Berta Sándor

Pontosabb lesz a Wikipedia

Még idén augusztustól komoly változások léphetnek életbe a Wikipedia német nyelvű oldalán. A cél annak megakadályozása, hogy bárki ellenőrizetlenül beleírhasson a meglévő szövegekbe.

A Wikipedia jelenleg a világ legnépszerűbb online lexikonja, amely számos nyelven, köztük magyarul érhető el. Előnyei mellett azonban korábban sok támadás érte az oldalt, mondván, hogy a közölt információk nem pontosak. A szakemberek szerint ez azért fordulhatott elő, mert gyakorlatilag bárki módosíthatott egy már meglévő szöveget és így tönkretehette mások fáradságos munkáját.

Tavaly ősszel John Seigenthaler ügye kavart nagy vihart az USA-ban. Valaki ugyanis a Wikipedia oldalain azzal vádolta meg az amerikai újságírót, hogy köze volt John F. Kennedy egykori amerikai elnök meggyilkolásához. A Wikipedia vezetői ebből az esetből leszűrték a konzekvenciákat és úgy döntöttek, változtatnak a meglévő szabályokon. A változásokra elsőként a Wikipedia német nyelvű verziójában kerül majd sor. "Amennyiben minden a tervek szerint alakul, augusztus végétől már csak stabil cikkek és szövegek lesznek elérhetők" - árulta el Mathias Schindler, a Wikimedia cég elnökségének tagja.

Kérdés azonban, hogy miként akarják kiküszöbölni a Seigenthaleréhoz hasonló eseteket. Felmerült annak a lehetősége, hogy csak módosítatlan szövegeket jelentetnek ezentúl meg, de az is, hogy a látogatóknak lehetőségük lesz egy alapváltozat és egy aktuális, rendszeresen frissített verzió megtekintésére is. "Természetesen azt szeretnénk, ha továbbra is bárki részt vehetne a cikkek szerkesztésében, frissítésében, de nem akarunk több vandál bejegyzést" - jegyezte meg Jimmy Wales, a Wikipedia alapítója.

Szakemberek szerint kérdés, hogy a megbízható tartalmak kialakítása vagyis a bejegyzések ellenőrzése miatt jelentkező hosszabb átfutási idő nem szegi-e majd kedvét a szövegek frissítésén fáradozóknak. Szintén a jövő zenéje, hogy az oldal lehet-e egyszerre naprakész, bárki által gyakran frissíthető, ugyanakkor megbízható és vandál szövegektől mentes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sadist #13
    Gondolom te is szereted, amikor a frissen nyírt kertedre rászarnak.
  • _Vegeta_ #12
    Nemtom nemvagyok nonemu. :D
  • Morden23 #11
    Miért, a google megdug?
  • _Vegeta_ #10
    Wikit nemlehet megdugni. :|
  • Morden23 #9
    azaz Google a barátod, Wiki a barátnőd.
  • Morden23 #8
    Google a barátnőd, Wiki a barátnőd. :D
  • _Vegeta_ #7
    wikipedia a legjobb! :)
  • Alec #6
    neked az is a demokrácia megcsúfolása lenne ha a kutyád az utca közepére szarna és ezért rádszólnának?
  • echo #5
    Úgy tűnik a magyarnál meg pont a szerkesztőkkel van a baj:Cikk
    Egyébként ettől függetlenül is nagyon elmaradott sajna a magyar, ha néha használom, akkor is az lesz a vége nagy százaklékban, hogy az angolon kötök ki, mert nics rendben amit a magyaron találok, ha egyáltalán találok valamit :(
  • Emmegki #4
    Az egész módszer elüt a wikipedia szellemiségétől. Ilyene esetek mindig lesznek, a németek ültessenek be több admint, és kész. A vandalizmust eddig is el tudták kezelgetni, az angolok is a 3x akkora wikipédiájukon.