Berta Sándor

Izraeli-libanoni háború: jól jött az SMS

A remélhetőleg véget ért legújabb izraeli-libanoni háborúban mind a két fél számára a mobiltelefonok jelentették a legnagyobb segítséget és a szemben álló felek rendszeresen ki is használták a bennük rejlő lehetőségeket.

Libanonban minden negyedik lakos rendelkezik mobiltelefonnal, így a harcok idején érthetően megnőtt a mobil készülékek jelentősége. A hálózat a megnövekedett forgalom miatt minden bombázáskor túlterheltté vált, hiszen volt, aki családtagjaival vagy ismerőseivel tartotta a kapcsolatot és az egymástól elszakított rokonok is így kommunikáltak egymással.

Ehhez elsősorban az kellett, hogy a mobil hálózat valami hihetetlen szerencse folytán gyakorlatilag sértetlen maradjon. "A harcok alatt végig folyamatosan tartani tudtuk a kapcsolatot az otthon maradottakkal" - jegyezte meg egy libanoni férfi, Mahmud. Ő örömmel tapasztalta, hogy a Szidón városától 30 kilométerre délre, Al Kharayeb-ben fekvő otthona csodával határos módon sértetlen maradt és csak az ablakok törtek be. Egy másik férfi arról számolt be, hogy éppen a Baalbekben tartózkodó barátjával beszélt, amikor az izraeli harci helikopterek támadták a várost. "Ő mondta, hogy hol csapódtak be a rakéták, én meg hallottam az egészet" - nyilatkozta a fültanú.

Izrael egyébként előszeretettel alkalmazta az SMS-eket propagandacélokra. Tömegesen, szinte spamszerűen küldték a rövid szöveges üzeneteket a tetszőlegesen kiválasztott libanoni mobil telefonszámokra, míg a vezetékes és a mobil készülékekre is előre felvett, arab nyelvű hangüzeneteket játszottak le. Az Alpha nevű szolgáltató ugyanakkor arra használta az SMS-eket, hogy adományokat kérjen a Nemzetközi Vöröskereszt számára. "Bárkinek, aki segített, egy dollárral megnöveltük a havi egyenlegét" - nyilatkozta Aline Karam, az Alpha szóvivője.

Sokan az SMS-eknek köszönhetően tudták meg, hogy élnek még a családtagjaik, ismerőseik, míg másoknak talán éppen az így küldött gyászhír hozott megnyugvást és vetett véget a bizonytalanságnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Béla bácsi #23
    Sorry, nem válasznak ment, csak a tömör véleményemet fejeztem ki az egészről.
  • Béla bácsi #22
    Már megint ezek? Azért az nem semmi ha valaki mindig a címlapon van.
  • metaljesus #21
    ugye te sem gondolod komolyan hogy ott az van amit az emberek választanak? az van hatalmon, akinek pénze van. és a Hezbollahnak, mint az egyik legnagyobb terrorszervezetnek bizony van mit a tejbe aprítania. nem mellesleg ezek után már nagyon sok arab úgy gondolja hogy valóban ott a helyük a vezetők között, és "igazi" választásokon is igen jó eséllyel indulnának.
    ja, egyébként a kormánynak 2, azaz pontosan kettő tagja tartozik a hezbollahhoz, és ez ugye nem éppen kormányerő.
  • metaljesus #20
    viszont a Hezbollahot mára sokan tekintik Libanon nem hivatalatos hadseregének is, de igazad van, elírtam. az meg hogy milyen kommunikációt használnak, nos nem lennék meglepve ha katonai lenne. hiszen pont ők mutatták most be, hogy Izrael nem is olyan hú de nagy hatalom a térségben, mint azt eddig gondolták. szóval valószínűleg elég jól fel vannak szerelve. végülis kaptak hadianyagot Irántól, lehettek abban a csomagban kommunikációs cuccok is.
  • sathinel #19
    Hezbollah megválasztott kormányerő ami azt jelenti hogy nem egy senkiházi terorszervezet. És ha a nép ilyeneket választ akkor meg van a véleményem. Erdély miatt mi is átjárunk robbandtgatni? vagy a nagy magyarország miatt sok civilt megölünk a környező országokban? Egy kicsit gondolkodni kéne mielőtt cselekszünk. Persze az arabok nem s nácik oldalán harcoltak mi???? csak úgy elvették a földjüket........

    a csapágygolyókkal fémtörmelékkel telített rakétákról pedig el lehet olvasni mit írnak pl a NATO-ban.

    wanek te meg a hozzászólásaid után full jobboldali vagy talán még szélsőjobbos is.

    Sathinel pedig sathin=sátán és el végződés mielőtt még lebukott volt neki hisz ez az angyalok neveiben van. És ha héberből vettem akkor már zsidó is vagyok?))
    és még meri azt mondani hogy nem zsidózik rögtön:DDD
  • kvp #18
    A mobiltelefon halozatokban az a jo, hogy a tornyok a hazak tetejen vannak, kepesek egymassal is kommunikalni, a normal elektromos halozatot hasznaljak, de van sajat aramforrasuk is. Egy ilyen rendszert csak akkor lehet teljesen megsemmisiteni, ha minden tornyot lerombolnak. Ehhez egy varos epuleteinek jo reszet le kell rombolni. A deli teruleteken es a egy-ket a hezbollahot tamogato negyedben ez tortent, de az egesz orszagot azert nem rombolhattak le, legalabbis arra mar olcsobb lett volna tomegpusztito fegyvereket alkalmazni.

    Innentol az egyetlen dolog amit az izraeli hadsereg tehetett, hogy lehalgatta es propagandat sugarzott a halozaton. Ez viszont nem allitotta meg a lakossagot es a helyi harcosokat, hogy tovabbra is hasznaljak a telefonjaikat. A helyzet olyan mint az internetnel, azaz: "Hogy kell kikapcsolni az internetet?"

    Az, hogy ki minek tekinti a harcolo feleket jo kerdes. Az viszont biztos, hogy az aldozatok jo resze a ket orszag lakossaganak soraibol kerult ki. Ez pedig nem elfogadhato. Ilyen esetben felelossegre kell vonni mindket felet, tehat haburus bunoskent kell elitelni mind a hezbollah, mind az izraeli hadsereg parancsnokait, amint az megtortent annak idejen a naci vezetokkel is.
  • wanek #17
    Nem a libanoni hadsereg harcolt a zsidók ellen, hanem a Hezbollah. Ők meg ugye nem katonai kommunikációt használnak.
  • wanek #16
    Persze. Politikai-katonai marketing. Nem kell mindent készpénznek venni. Ha ez így lenne, már rég likvidálhattak volna mindenkit, akit akarnak. Ja, hogy mégsem? Akkor itt valami nagyon hibázik!
    Hallottunk már precíziós amerikai bombákról is, amik még csak véletlenül sem oda hullottak, ahova kellett volna.
  • wanek #15
    1. Nem vagy zsidó? Ehhez képest egészen faszányos zsidó nicked van, biztosan nem véletlenül...
    2. Senki nem zsidózott, csak te hozakodtál elő ezzel. Tipikus zsidó reflex.
    3. "terorista majmokat" - ezzel a kijelentéssel ugye semmilyen problámád nincs. De ha izraeli gaztettekről van szó, amit ugye zsidók követnek el, elvégre nem eszkimók laknak ott, akkor egyből megy a sírás-rívás, holokauszt, antiszemitizmus, 6 millió áldozat, meg a szokásos lemezek. Elmentek ti a ......... De jobbat mondok. Inkább izraelbe menjetek, ott nem lesz ilyen problémátok.
  • Csepesz #14
    Ki a terrorista??? Nézd már meg Izrael mit csinál a védtelen arab lakossággal! Az nem terrorizmus mert amerika barát meg mert egy állam zászlaja alatt csinálják????