Gyurkity Péter

Kampány indul a szabad letöltésekért

A tengerentúlon kampány indul a szabad letöltések védelme, a közvélemény és a törvényhozók felvilágosítása érdekében. Egy brit szervezet eközben kiállt a személyes célú másolás mellett.

Az amerikai Consumer Electronics Association (CEA) több más szervezettel közösen a napokban indította útjára Digital Freedom névre keresztelt kampányát, amelyről a www.digitalfreedom.org címen tájékozódhatunk. Ennek célja a vásárlók és politikusok felvilágosítása, a vásárlói jogok, illetve a technológiai fejlődést védeni hivatott előírások ismertetése, mégpedig a szabad letöltésekért. A csoportosulás nagy veszélyben érzi az ingyenes letöltéseket, ám nem tagadják a szerzői jogok kapcsán felmerülő problémákat.

"Belefáradtunk abba, hogy állandóan nemet mondjunk, a jövőben igennel szeretnénk válaszolni a vásárlói jogokkal, az innovációval, a kreativitással és versennyel kapcsolatos kérdésekre" - magyarázta Gigi Sohn, a washingtoni Public Knowledge csoport elnöke. A több szervezetből álló friss szövetség álláspontja szerint az internetezőknek továbbra is szabadon, a kívánt formában és módon kellene élvezniük a zenei és filmes tartalmakat, mi több, ezt a szabadságot védeni és támogatni kell. Kifogásolják a kiadók és filmstúdiók hozzáállását, amelyből szerintük az következik, hogy a megvásárolt anyagokat semmilyen körülmények között nem lehet legálisan felhasználni.

Nem túl meglepő, hogy ez az álláspont nem nyerte el a másik oldal tetszését. A RIAA és más jogvédő szervezetek által kiadott közlemény úgy fogalmaz, hogy helytelen az engedély nélkül történő letöltések támogatása, az az állítás, hogy mindez nem törvénybe ütköző cselekedet. Az amerikai kiadókat tömörítő csoport egyben bocsánatkérésre vár, amiért tevékenységüket terrorizmusként értékelik egyes fogyasztói csoportok, véleményük szerint ők mindössze jogaikat igyekeznek megvédeni.

A témában az Egyesült Királyságban is újabb vita indult. Itt az Institute for Public Policy Research emelt szót a személyes célokra készült másolatok legálissá tétele érdekében, amivel britek millióit mentené fel a törvénysértések elkövetése alól. A CD és DVD-lemezeken található tartalmak lemásolása ugyanis illegális, még akkor is, ha ebből az illetőnek semmilyen haszna nem származik. Az ezzel kapcsolatos jogszabályokat éppen ebben az időszakban vizsgálja felül a kormányzat, egy ilyen változás révén több millió vásárló lépése válna egycsapásra törvényessé.

Itthon némileg tágabb teret biztosít a törvény: a rendelkezés szerint természetes személy magáncélra a műről másolatot készíthet, ha ez a jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. Nem rögzíthetünk azonban nyilvános előadást és mással sem készíthetjük el a másolatot, függetlenül attól, hogy utóbbi magáncélra készül-e vagy sem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Megamanó #14
    Vennék BMW-t, ha lenne rá pénzem
  • Wiz4rd #13
    [quote]Inkább várok, és letöltöm a DVDripet.[/qoute] Ez aranyos. Ezzel kábé azt mondtad, hogy nem veszel bmw-t, megvárod míg más megveszi és majd azt használod!
  • Megamanó #12
    Hello! Nekem nem működik a "törvényes" link, pedig szivesen elolvasnám. Ezt írja ki: Önnek nincs jogosultsága a dokumentum megtekintéséhez. (You have no rights to view this document.) Mit csinálok rosszul? Egyébként szerintem vagy egyik tábornak sincs igaza, vagy mind2nek. Vhol a kettő között kéne igazságos törvényeket hozni. Nekem is van rengeteg letöltött dolgom, mert nincs pénzem megvenni az eredetit, de ha lenne, akkor is csak néhány előadó albumát venném meg. A cames videók meg tényleg törvénysértők, nem is szoktam olyat tölteni, mert általában élvezhetetlen. Inkább várok, és letöltöm a DVDripet.
  • Szefmester #11
    vannak olyanok is akik Hobbyból csinálják.. és ők gyakran jobbak mint a "profik"
  • Sanyix #10
    De az a gond, hogy ha megveszel egy dolgot akkor nem az kapja a pénz nagy részét aki dolgozott vele, hanem a mocsok kiadó, aki még a jogvédő terroristacsoportokat is támogatja. Na meg ugye a nelopj reklámok a dvd elején, meg a másolásvédelmi spywarek sem kellenek.
  • mumpic #9
    Ti dolgoznátok ingyen? Mert gyakorlatilag ez történik ha valakitől ellopják, és nem megveszik a termékét.
    Nekem is vannak letöltött dolgaim, és nem veszek meg mindent, mert kurvára nincs rá pénzem. De elismerem hogy ezt nem lenne szabad, törvény tiltja, amit minden ilyen esetben megszegek, és nem rinyálok hogy köcsög ria, meg mittoménkik, nem engednek lopni...
    Ezen kéne elgondolkodni, nem pedig sipákolni.
  • Praetor #8
    Nem Orwellből van sok, hanem a RIAA-ból...
  • Luminas #7
    Nincs RIAA-s cikk Orwell és 1984 emlegetése nélkül... Nem unjátok még?
  • Yfel #6
    Csak ne adj nekik otleteket :o)

    Y
  • HUmanEmber41st #5
    Ma még rossz poen.
    Holnap meg valóság..
    Orwell,1984 ...