Berta Sándor

A játékosok nem gyilkosok

Egy német szakember szerint a politikusoknak megértőbbeknek kellene lenniük a számítógépes és videojátékokkal kapcsolatban, és nem lenne szabad gyilkosoknak és erőszakos embereknek beállítaniuk az ezeket a programokat szerető felhasználókat.

"Óva intek minden politikust attól, hogy meggondolatlanul és elhamarkodottan alkosson véleményt ebben a kérdésben. Ehelyett inkább azt javasolom, hogy mielőtt nyilatkoznának, szerezzenek maguk is tapasztalatokat" - mondta a Lipcsében nyíló Games Convention kiállítás előestéjén Hartmut Warkus lipcsei médiapedagógus. A szakember szerint a politikusok felelőtlen nyilatkozataikkal szinte megbélyegzik a játékosokat. "Aki felhasználók ezreit potenciális gyilkosoknak állítja be, az pedagógiai szempontból pont ellenkező hatást ér el, mint amit szeretne" - tette hozzá Warkus.


A Games Convention megnyitása előtti utolsó pillanatok, készülnek a sajtófotók

Hartmut Warkus szerint a politikusokból leggyakrabban pont az hiányzik, ami általában a legtöbb felnőttből is, ez pedig az új technológiákhoz szükséges tapasztalat. "Érdeklődve figyelném reakcióikat, ha bemutathatnék a körükben egy lövöldözős akciójátékot. Korábban a tanárok körében érdekes eredményekkel zárultak az ilyen kísérletek. A pedagógusoknak tetszettek ezek a programok, mert kikapcsolódást jelentettek a számukra" - jegyezte meg a lipcsei médiapedagógus.


Warkus úgy vélte, nem az a probléma, ha valaki ilyen játékkal játszik, hanem ha szabadidejében csak ezzel foglalkozik. Erre a problémára is van ugyanakkor megoldás, például a társadalomnak alternatív lehetőségeket kell kínálnia a fiatalok számára. A lipcsei szakember az idei Games Convention keretében, a GC family rendezvény keretében 70 hallgatójának a segítségével pedagógiai szempontból mutatja majd be a legnépszerűbb játékokat. Az esemény védnöke Helma Orosz szászországi szociális miniszter lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • revizor #32
    sztem az aki, nem jött rá hogyan kell elsütni a fegyvert a Mohaa-ban, általában ilyen balfékek mennek politikusnak, -mert minden máshoz hülyék, ugyanakkor van pofájuk bárkit meglopni
  • Mindenhova #31
    Érdekes, h. a 3. csajról senki sem beszélt, valszeg nem zavarnám el őt sem;) És nyilván a finnyás hozzászólók sem, és más lenne a véleményük 5 perc bólogatás után, amiből csak 2.5 percet látnák mütyűrjüket (persze csak ha kibírnák addig
  • irkab1rka #30
    JAja, birom, mikor pattanásos kamaszok fikázzák a csajokat a fórumokban. Hah, vajon én is ilyen lent kezdtem? :))))
  • pTk #29
    Melyik politikus volt az aki aztmondta a gamerekre hogy gyilkosok, mingyár kinyirom [email protected]!
  • LowEnd #28
    Ez az "utálom a niggereket" táblát nem csak a drágán add az életed sorozat 3. részében, de a való életben is elsütötte fogadásból egy nagyeszű fickó.

    ___________________
    4 percen belül lelőtték.
  • Indigo #27
    Nagyon vicces voltál, majd' lefostam a bokám a röhögéstől...
  • Loverman #26
    morden23, ha izgalmasabb dolgokat akarsz, menj el Irakba vagy Afganisztánba, én támogatlak. vagy szimplán a New York-i Harlembe, egy "Utálom a fekákat" táblával rajtad.
  • MEdievil #25
    Usában simán mennek a kampányfilmek hogy legyél te is katona sőt már nem egy játék készűlt ilyen céllal! azt persze lehet ha az ő érdekük is.. de ha csak a szórakozást szolgálja egy játék akkor rögtön be kell tiltani! mert persze mennyivel veszélyesebb a társadalomra ha van kis szórakozásuk az embereknek mintha éppen a sivatagban ölik egymást az emberek...
  • Indigo #24
    Majd ha ő is elveszti a szüzességét nem mond ilyeneket ;)
  • Goth #23
    Ne légy már ilyen. Ők is olvassák a hozzászólásokat, elveszed az önbizalmukat :D