Dojcsák Dániel

Microsoft: A Google jobb, de lenyomjuk!

Megérkezett a Vista béta, az Office bétát már ki is beleztük. Új éra kapujában áll a Microsoft és ezáltal a világ is. Ahelyett, hogy az Aero felületet nézegetnénk, bújjunk bele kicsit a hazai MS köpenyébe és zongorázzuk végig azokat a kérdéseket, melyek érinthetik a szoftveróriást. Kérdéseinkre Pozsony Balázs, a Microsoft Magyarország Kft. termékmenedzsere válaszolt.

SG.hu: Népszerű kérdéssel indítanék: Először a Vista csúsztatását, majd az Office későbbi megjelenését jelentette be az MS. Rossz pletykák szerint ez a kódok újraírásának kényszere miatt alakult így, de ez új tartalmakat és komponenseket is jelent, vagy valóban csak hibajavítás?
Pozsony Balázs: Válasszuk külön a kettőt. Az Office megjelenését már jó ideje bejelentettük, de a Vista csúszásával együtt úgy gondoltuk, hogy érdemes összehangolni a kettőt. Az Office-szal nincs semmi probléma, de üzletileg jobbnak ígérkezik ha egyszerre lát napvilágot a kettő.

Egyik esetben sem jelent új tartalmat, sőt az Office már jóval hamarabb dobozolva lesz. Már mindkét termék elért a "feature lockdown" nevű stádiumba, azaz már nem kerülnek be új funkciók, hanem a feltöltött tartalom csiszolása történik, tesztelés, hibajavítás. Májusban kijött a beta 2 változat, ami már végleges működő kód, most pedig a Vista tesztelhető változata is letölthető. Egyszerűen arról van szó a Vista esetében, hogy egy olyan minőségű termékkel szeretnénk megjelenni, ami javítja a Microsoft megítélését, tehát nem kíván meg egy javítócsomagot közvetlenül a kiadás után. Annak idején az XP is elég stabilan jött ki és az SP1-ig sok idő telt el.

SG.hu: Ennek ellenére fájdalmas vágás volt a cég számára az ünnepi szezon kihagyása. Milyen jelentősége van egy évekre vásárolt termék esetében annak, hogy nem karácsonykor jelenik meg, hanem mondjuk húsvétkor? Az elemzések azt mutatják, hogy ez rövidtávon igen komolyan visszaüt.
Pozsony Balázs: Ennek az oka egyszerűen abban keresendő, hogy az emberek ebben az időszakban vásárolják meg a PC-jüket. Persze nem a Vista miatt fognak új gépre beruházni, de ha így cselekednek, akkor már azzal vehetnék meg, így pedig megveszik XP-vel a rendszert. Bár most úgy tűnik, hogy a Vista vonz akkora figyelmet hogy az emberek azt mondják, hogy mégsem most költenek egy új gépre, hanem megvárják hogy megjelenjen az új oprendszer, és akkor fejlesztenek.

Ebből kifolyólag a hardvergyártók számára is kényes dologgá vált a csúszás, hiszen emiatt csökkenni fognak ez évi bevételeik. Mivel évenként mérik a piacot, ezért csökkenést fognak kimutatni erre az évre. Pont emiatt indítunk valószínűleg nemsokára egy külön programot is, melynek keretében az év végén megvásárolt gépeket ingyenesen vagy nagyon kedvező módon lehet majd Vistá-ra/Office 2007-re fejleszteni. Ezzel kívánjuk elérni azt, hogy a hardver eladásokban ne legyen blokkoló tényező termékeink későbbi megjelenése.


SG.hu: Másik kényes téma. Az Európai Unió újabban egyre gyakrabban bombázza a Microsoftot különféle perekkel és miután az Egyesült Államokban valamelyest lenyugodtak a kedélyek, most itt került kényelmetlen helyzetbe a cég. Ez vajon műbalhé, sarcolás vagy valóban ilyen fontos az öreg kontinensen etikailag a választás lehetősége?
Pozsony Balázs: Semmiképpen nem bagatelizálnám a kérdést, tehát nem hiszem hogy az EU ebből akar 600 millió euró bevételt szerezni. Nem ez a motivációja az EU szakértőknek, viszont az tény, hogy ez komoly összeg mindkét félnek. Személyes véleményem az, hogy a hatóság a feladatát végzi, ellenőrzi, hogy a vállalatok törvényes keretek között működnek-e. Mi ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy mi úgy működünk, jól csináljuk a dolgunkat, azt tesszük bele az operációs rendszerbe, ami szükséges.

SG.hu: Ez a kettő jelenleg nem találkozik.
Pozsony Balázs: Erről szól a felügyelet. Sehol máshol nem probléma mondjuk a médialejátszó integrálása, ezért kellett kiadni azt a változatot, amiben ez nincs telepítve. De persze ha mindkettő ugyanannyiba kerül, akkor az egyéni fogyasztó nyilván nem fogja megvenni azt, ami kevesebb és nem is nagyon érdeklődött senki, hogy hol vannak az ilyen verziók.

SG.hu: Miért ennyire fontos a Microsoftnak az, hogy az ingyenesen elérhető szoftvereket - amiket még a konkurensek nagyrésze is ingyenesen ad - integrálják az oprendszerbe? Spyware kereső, mediaplayer stb. Miért nem jó megoldás, ha update-tel elérhető? Így az egyszeri felhasználó nyilván nem fogja lecserélni soha.
Pozsony Balázs: Nekünk elemi érdekünk, hogy az oprendszerben benne legyenek azok a dolgok, amikre a felhasználóknak gyakorta szükségük van. Nem állítottuk sosem, hogy nincs jobb, sőt. A mediaplayer már a Windows 98-ban is benne volt, de csak most szúrt csak szemet, valószínűleg azért, mert igen sokat fejlődött és ráadásul most lett igazán fontos szerepe ennek a funkciónak.

SG.hu: Ugyanez a helyzet a keresőpiacon is?
Pozsony Balázs: Nekünk az az érdekünk, hogy minél több Windows operációs rendszert értékesítsünk és ennek egy természetes folyamata, hogy szeretnénk minél több értéknövelt funkcióval bővíteni repertoárunkat. Minél könnyebben használható, annál jobb. Azért például még senki sem szólt, hogy van benne számológép program, az úgy tűnik nem olyan nagy üzlet. Nyilván ezek mind olyan részek, amik előbb-utóbb valamilyen bevételi lehetőséggé fejlődnek. '97-ben még senkinek nem szúrt szemet a lejátszó, de most mikor pénz került bele, már egyből probléma.

SG.hu: A Microsoft ezen túl persze ért hozzá, hogy ezeket a lehetőségeket időben felismerve bedarálja a konkurenciát, ahogy a Netscape-pel tette. Ennek ellenére az európai piac a főnix módjára feltámadt Mozillát megtisztelte a torta egy komoly szeletével. Mi a különbség az európai és az amerikai piac között? Ott a Mozilla labdába sem rúg.
Pozsony Balázs: Sokkal szétszórodottabb a piac Európában, többféle igény mutatkozik, Amerika sokkal egységesebb és könnyebb. Ez a szembenállás a perek kapcsán is fontos lehet, hiszen az EU-lobbinak érdeke lehet egy amerikai céget megszorítani, ez része lehet az amerikai cégekkel szembeni piacvédelemnek, ami persze természetes, nem elítélendő. Majd a bíróság eldönti, hogy igazuk van-e. A kérdésre visszatérve nyilvánvaló, hogy Európában eleve erősebb az opensource mozgalom. Nem véletlen, hogy a Suse disztribúció itt terjedt el először, sőt a Linux is innen indult. Innentől kezdve ez már abszolút egy piaci verseny. SG.hu: A másik piac ahol az MS két csapással le van maradva, az a keresők területe. Mi történik ebben a szegmensben? Kapálózásszerűnek tűnik az MS válasza a Google-re.
Pozsony Balázs: A keresést kevésbé láttuk kifizetődő területnek mint amilyen lett, és éppen a Google mutatta meg, hogy mekkora pénz van ebben a szegmensben. Ugyan sem a keresést, sem az online hirdetést nem ők találták ki, mégis ők emelték olyan szintre, hogy abból komoly pénzt lehetett csinálni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a jövőben nem lehetne jobban csinálni. Bátran támaszkodhatunk a desktop keresésben meglévő sok százmilliós felhasználói táborunkra, ki más lenne olyan jó pozicióban ehhez, mint a Microsoft? Össze tudjuk ezt a szolgáltatást kötni a Windows-zal és az Office-szal is, hogy minél hatékonyabban lehessen keresni. A DesktopSearch területén például a Google maradt le. Mi azt mondjuk, hogy sok minden van még amit lehetne fejleszteni, tehát én is úgy gondolom, hogy a Google fejlettebb, elterjedtebb, jobb, ezen nincs mit szépíteni, de éppen ezért kell előre mennünk.

SG.hu: Evezzünk át a hazai dolgokra. Felkeltette a figyelmemet, hogy itthon az Eredeti Windows, Valódi előny programban mindössze 6-700 ezer körüli licencet regisztráltak a felhasználók, ami annak ellenére, hogy hazánk lett a szoftvereit leggyorsabban legalizáló ország a térségben, mégis elég rossz számnak tűnik. Mindenki illegális változatot használ vagy nem frissítenek?
Pozsony Balázs: Hozzá kell tenni, hogy a vállalati ügyfelek számára nem szükséges ez az aktiváció, illetve a Campus licencek számára sem kötelező a validáció. A program célja igazából az, hogy a legális használat egyre jelentősebb előnyt nyújtson, hozzáférhessenek olyan tartalmakhoz, ami a telepítőkészletben nincsenek benne és az opcionális programok újabb verziói is könnyen elérhetőek legyenek.

SG.hu: Közel fél évvel ezelőtt a BSA egy módosított pályára lépett, mégpedig a korábbi büntető kampány mellett oktatási és felvilágosító tevékenységbe kezdtek. Ugyanakkor a hazai kis és középvállalatok ha addig el is jutnak, hogy operációs rendszert vásárolnak, a többi programot, így az Office-t nem hajlandóak/képesek megvenni. Milyen lépésekre sarkallja ez a Microsoftot?
Pozsony Balázs: A konzum rétegben kell kezdeni. Itthon nincsenek ugyan pontos számok, de körülbelül az otthoni felhasználók gépein 90-95% lehet az illegalitás. Esetenként játékprogramokat vesznek, illetve valóban az oprendszerek területén érezhető most egy felfutás. A vállalati szektorban összességében 44% az illegalitási ráta. A nagyobb cégeknél ez persze alacsonyabb, a kisvállalatoknál pedig magasabb. Mi szintén oktatással, licencgazdálkodási megoldások bemutatásával és alacsonyabb árú csomagok megjelentetésével igyekszünk segíteni. Az Office esetében például a legtöbb kisvállalatnak csak Word, Excel, Outlook részekre van szükség, így nekik kialakítottunk egy belépő csomagot is (Office Basic).

SG.hu: Köszönhető-e a növekedés annak, hogy egy ideje lehetséges a T-Online ügyfeleknek részletre vásárolni Windows-t, aminek a törlesztése a havi internetszámlához csapódik?
Pozsony Balázs: Ha nincs is még érezhető hatása, de a T-Online is felismerte ezt a piaci lehetőséget és egyre többen veszik a szoftvereket ilyen módon, de a bolti retail árusítás során is egyre több operációs rendszerrel együtt értékesített PC fogy el. Sőt van olyan áruházlánc, ami csak Windows-zal telepített gépeket hajlandó árulni.

SG.hu: Megérzi e a szoftverórriás az alternatív, nyílt forráskódokon alapuló versenytársainak egyre erősebb nyomulását? Példaként említhetjük a nemrégiben magyarul is megjelent StarOffice-t.
Pozsony Balázs: Ugyan nem szeretném elbagatellizálni ezt a kérdést sem, de nem igazán érezzük ezeknek a komoly üzleti hatásait. Folyamatosan monitorozzuk a piacot, de úgy látjuk hogy aki úgy dönt, fizet egy szoftverért, az már olyan csomagot szeretne ami könnyen használható. Aki úgy dönt nem fizet, az persze vagy az OpenOffice-t használja, vagy éppen az illegális Microsoft kópiát.

Korábban a BSA fenyegető kampányainak hatására sokan megijedtek és elgondolkodtak azon, hogy legalizálják a szoftvereiket. Az egyik út, hogy megveszi amit eddig is használt - ez jórészt az Office volt -, vagy áttér valamilyen másik csomagra. Ez felvethet inkompatibilitási problémákat is, de egy új rendszer esetén nem szabad elfeledkezni a dolgozók oktatásának költségeiről sem. Persze ezek mind normál piaci folyamatok - vannak sokan, akik áttérnek, de ezzel együtt a legalizálások miatt egyre többen vásárolják meg a mi termékeinket is. SG.hu: Az imént szóba került a Campus licenc. Hogyan látja egy szoftvercég marketing vezetője - akár magánszemmel - a hazai oktatás helyzetét informatika szempontjából?
Pozsony Balázs: A jelenlegi kép jóval bíztatóbb, mint mikor magam is egyetemista voltam. Akkor a számítástechnika programozást jelentett, TurboPascalban akartak minket megtanítani programozni, amit azóta sem használtam. Ma úgy tűnik már jóval korszerűbb eszközparkok állnak rendelkezésre és inkább felhasználói ismereteket akarnak átadni akár a felső-, akár a közoktatásban. Egyre több helyen az írásvetítőt és a fóliát felváltotta a PowerPoint prezentáció, ami sokkal hatékonyabb segédeszköz.

SG.hu: A Microsoft persze üdvösnek tartja, hogy a gyerekek az iskolában az ő termékeikkel ismerkednek meg és ahogy a szupermarketben sem realizálja 5 évesen, hogy a csokiért fizetni kell, úgy a Windows is lételemévé válik mire fogyasztóvá cseperedik. Az MS az oktatás támogatásával Word, Excel, Windows fogyasztóvá szocializálja a fiatalokat.
Pozsony Balázs: Nem eszik olyan forrón a kását: egyrészt nem a Microsoft irányítja azért az itthoni informatikai képzést, másrészt mindenki célja az, hogy azt oktassák amit az üzleti életben, a munkaerőpiacon valóban használni fog tudni. Fontos megjegyezni, hogy a mostani fiatalok között rengeteg hozzáértő fiatal van, ők már tudatosan kezelik ezt a témát, hisz az új generációnak természetes használati eszköz a PC, tehát tudatosan használják azt, amit. A fentiek ellenére - vagy éppen ezért - továbbra is sikeres, könnyen használható eszközöket biztosítunk a felhasználók számára, amit a legtöbben azért mégiscsak azzal honorálnak, hogy megvásárolják termékeinket.


SG.hu: Egy felmérés alapján a hazai 14 év alatti fiatalok közel kétharmada még sosem használt számítógépet és internetet, brit szociológusok pedig arra figyelmeztetnek, hogy az eKözigazgatás hátrányos helyzetbe hozhatja a digitális analfabétákat.
Pozsony Balázs: Itt az a kérdés, hogy elfogadjuk-e azt, hogy a 80% profitálhasson az új dolgokból még úgy is, hogy 20%-nak nehézséget okoz. Mindig lesz, aki idegenkedik majd a technikától. Számukra egy kisebb infrastruktúrát is elég fenntartani, ellentétben a mostani bürokratikus okmányiroda hálózattal és hasonlókkal. Az informatika nem cél, hanem eszköz. Sokan azt állítják, hogy az internet szekularizál, elidegenít. Szerintem mindenki el tudja dönteni, hogy lemegy e a barátokhoz a bárba, vagy éli a virtuális életét. Magyarországon még mindig úri huncutságnak számít az informatika, az internet világa. A napilapokban kéthetente megjelenő mellékletek IT bulvár hírei nem elegendőek, hogy a nagyközönséget motiválják a lehetőségek felismerésében.

SG.hu: Mi lehet tehát a végső cél ezen a területen? Mit kellene tanítani az embereknek?
Pozsony Balázs: A lényeg, hogy az IT segítségével egyedivé válhatsz, megvalósíthatod önmagad, de folyamatosan alkalmazkodni kell a változásokhoz. Az oktatásban az alkalmazásokra helyezném a hangúlyt. A kis és közepes vállalkozások és a nagyvállalatok közti egyensúly alapja, hogy az embereket arra kell nevelni, hogy önállóak, vállalkozószelleműek, önmegvalósítóak legyenek. Az IT nem váltja ki a tehetséget, az üzleti modellt, hanem lehetővé teszi, hogy előtérbe kerüljenek. Akik még mindig papíroznak, azok a kihalás szélén állnak mivel nem tudnak hatékonyak lenni. Fel kell ébredni, ahogyan az IT szektor nagy szereplői is erre bíztatnak. Ez vonatkozik az alkalmazás területére, biztonsági szempontokra és a stílusra, hozzáállásra is. A tűzoltás nem lehet megoldás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Marlosh #95
    "Igen, szüksége lehet. Pl. prezentációkhoz."
    nem,prezentaciok altalaban laptoprol mennek,asztali gepek tulsagosan helyhez kotottek,egyeb pelda?
    "Igen, backup-hoz."
    hmmm mar a 4.7 giga is elegnek tunik ALYALABAN backuphoz,nem hiszem hogy 20-30 giga kellene egy atlagos cegnek (a nagyobbak meg nem gagyi dvd-t,hd-dvd-t fognak hasznalni) szvsz legalabbis:)

    A tobbivel egyetertek,kiveve hogy barmifele erv lenne a valtasra,en sem latom okat miert kellene,foleg hogy meg min 1 ev a megjelenesig,a betaval meg nem probalkoztam mert kicsit sem erdekel hogy egy PROBA verzio hogy muzsikal :P
  • Marlosh #94
    Bocsesz,de te mit bamulsz az op rendszereden napi 12+ orat?
  • Caro #93
    "azon meg kár vitázni, hogy egy oprendszer megéri-e az árát, mert mivel nincs más választási lehetőség, muszáj azt használni"
    Pontosan ez a baj.
    De azért nem teljesen igaz. Csak ha mást választasz, akkor utána kevesebb szoftver közül válogathatsz.
  • BiroAndras #92
    "eddig ez nagyon halovány"

    Ez csak egy példa a sok közül. Ismétlem : "Use the Google Luke!"
  • BiroAndras #91
    "miért mindig ez a stílus? ez minek kellett a végére? "Öltözködni azért önállóan szoktál, ugye?" enélkül szerinted nem értem meg amit irsz? vagy ez arra kell, hogy ettől te jó érezd magad?"

    Te mondtad, hogy nem vagy hajlandó minimális szinten sem önállóan tájékozódni. Erre reagáltam. Nem sértésnek szántam, csupán arra kívántam rávilágítani, hogy milyen irracionális ez a hozzáállás.
  • gakoska #90
    ha már az xp-t is megvettem volna, akkor megvenném a vistát is. de most inkább ne menjünk bele a legális-illegális vitába, mert annak nem itt van a helye. egyébként bevallom, nem legálisak a programjaim. viszont ha olcsóbb lenne, vagy több pénzem lenne, akkor legális lenne a windowsom minimum. de a mai magyar fizetések és szoftverárak sajnos nincsenek olyan szinten, hogy minden szoftvert megvehessek. ja és asszem van vmi felsőoktatásban tanulóknak nagyon olcsón windows (+talán office is), szóval ha igen, akkor legális lesz a vistám jövőre.

    azon meg kár vitázni, hogy egy oprendszer megéri-e az árát, mert mivel nincs más választási lehetőség, muszáj azt használni (megvenni).
    viszont az lenne az igazi, ha a régi tényleg eredeti 3.1-es windózomat, ami még floppykon van (a mai napig megvan), upgradelni lehetett volna 95-re, aztán 98-ra, majd 2000-re vagy millenniumra, aztán xp-re, és most vistára. viszont mivel ezt nem lehet, legalább normális terméktámogatást kéne nyújtania a MS-nak a régiekhez is, ugyanolyat, mint az épp aktuálishoz.

    persze mondhatod, hogy mit pofázok itt, amikor nekem 3 órába telik a váltás xp-ről vistára (amíg letöltöm) másnak meg 1 hónapnyi kemény munkába... és részbe igazad van ha ezt mondod.
    de én csak annyit mondok neked, hogy használj xp-t addig, amíg akarsz, én váltani fogok, ha jó lesz, akkor használni fogom, ha szar lesz, jöhet vissza az xp még egy évre.
  • Mike #89
    eddig ez nagyon halovány
  • Mike #88
    és még mindig nem tudom, nekem magánfelhasználónak mitől jobb a Vista mint az XP

    legalább pár dolgot mondjatok, Vista felkent papjai :) (najó ez csak vicc volt)
  • BiroAndras #87
    "ha meg magánhasználatról beszélsz, ugyan tedd már meg, hogy megveszed eredetiben a Vistát."

    Én asszem meg fogom venni. Az OEM verzió nem túl drága. Bár még nem lehet tudni az árakat, de nem lehet sokkal drágább az XP-nél, mert az MS-nek fontos, hogy minél többen minél hamarabb váltsanak.

    "vedd már meg a HD lemezeket eredetiben! Megéri?"

    Majd lesznek azok is 1-2 ezerért, mint most a DVD-k. Akkor majd megéri.

    "Vegyél hozzá HD sztali lejátszót"

    A DVD olvasók ára is gyorsan lement. Ezek se lesznek örökké drágák.

    "az eddigi DVD-idet, amit szintén pénzért vettél és nem másoltad, dobd már ki légyszi"

    Miért kéne kidobni? Csak az veszem meg HD-ben, amit érdemes (ahol a látvány fontos). Sok filmet megvettem DVD-n is, ami megvan DivX-ben, mert általában jobb minőségű, plusz ott vannak az extrák, és még egy szép dobozt is kapok. Persze csak az 1-2 ezres DVD-ket érdemes megvenni. Többet csak akkor adok értük, ha igazán jó filmről van szó.

    "és máig nem mondtatok egyetlen olyan érvet sem, ami miatt indokolt lenne váltani, vagy vmilyen kézzelfogható és hasznos előnyhöz junék az XP-hez képest"

    Már számtalan topikban felsoroltuk. Kezd uncsi lenni.
    Tedd fel a bétát, és nézd meg. És persze használd a google-t.
    De csak a te kedvedért egy példa:
    Van benne egy remek diagnosztikai konzol
    Képek
  • Mike #86
    látom a mindenbe belekötő, mindere válastzt tudni vélő, semmiben egy centit nem engedő tipus vagy

    így erre a részre nem is válaszolok


    áttérés:
    majd egy évvel a Vista megjelenése után térjünk erre vissza, de számokra támaszkodva, nem hasikóra csapva