár egyelőre a lemezek is elég drágák ehhez. :( )