Szekeres Viktor

Rém rom - Hullahegyek és gyilkosságok

Robert Zemeckis és Steven Spielberg megint megszorultak és összehoztak maguknak egy észvesztően jópofa animációs filmet.

Zemeckis, a Vissza a jövőbe filmek rendezője legutóbbi animációs munkájával már learatta a kellő elismeréseket, hiszen a Polár Expresszt a kritikusok és a gyermeklelkű közönség is kedvelte. Az úr persze mostanában jó ideig csak producerkedett az animációs filmjei mellett, utoljára 2000-ben láthattuk tőle a Számkivetettet Tom Hanks-szel. De szerencsére a böjt hét évének is vége szakad egyszer, így 2007-ben várhatjuk tőle Neil Gaiman tollábóla Beowulf című fantasy-t Angelina Jolie-val, Anthony Hopkins-szal és John Malkovich-csal.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Node vissza a Rém romhoz, amely animációs film megpróbál műfajt teremteni, hiszen horrormesének kategorizálhatnánk. Nem afféle Tim Burton-ös, gótos, Halott menyasszony és Karácsonyi lidércnyomás szerű történetnek, hanem olyasfélének, amit ha megfilmesítettek volna, akkor biztosan 16 éven fölüli alapanyag kerekedett volna belőle. Szerencsére (vagy sajnálatunkra) azonban nem élőszereplős filmet készítettek, hanem animátorok megfeszített munkájának segítségével összehoztak egy meglehetősen csúnyácska CG-mesét, agyonszórták gyerekszereplőkkel, egy ronda és félelmetes öregemberrel, valamint egy titokzatos és vérszomjas házzal.

Az angol cím leírja a lényeget, a magyar mindössze rajzfilmes és frappáns. A történet középpontjában a jónevű DJ áll, aki meglehetősen megszállottjává válik a szemközti, elég félelmetes hírű háznak. Egész nap távcsővel kukkolja az öreg Nebbercracker otthonát, amelynek gyepére állítólag nem szabad lépni, hiszen aki ezt megteszi, azt a vénember azonnal elveszejti. Persze ahogy az lenni szokás, DJ egyszer barátjával Chowder-rel kosárlabdázik és egy elbaltázott dobás következtében a labda éppen a ház kertjébe gurul, ahonnan a két tinédzser megpróbálja észrevétlenül eltávolítani a lasztit. Ekkor kinyílik az ajtó és...

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Megkezdődnek a borzalmak. De tényleg. Mit is lehetne várni egy olyan animációs filmtől, ahol a főszereplő úgy néz ki mint Lugosi Béla, csak hárommal kisebb kiadásban? Érdekes módon a film valóban átmegy azon a ponton, ahol már nem biztos, hogy ajánlható a kisebbeknek (hullahegyek és egyéb szörnyűségek). Persze még így is műfajon belül marad a komolyságmérő, az ember mindvégig tisztában van vele, hogy rajzfilmet lát. Az áldozatok és a rejtélyek azonban sokasodnak, mi pedig annak ellenére hogy nagyjából sejthetjük a történet kibomlásának menetét, azon vesszük észre magunkat, hogy jót szórakozunk az idétlenkedő és folyton halálos veszélybe kerülő főszereplők kalandjain.

A film, melyet természetesen egy pillanatig sem szabad túl komolyan venni, horrorként remekül vizsgázik és kiváló karaktereket vonultat fel. A sütiárus, de kifejezetten számító cserkészlány, valamint az alteres gyerekfelügyelő és enyhén drogosfejű pasija, valamint a zsarupáros mind-mind emlékezetesek. De az utóbbi idők legnagyobb telitalálata egyértelműen a negyvenes éveiben járó játékgép-függő kockafej, aki természetesen mindent tud a ház legendájáról, valamint a helyi rémtörténetekről.

Grafikai szinten sajnos hihetetlen módon elmaradott a Rém rom, legalábbis ami a karaktereket illeti. Talán már 2000-ben sem volt menő ilyen modelleket készíteni. Olyan, mintha viaszbabák mozognának a filmben és szegények még így is elég statikusak. Érdekes volt látni azt, amikor az egyik szereplő beletúrt a hajába és a fürtök szinte teljesen mozdulatlanok maradtak a behatás következtében. Ki tudja, talán ez az egyszerűség is ráveszi a nézőt arra, hogy a történetre és a karakterekre figyeljen, és legalább semmi processzor-villogtatás nem vonja el a figyelmünket.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Természetes, hogy a Rém rom nem fog annyi embert érdekelni, mint az utóbbi idők kommerszebb animációs filmjei és lehet, hogy nem röhög akkorákat az ember, mint mondjuk a Túl a sövényen esetében, vagy nem kap orrba-szájba popkulturális utalásokat. Viszont a karakterek esetlen jópofasága és a horrorkörítés egy fenemód szórakoztató filmet eredményezett, amire érdemes rászánni némi szabadidőt. Nem váltja meg a világot, nem lesz kult, de a küldetését maradéktalanul teljesíti.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Rém rom (Monster House)
magyarul beszélő amerikai animációs film, 91 perc, 2006

Rendező: Gil Kenan
Forgatókönyvíró: Dan Harmon, Rob Schrab, Pamela Pettler
Zeneszerző: Douglas Pipes, Steven Severin
Operatőr: Paul C. Babin

Szereplők:
Steve Buscemi (Nebbercracker)
Mitchel Musso (DJ)
Sam Lerner (Chowder)
Jon Heder (Skull)
Nick Cannon
Maggie Gyllenhaal
Kevin James
Jason Lee

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Prince of Máté #26
    én megvettem de DVD-n de kurvára szélesvásznú a képs ajnos:S
  • NeverI #25
    Jézusom!
    Hallod... most komolyan.. Te néztél már filmeket? pölö a Lord of the Rings 3? Minas Tirith-i csata az elején a rengeteg embőr meg lovas, meg monszta... szted azok beöltözött emberek voltak?... vagy mi? vagy nézd meg mikor Barad-Dur összeomlik, azt szted hánymásodperces jelenet és szted mennyi ideig csinálták? (a renderről nem beszélek mert azt renderfarmokon csinálják...) ennyit a te kis számításodról... ezekhez képest ennek a filmnek a grafikája télleg nincs a toppon... az más kérdés, hoyg egy mesés filmhez minek kéne olyan graf.. sztem ehez a filmhez ez is tökéletesen meg felel...
    ennyire nemlehet vlaki láma..
  • kamasz #24
    Ki a f*szom írta ezt a cikket? Jézusom!

    "Grafikai szinten sajnos hihetetlen módon elmaradott a Rém rom, legalábbis ami a karaktereket illeti. Talán már 2000-ben sem volt menő ilyen modelleket készíteni."

    Hallod.. most komolyan.. Te foglalkoztálmár életedben 3d-vel? Kb egy realisztikus modell 10 mp es mozgásának kirendelése egy otthoni gépen 2 nap... Nemláttam a filmet de mondjuk legyen egy jelenetben 3 karakter, 2 ház, az utca fele+egy autó... Persze ez megy kb 5 másodpercig, és lehet utánna ezek az objektumok nem is tünnek fel többet a karaktereken kívül.. kb 5-6 nap modellezés 5 mp-es jelenetért... Istenem... Sztem az egész kritikus gang-et lecserélhetné az sg.. Ennyire nemlehet vlaki láma..
  • imagin friend #23
    zalamegyében miért nem átszák? szombathelyen is csak augusztus végén kezdik vetítenipedig én megnézem akkor is és nem tévébe hanem moziba
  • winnie #22
    baromi aranyos film.
  • JerryT #21
    Eleinte meg sem akartam nézni ezt az alkotást. De hála az égnek, hogy bevitt engem a sors a terembe és így láttam az év egyig pozitív meglepetését részemről. Cseppet sem meglepő a 12-es "karika" a plakátján!!! Már a kezdés is sejteti, hogy nem egy Hófehérkével van dolgunk! Én szülői felügyelettel sem engedném be a gyerekeket a terembe. Bár akkor nem tudom, hogy kinek készült CGI teknikával.:P Mindnesettre a Polár Expressz-hez képest sokat fejlődött. A karakterek még mindig nem mozognak valami valósághűen, de a többire egy szavunk sem lehet.
  • neevous #20
    bárki bármit mond, én megnézem:D
  • 00000000000000 #19
    HA valaki látta a filmet írjon már hogy mijen volt. Kösszcsáá
  • Coni #18
    Nem a garfika a lényeg, és nem az efektek! A könyvek sem tűntek el a polcról, mert feltalálták a mozit, vagy a képeskönyvet! A lényeg, hogy a történet emberszerű legyen, és meragadják az érzelmeinket, és a képzeletünket! Mostanában nem tudok olan jót játszani a játékokkal, mint amikor még csak CGA monitor volt... Mert helyettesítik a fantáziám, és emiatt üresek! Ha valami tree, akkor annál jobb!
  • Lazarus #17
    Hát ez valami nagyontré! :(